Óraátállítás: ismét napirenden itthon az eltörlése

Óraátállítás: ismét napirenden itthon az eltörlése

Több szakértő szerint már gazdaságilag sincs haszna annak, hogy egy évben kétszer is át kell állítani az órákat.

Balassa Péter, a Jobbik – Konzervatívok országgyűlési képviselője határozati javaslatot nyújtott be az óraátállítás megszüntetéséről. A politikus azután adta be indítványát, hogy a december 24-e munkaszüneti nappá nyilvánításáról szóló törvényjavaslatát nem vette tárgysorozatba az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottsága – közölte a 24.hu.

Balassa Péter azzal érvelt, hogy a nyári időszámítást az I. világháború idején energiamegtakarítás céljából vezették be és egészen 1957-ig volt érvényben Magyarországon. Később, 1980-ban, az 1973-as nagy olajválság hatása miatt rendelték el újra. Az akkoriban kitűzött célok teljesültek, sikerült energiát megtakarítani, ugyanakkor

Hírdetés

számos szakember szerint gazdaságilag már felesleges egy évben kétszer átállítani az órát.

A lap emlékeztet, hogy az óraátállítás eltörlését négy éve az Európai Unióban is kezdeményezték, de azóta sem született végleges döntés ezzel kapcsolatban, ezért október 29-én ismét átállítjuk az órákat hajnali 3 óráról 2 órára. Ekkor kezdődik majd a téli időszámítás.

Balassa Péter úgy véli, itthon a téli időszámítás helyett a nyárira kellene átállni, ugyanis a több természetes fény kedvező hatást gyakorol a szorongásra, a depresszióra, így meglátása szerint csökkenteni lehetne az öngyilkosságok számát is. A szakértők figyelmeztetnek, hogy az óraállítás miatti cirkadiánritmus-zavar több egészségügyi problémát is okozhat, ilyen a szívroham és a szélütés kockázatának növekedése vagy a kialvatlanságból fakadó többféle mentális betegség is.

A váltást az energiaválság okozta problémák is indokolnák. Balassa Péter tájékoztatása szerint Észak-Macedónia után Európa több országában is véglegesítették a nyári időszámítást. Mint fogalmazott, a mostani helyzetben, amikor az élelmiszer-, üzemanyag- és energiaárak ennyire elszabadultak, mindent meg kell tenni azért, hogy az emberek át tudják vészelni ezt a nehéz időszakot.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »