Ópályi: a helyi roma vezető tanácsolta a sofőrnek, hogy hajtson el

Ópályi: a helyi roma vezető tanácsolta a sofőrnek, hogy hajtson el

A helyi roma önkormányzat képviselője mentette meg a lincseléstől azt az autóst, aki kedd délután ütött el autójával egy kétéves kisfiút a Szabolcs megyei Ópályiban – tudta meg lapunk a baleset helyszínén. A helyiek elmondása szerint az állítólag siket, szülői őrizet nélkül hagyott gyerek abból a, falu szélén lévő utcából szaladt ki, ami a helyi roma telepre vezet. Az autós ekkor ütötte el a gyermeket, aki több métert repült előre.

Úgy tudjuk, a sofőr 29 éves férfi – aki nem Ópályiban lakik, hanem a szomszédos faluban – a baleset helyszínén megállt és kiszállt az autójából. Hívta a rendőröket, azonban a roma telepről percek alatt legalább százan sereglettek ki és vették körül a kocsit. Ekkor jelent meg a roma önkormányzati képviselő, aki szintén a telepen élt. Ő megpróbálta lenyugtatni a kedélyeket, de ez nem sikerült. Ezért ő ajánlotta a férfinak, hogy hajtson tovább, mert bajba kerülhet.

http://mno.hu/

A férfi ezután néhány kilométert haladt az úton, majd félreállt és ismét hívta a rendőröket, jelezve, hogy nem hagyta el a helyszínt. A Mátészalkai Rendőrkapitányság közleménye szerint közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el az ügyben nyomozást.

A rendőrség úgy tájékoztatott, a kisfiú féktávolságon belül szaladt a jármű elé, annak vezetője – bár fékezett – az ütközést nem tudta elkerülni. A baleset következtében a gyerek életveszélyes sérülést szenvedett, a nyíregyházi kórházba szállították. Úgy értesültünk, hogy az elütött kisfiú már nincs életveszélyes állapotban, de jelenleg gépek lélegeztetik.

Lapunk éppen akkor találta meg a gyerek édesanyját – akinek további két, 4 és 6 év körüli fiai vannak, és most is terhes -, amikor a mátészalkai családsegítő szolgálat munkatársával beszélt.

A nő az autóból beszélt az édesanyával, ugyanis előtte pár perccel rendőrt kellett hívnia a helyiek fenyegetőzése miatt. A szociális szakember azt magyarázta az anyának, hogy nem hagyhatja őrizetlenül a gyerekeit, mert többször látta a fiait és mások gyerekeit egyedül az országútnál.

http://mno.hu/

Hírdetés

A Hír TV úgy értesült, a környékbeliek szerint a probléma állandó, s arról számoltak be a csatornának, hogy a helyi kisebbség tagjai rendszeresen az úton futkároznak, dobálják az autókat, így hasonló baleset bárkivel előfordulhatott volna.

 – Már előre félek, mikor elérem Ópályi táblát, mert nem csak kóbor kutyák, hanem gyerekek is vannak az út szélén és

nagyon kell vigyázni, nehogy véletlenül elüssön az ember valakit. És akkor mindegy, hogy ki a hibás, akkor is én vagyok a hibás

– nyilatkozta Szigetközi Péter.

A Magyar Nemzet fotósát meglátva egyébként az egyik helyi nő ordítva fenyegetőzni kezdett, de végül elhallgatott. Nagy szerencsénkre ugyanis ott volt Herdon János polgármester és egy, a helyi közmunka-programért felelős vezető.

http://mno.hu/

A 3200 fős Ópályi község roma telepén harmadik világbeli állapotokat találtunk. A polgármester elmondta, ezen a területen 87 ház, illetve főleg romos állapotban lévő épület vagy épületkezdemény található, amelyben mintegy ezer ember lakik. Nincs vezetékes víz és szennyvízcsatorna, az emberek vagy az udvaron vagy az egyik házsor mögötti, gyommal teli területen végzik a dolgukat.

A terület tele van kutyákkal, akik nem kapják meg a kötelező oltásaikat. Döbbenetes, de ők tüntetik el az emberi ürüléket a környékről.

http://mno.hu/

Olaszliszka utánAz elmúlt években egyébként  több hasonló, gázolásos eset történt Magyarországon. A legismertebb a tragédiával végződött az olaszliszkai lincselés, amely 2006. október 15-én történt: a falun át haladó Szögi Lajos autója előtt átszaladt egy kislány, akinek nem esett baja, de a rokonok mégis a gyermekei szeme láttára – ütni, rúgni kezdték a megálló sofőrt, aki belehalt a bántalmazásba. Az emberöléssel megvádolt családtagok közül hárman jogerősen életfogytiglani büntetést kaptak, öten pedig súlyos, tízéves vagy hosszabb börtönbüntetést.A Nemzeti Könyvtár alkotói közé beemelt lovagkereszttel kitüntetett Bayer Zsolt az olaszliszkai tragédia után írt véleménycikkében fogalmazott úgy: aki ebben az országban elgázol egy cigánygyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigánygyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba. Illetve arról ír: ha mégis megállunk, használjuk a korábban beszerzett lőfegyvert.2007-ben a Heves megyei Gyöngyösorosziban gázolt halálra egy autós egy nyolcéves gyermeket, amiért az ismerősei és rokonai bántalmazták. 2008-ban Nyírkátán gázolt el egy kisfiút egy autós. A gyermek agyrázkódást szenvedett, a rokonai pedig betörték a szélvédőt, bántalmazták a sofőrt és utasát, ők könnyű sérüléseket szenvedtek. 2013-ban Pocsajban fajult kis híján lincseléssé egy közlekedési baleset, amikor egy bicikliző kisfiút ütött el egy autós.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »