Órákon át aprította a tüzérség az ukránokat

Órákon át aprította a tüzérség az ukránokat

Oroszországból több órás tüzérségi támadások érték az elmúlt 24 órában az ukrán fegyveres erőket – közölte keddi kijevi sajtótájékoztatóján Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője; eközben Luhanszkban embertelen körülmények uralkodnak, negyedmillió ember feje felett ropognak a fegyverek.

Liszenko kiemelte, hogy hétfőn nehéztüzérséggel és Grad légvédelmi rakétákkal lőtték négy órán keresztül az ukrán határőröket a kelet-ukrajnai Amvroszijivka és Vaszilivka településeknél. A támadásokat az oroszországi Marfovka falu környékéről indították.

Múlt éjjel Sztanicja Luhanszka települést három órán át lőtték aknavetőkkel orosz területről, hajnali két óra körül pedig Gyakovónál érte Oroszországból tüzérségi támadás a terrorellenes erők ottani állásait – tette hozzá. A tanács értesülése alapján 11 orosz helikopter sértette meg az ukrán légteret.

Készülnek a támadásra

A szóvivő tájékoztatása szerint egy nap alatt három ukrán katona vesztette életét és 46-an sebesültek meg a harcokban. Közölte, hogy a szakadárok által megszállva tartott két megyeközpont, Donyeck és Luhanszk visszafoglalásának stratégiáját nem hozzák előre nyilvánosságra, jelenleg a támadás előkészítése zajlik.

„Luhanszk és Donyeck nem erődítmények magas falakkal, hanem ipari nagyvárosok, amelyeknek peremvidékein lakott területek vannak” – magyarázta Liszenko. Kijelentette, hogy Donyecknek a peremvidékéig értek el a terrorellenes művelet főbb erői, ez azonban nem jelenti azt, hogy „bármilyen roham” kezdődött volna a város ellen. „A város felszabadításának előkészülete zajlik” – tette hozzá.

Szemen Szemcsenko, a Donbassz alakulat parancsnoka keddi kijevi sajtótájékoztatóján úgy vélekedett, hogy egy-másfél hónap alatt befejeződik a terrorellenes művelet aktív fázisa, ha Oroszország nem támad Ukrajnára, nem érkeznek újabb diverzáns csoportok orosz területről az országba, vagy ha politikai okokból nem állítják le előbb a műveletet.

Folyamatosan érkeznek a zsoldosok

Dmitro Timcsuk, a kelet-ukrajnai harci eseményeket figyelemmel követő szakértő, a Katonapolitikai Kutatások Központjának vezetője viszont kedden újságírók előtt kijelentette, a terrorellenesnek nevezett hadművelet addig nem fejeződhet be, amíg az orosz határt teljes hosszban ellenőrzésük alá nem vonják az ukrán fegyveres erők. Hozzátette, hogy noha komoly emberveszteségeket szenvedtek a szakadárok az elmúlt hetekben, folyamatosan érkeznek hozzájuk újabb zsoldosok az ukrán–orosz határ általuk ellenőrzött szakaszán keresztül.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) kedden nyilvánosságra hozott adatai szerint az év eleje óta mintegy 730 ezren menekültek át Ukrajnából Oroszországba a harcok elől. További 117 ezren Ukrajnán belül költöztek más településre. Utóbbiak száma az UNHCR szerint naponta 1200 fővel növekszik.

Horlivka is tűz alatt

A szakadár felkelők egyik alakulatának tagja az orosz állami hírügynökségnek kedd reggel jelezte, hogy az ukrán hadsereg rakéta-sorozatvetőkkel lövi Horlivka városát. A Donyecktől mintegy 50 kilométerre északra fekvő, 300 ezres nagyváros más lakónegyedeit is tűz alá vették az ukrán erők.

Embertelen körülmények

Eközben a harcok sújtotta kelet-ukrajnai Luhanszk városa a humanitárius katasztrófa szélére sodródott: napok óta nincs áram és vezetékes víz a megyeközpont jelentős részében, szünetel a szemétszállítás, nem működnek sem a vezetékes, sem a mobiltelefonok, az internet sem érhető el.

A városi tanács keddi közlése szerint több kerületben már egy hete nincs áram. Az áramszünet miatt a vízszivattyúk sem működnek, így több kerületben nincs vezetékes víz sem. A rendkívül feszült helyzetben klórt sem szállítanak egy ideje Luhanszkba, így a csapvíz egyre szennyezettebbé válik, fogyasztása egyre veszélyesebb a lakosok egészségére.

Minden leállt

A sérült áramelosztókat és vezetékeket a szakemberek az ukrán fegyveres erők és a szeparatisták között szűnni nem akaró harcok miatt nem tudják megközelíteni, hogy kijavítsák a meghibásodásokat. Ráadásul alkatrészekre, új berendezésekre és a szerelésekhez szükséges eszközökre lenne szükségük a város életét leginkább nehezítő áramhiány megszüntetése érdekében, ezeknek a városba szállítása azonban a harcok miatt lehetetlen.

A luhanszki városvezetés a legalapvetőbb kommunális szolgáltatások biztosítására sem képes. Megsérültek a szemétszállító járművek, emiatt szünetel a szemétszállítás is a nyári hőségben, ami ökológiai katasztrófával fenyeget.

Fogytán az élelem és a gyógyszer

A városi tanács közlése szerint a csaknem félmilliós nagyváros lakóinak több mint fele, mintegy 250 ezren – főként idősek és kisgyermekes családok – nem tudják elhagyni a települést, mert vagy nincs rá pénzük, vagy nincs hová menniük. Kénytelenek ezért az állandó fegyveres összetűzések közepette a városban maradni, ahol a boltokban már fogytán vannak az élelmiszerkészletek. Súlyos gondot jelent a gyógyszerhiány és az, hogy már csak kevés patika működik a városban.

A harcok miatt megsérült civil lakosokat ellátó négy kórház épülete részben beomlott, három rendelőintézetben is súlyos károk keletkeztek.

Kijev: meneküljetek

A kijevi kormány az előző napon felszólította a keleti országrész lakosságát, hogy hagyja el a szakadárok kezén lévő településeket. Hétfőn a Kijev által terrorellenesnek nevezett hadművelet parancsnoksága humanitárius folyosókat jelölt ki, ezeken az útvonalakon a civil lakosok elhagyhatják a harcok sújtotta Donyeck, Horlivka és Luhanszk településeket. Felszólította a szeparatistákat, hogy szüntessék be a tüzet a kijelölt útvonalon.

„A nemzetközi jog szerint a harci cselekmények övezetében humanitárius folyosót kell nyitni, amelyen a civilek biztonságos helyre menekülhetnek” – magyarázta a terrorellenes művelet sajtóosztálya.

A folyosó mindkét oldalán 200-200 méter szélességben be kell szüntetni a harci cselekményeket minden nap 10 és 14 óra között. „Azok, akik megsértik a polgári személyekkel kapcsolatos nemzetközi jogi normákat, háborús bűnösöknek tekintendők” – szögezte le közleményében a terrorellenes művelet parancsnoksága.

Orosz válasz a szankciókra

Oroszország az uniós szankciókra válaszul kitiltaná a Szibérián át a Távol-Keletre vezető légi folyosókról az európai légitársaságokat – számolt be kedden az orosz RT hírportál. Az Aeroflot diszkont érdekeltsége, a Dobroljot a hét végén minden járatát kénytelen volt beszüntetni, mivel az uniós szankciók keretében partnerei felfüggesztették gépei lízing-, karbantartási és biztosítási szerződéseit. A Vedomoszty szerint az orosz közlekedési minisztérium és a külügyminisztérium ellenintézkedésként vizsgálja az európai légitársaságok kitiltásának a lehetőségét a szibériai légtérből.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »