Online előadások januárra

Online előadások januárra

2021 januárjára is gazdag programkínálattal állt elő az eSzínház. A világhálónak, illetve a különböző streaming lehetőségeknek köszönhetően az új esztendő első hónapjában, a kijárási korlátozások idején is részesei lehetünk egy-egy kiváló fellépésnek.

Az Örkény István Színház január 8-án játssza Térey János utolsó drámáját, a LÓT – Szodomában kövérebb a fű című művet, Kovalik Balázs rendezésében. Az alkotással kapcsolatban árulkodó, hogy Térey kéziratának címoldalán az alábbi Kierkegaard-idézet szerepel:

Földes László ’Hobo’ Tudod, hogy nincs bocsánat című előadása január 11-én 19 órai kezdettel lesz elérhető.

– nyilatkozta Hobo az előadóest elkészültekor, több mint tizenöt éve, majd hozzátette:

A Nemzeti Színház előadásában, amit Vidnyánszky Attila rendezett, Hárs Viktor, Márta István és Nagy Szabolcs is közreműködik.

Hírdetés

A stream-nézők január 22-én, a magyar kultúra napján az Örkény István Színház egyik jövőbeli bemutatójának szövegéből hallhatnak részleteket, de különböző archív felvételek és dokumentumok segítségével az írási folyamatot megelőző kutatásba is betekintést nyerhetnek. A színlap részleteket is közöl:

A Kelemen Kristóf rendezte produkcióban Für Anikó, Kerekes Éva, Borsi-Balogh Máté, Bíró Kriszta, Csákányi Eszter, Nagy Zsolt és Józsa Bettina közreműködik.

Január 23-án a Vígszínház A vándorkutya című előadását tekinthetjük meg. A Pass Andrea által írt és rendezett darabot, amiben Halász Judit a főszereplő, 16 éven felüli nézőknek ajánlják.

A Vígszínház – a Pesti Színházzal együttműködve – január 30-án 18 órától teszi elérhetővé A dzsungel könyve 25 éves jubileumi előadását. A Hegedűs D. Géza rendezte darabban Balu szerepében a nagyszerű Reviczky Gábort is megcsodálhatjuk.

Az Örkény István Színháznak köszönhetően január 31-én az iskolás korosztály választ kaphat az alábbi kérdésekre: Mit csinál Edward király, angol király? Mihez ne fogjon senki könnyelműen? Mi történik őszi éjjel a galagonyával? A Várady Szabolcs válogatása alapján Mácsai Pál szerkesztette műsorban mintegy száz ismert magyar vers hangzik el.

A felsorolt előadásokról, továbbá a jegyvásárlási lehetőségekről az eSzínház honlapján, ide kattintva tudhat meg többet.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »