Operatív törzs: tetőzik a harmadik hullám, a cél a fertőzési lánc megszakítása

Operatív törzs: tetőzik a harmadik hullám, a cél a fertőzési lánc megszakítása

Mint ismert, Szijjártó Péter hétfő este azt nyilatkozta, hogy órákon belül meglehet a 3 millió beoltott. A kedd reggeli jelentésben szereplő adatok szerint épp nem sikerült elérni a 3 millió beoltottat. A keddi friss adatok szerint majdnem elértük ezt a határt, eddig 2 969 647 fő kapott oltást. Mindez azt jelenti, hogy a Gulyás Gergely által múlt héten ismertetett stratégia alapján 3 millió oltottnál dönthet a kormány a nyitás következő szakaszáról.

Az operatív törzs keddi online tájékoztatóján Dr. György István, az oltási munkacsoport vezetője először ismertetve a kedd reggeli oltási számokat. Szerinte az eddigi átoltottság komoly eredmény: a három legveszélyeztetettebb csoport oltásán majdnem túl vagyunk, így egyre több helyen oltják az aktív korú 60 év alattiakat is.

Nő az oltásra regisztrálók száma

Mint mondta, továbbra is nő az oltásra regisztrálók száma: eddig 4 millió 110 ezren regisztráltak, akiknek a 64 százaléka már megkapta az oltást.

„Nem kell már halogatni a regisztrációt” – fogalmazott György, aki szerint fontos, hogy regisztráljanak az emberek, heteken belül hívni fognak mindenkit.

Pedagógusok oltása

Hangsúlyozta, húsvét előtt 78 ezer pedagógust, a múlt hétvégén pedig 100 ezer bölcsődei, óvodai, iskolai dolgozót oltottak be. E hét péntek-szombat-vasárnap egy harmadik lehetőséget is kapnak a regisztrált, de az oltópontokon meg nem jelent pedagógusok soron kívüli oltásra, ők körülbelül 30 ezren vannak.

Cél, hogy a pedagógusok személyesen tudják tanítani a gyermekeket

– mondta a tanárok kapcsán.

Kedden négyféle vakcina áll rendelkezésre kedden:

  • Pfizer,
  • Janssen,
  • AstraZeneca,
  • és Szputnyik V.
  • Hírdetés

    Az oltóbuszokon oltják el a ma érkezett 28 800 Janssen vakcinát. Ma 28 800 AstraZeneca vakcina jött, ezt a háziorvosokhoz szállítják ki, ám nem minden praxisnak jut. Összesen 2880 ampullát osztanak ki, vagyis 10-10 főt tudnak beoltani ezekben a praxisokban.

    Rendőrségi intézkedések

    Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese a rendőrségi intézkedésekről számolt be:

  • 685 maszktalan emberrel szemben jártak el,
  • 238 olyan embert büntettek meg vagy figyelmeztettek, aki megszegte a kijárási tilalmat,
  • a karanténadatok szólva elmondta, jelenleg 43 532-en vannak hatósági házi karanténban, 6157 a friss elrendelés.
  • Minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy a fertőzési láncot megszakítsuk

    – kezdte beszámolóját Müller Cecília országos tisztifőorvos, aki szerint

    folyamatosan növekszik a vírusmutánsok fertőzőképessége, így nagyon sok múlik azon, milyen fogékonyságú szervezetre talál.

    Megérkezett ma az amerikai Janssen oltóanyaga is

    Müller is elmondta, hogy immáron hatféle vakcinával olthatunk, mivel megérkezett az amerikai Janssen vakcinája, igaz, nem túl nagy mennyiségben. A tisztifőorvos hangsúlyozta, nagy előnye, hogy egyadagos kiszerelésű, így egy oltás elegendő a védettség kialakulásához. A technológiája az orosz Szputnyikéhoz hasonló.

    A Janssen vakcinájával a betegségen már átesettek, a krónikus betegek, illetve minden 18 év fölötti is oltható, aki ezen kategóriákba esik. Müller Cecília ugyanakkor kiemelte, a várandósság és a szoptatás jelenleg még ellenjavallt.

    Elmondta,

    járványügyi szempontból nem értékelhető az egynapos változás, inkább a 7 napos csúszó átlagot érdemes figyelni, ebből lehet a járvány dinamikáját jobban látni.

    Beszélt arról is, hogy az elhunytak egy része alapbetegséggel sem rendelkezik, megismételte ugyanakkor, hogy az, akinek van valamilyen alapbetegsége, annak kevesebb az esélye a túlélésre.

    A post-Covid szindrómáról

    Müller a post-Covid szindrómáról is szót ejtett, idézte a Lancet című folyóiratot is, amely szerint minden harmadik fertőzöttnél fél évig problémák maradnak vagy az agyban vagy a szervezet más egyéb pontján. Azt javasolta, hogy akinek post-Covid tünetei van, egy hónap után érdemes háziorvoshoz fordulnia.

    Az országos tisztifőorvos arra kért mindenkit, hogy „ne süppedjünk bele az önsajnálatba”, inkább mozogjunk, ami a stressz leküzdésében is segít.


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »