Online formában tartotta meg tavaszi rendes ülését a püspöki konferencia

Online formában tartotta meg tavaszi rendes ülését a püspöki konferencia

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) március 2-án megtartotta tavaszi rendes ülését, amelyre a járványhelyzetre tekintettel ezúttal is videokonferencia keretében került sor.

A konferencia immár hagyományos módon az idei nagyböjtben is tartósélelmiszer-gyűjtést szervez, Tartós szeretet címmel. A hívek tartósélelmiszer-felajánlásaikat elhelyezhetik a templomokban az erre kijelölt helyen március 7. és 14. között. Az idei évben is lehetőség nyílik arra, hogy az adakozók az egyházmegyei karitászközpontokban és adománypontokon is leadhassák felajánlásaikat. Az idén alapításának 90. és újjászervezésének 30. évfordulóját ünneplő Katolikus Karitász munkatársai a szokásos módon juttatják majd el a családokhoz az adományokat.

Ferenc pápa az idei nagyböjti üzenetében így tanít bennünket: „A böjt, az ima és az alamizsna Jézus tanítása szerint (vö. Mt 6,1–18) megtérésünk feltételei és kifejezőeszközei. A szegénység és az önmegtagadás útja (a böjt), a megsebzett emberre való odafigyelés és a róla való szeretetteljes gondoskodás (az alamizsna) és az Atyával folytatott gyermeki párbeszéd (az ima) lehetővé teszi az őszinte hit, az élő remény és a tevékeny szeretet megvalósulását.” Csatlakozva a Szentatya szavaihoz, lehetőségeinkhez mérten segítsük rászoruló embertársainkat.

A testület továbbra is támogatja a Katolikus Karitász munkáját, amelynek keretében más nagy segélyszervezetekkel, kisebb alapítványokkal és egyházi szervezetekkel együtt bekapcsolódik a Kormány hátrányos helyzetű településeket érintő felzárkóztatási programjaiba.

A Magyar Katolikus Egyház az idei évben is igyekszik majd segíteni az adózók tájékozódását az 1%-os kampány során. Adója 1+1 százalékáról bárki jogosult rendelkezni, aki személyi jövedelemadó-bevallást ad le. Ezt a rendelkezést megteheti az 20EGYSZA nevű nyomtatvány kitöltésével, illetve az eszja.nav.gov.hu oldalon. A 2018. évben benyújtott, bevett egyház technikai számára szóló nyilatkozat újabb nyilatkozat beadásáig vagy a nyilatkozat visszavonásáig érvényes, azt a 2021. évben is figyelembe veszi a NAV.

Kérjük, abban az esetben is tegye meg felajánlását a Magyar Katolikus Egyháznak, ha személyi jövedelemadója bizonyos kedvezmények miatt nulla forint (például családi adókedvezmény). Az állam ugyanis a felajánlók számánál ezeket a rendelkezéseket is figyelembe veszi. Az egyházaknak biztosított kiegészítő támogatás felosztása ugyanis a rendelkezők száma alapján történik, amelybe a nulla forintról szóló felajánlás is beleszámít.

A püspökök döntöttek a Központi Papnevelő Intézet (KPI) spirituálisának (lelkiigazgató) személyéről. A döntés értelmében a pozíciót újabb öt évre főtisztelendő Száraz László, a KPI jelenlegi spirituálisa tölti be.

A püspökök testülete foglalkozott a szakképzett gyermek- és ifjúságvédelmi felelősök kinevezésének lehetőségével a katolikus köznevelési és szakképző intézményekben. A jelenlegi törvényi szabályozás szerint nem kötelező gyermekvédelmi felelősöket kinevezni a köznevelési intézményekben, így országosan is előremutató kezdeményezés, hogy valamennyi katolikus nevelési intézményben hosszabb távon megvalósuljon a gyermekvédelmi szempontú szervezetfejlesztés, valamint a gyermekvédelmi protokoll kialakítása.

A kezdeményezés elengedhetetlen közreműködői lennének a gyermek- és ifjúságvédelmi felelősök. Ennek elősegítésére a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kar Vitéz János Tanárképző Központja a püspöki konferencia fenntartásában működő Katolikus Pedagógiai Intézettel együttműködésben gyermek- és ifjúságvédelmi képzést indított 2019/2020-as tanévtől.

Hírdetés

A Római Misekönyv legújabb magyar nyelvű fordításának nyomdai előkészítő munkálatai elkezdődtek, és várhatóan a plébániákra történő kiszállítás 2021. második felétől valósulhat meg.

A konferencia korábban döntött arról, hogy az idei Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) rendezvénysorozat a Budapesten megrendezésre kerülő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) hetében és annak keretében valósuljon meg. Az idei programok szeptember 8-án, 9-én és 11-én kerülnek megrendezésre, amely napokon a látogatók teremtésvédelmi és cigánypasztorációs fakultációkon vehetnek részt, valamint a NEK családi napján találkozhatnak a közösségek képviselőivel is.

Január 10-én Ferenc pápa közzétette Spiritus Domini (Az Úr Lelke) kezdetű apostoli levelét motu proprio formájában, amellyel kánonilag lehetővé teszi a nők részvételét a lektorátus és az akolitátus liturgikus szolgálatában, továbbá módosítja a lektor- és akolitusavatás szertartásának szövegét. A konferencia ennek megfelelően módosította a vonatkozó szabályozást.

A testület meghallgatta Udvardy György érsek tájékoztatóját a digitális hittan tananyag fejlesztéséről. Folytatódik a segédanyag összeállítása, amely az Országos Hitoktatási Bizottság honlapján már elérhető, feltöltése folyamatos. A tervek szerint a készülő digitális oktatási felületen a hittan tananyag is helyet kap a fejlesztések előrehaladtával, amely nagymértékben megkönnyíti majd a hitoktatók adminisztrációs terheit is.

A Katekézis Általános Direktóriumának fordítása megtörtént, a magyar nyelvű kiadás húsvétra várható.

Kiemelten fontosnak tartjuk elmondani, hogy a jelenleg érvényes, az állami járványügyi előírásokkal összhangban hozott országos egy egyházmegyei rendelkezéseink továbbra is érvényben vannak. Az oktatási, szociális és egészségügyi intézményeink mindenben követik az állami szabályozást. Mindenhol felelősen figyeljünk különösképpen a védőtávolság megtartására, a maszk viselésére és a megfelelő fertőtlenítésre.

Továbbra is nyomatékosan kérjük, hogy aki betegnek érzi magát, önmaga és mások védelmében érezze lelkiismereti kötelességének, hogy mielőbb orvoshoz forduljon, és ne menjen közösségbe. Idősebb, veszélyeztetett, illetve beteg testvéreink, továbbá azok, akik kötelességüket teljesítik, beteget ápolnak, nagyon idős vagy veszélyeztetett személlyel laknak együtt, hatósági karanténban vannak, jogosan félnek a közösségben való megjelenéstől, ezért mentesülnek a szentmisén való személyes részvétel kötelezettsége alól. Őket továbbra is határozottan kérjük, hogy maradjanak otthon. Folyamatosan figyeljük a járványügyi helyzet rosszabbodását, és a helyzetet – járványügyi szakemberekkel együttműködve – értékeljük.

Az idei nagyböjtben az önmegtagadást most egészen különös módon tudjuk megélni, hiszen a járvány miatt átalakult az életünk. Nagyböjti lemondásainkat ajánljuk egész hívő közösségünkért, különösen azokért, akik a járványban érintettek, továbbá különösen is kísérjük imáinkban hálatelt szívvel azokat, akik az élet különböző szektoraiban, az egészségügyi, a szociális szférában, valamint a mindennapi élet sok más területén most is értünk dolgoznak. Segítő szeretettel figyeljünk idősebb és veszélyeztetettebb embertársainkra.

A húsvét ünnepére készülve buzdítunk mindenkit arra, hogy hittel és lélekben, egyénileg és családban is méltó módon ünnepeljük meg megváltásunk titkát. Kiemelten legyünk figyelemmel a járványügyi előírásokra és felelősen tartsuk be azokat.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »