Önkormányzattól bérelt bányában gombákkal álcázva nőtt a fű, az áramot is lopták hozzá

Önkormányzattól bérelt bányában gombákkal álcázva nőtt a fű, az áramot is lopták hozzá

Kábítószer-birtoklás bűntette miatt nyomoznak a negyvenegy éves F. Gy. ellen, aki a XXII. kerületi telkén lévő barlangrendszerben kannabiszt termesztett – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtök reggel az MTI-t.

A gyanúsított laskagombával álcázta az ültetvényt, a nyomozóknak is légzőkészüléket adott, veszélyes spórákra hivatkozva, hogy ne érezzék a kábítószer szagát – olvasható a közleményben.

A XXII. kerületben a 19. századi mészkőbányászat miatt kivájt barlangrendszerből alakítottak ki – legtöbbször gombatermesztésre használt – föld alatti helyiségeket. A gyanúsított a lakóháza mellett egy ilyen járatrészt bérelt az önkormányzattól. A vájat első részében laskagombát, egy utólag lefalazott, rejtekajtón át megközelíthető négyszáz négyzetméteres helyiségben pedig kannabiszt termesztett.

Hírdetés

Kedden a nyomozók – a „fellelt nyomok, valamint a terhelt magatartása alapján” – megbontották a falazatot, és megtaláltak 386 tő, szüret előtt álló kannabiszt. A helyszínen talált eszközök valószínűsítik, hogy a helyiségben hosszabb ideje termesztették a növényt.

Szakemberek megállapították, hogy a férfi a növények megvilágításához és szellőztetéséhez lopta az áramot.

Az elmúlt időszakban a körzetben tapasztalható áramkimaradásoknak vélhetően ez volt az okuk

– írták.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai F. Gy.-t őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »