Önkormányzati választás: lesz kilenc szerencsés vesztes

Önkormányzati választás: lesz kilenc szerencsés vesztes

A Fővárosi Közgyűlésbe a főpolgármesteren és a kerületi polgármestereken kívül kilenc képviselő juthat be az önkormányzati választáson. Két szervezet állított kompenzációs listát, amelyre nem is lehet szavazni, mégis beszédes lehet a pártok taktikázása.

A Fővárosi Közgyűlés olyan speciális testület, melynek automatikusan tagjává válik a főpolgármester, a 23 budapesti kerület polgármestere, valamint a fővárosi kompenzációs listáról 9 fő. A kompenzációs listára, amelyre a jelölő szervezet csak főpolgármester-jelöltjét és kerületi polgármesterjelöltjeit állíthatja, a választópolgár nem ad le szavazatot, onnan a kilenc, polgármesteri címet nem szerző jelölt kap mandátumot, a polgármesterjelöltekre leadott – mandátumot nem eredményező – töredékszavazatok arányában.

2014-ben a kompenzációs listán az MSZP három, a Fidesz-KDNP két, a DK az Együtt-PM, az LMP és a Jobbik egy-egy mandátumot szerzett. Ezúttal csak két kompenzációs lista van, az egyik a Fidesz-KDNP-é, a másik a Momentum Mozgalom-Demokratikus Koalíció-Magyar Szocialista Párt-Párbeszéd Magyarországért Párt-Lehet Más a Politika Párté. (Fővárosi kompenzációs listát az a párt állíthat, amely a fővárosi kerületek több mint felében polgármesterjelöltet állított.)

A listák sorrendjét is kisorsolták, ennek kevés a gyakorlati jelentősége, mivel a választók nem szavazhatnak közvetlenül a fővárosi kompenzációs listára, de a mandátumelosztásánál előállhat olyan helyzet, hogy a listák szavazólapi sorrendje dönthet a képviselői helyek sorsáról. A sorsolás egyébként a Fidesz-KDNP-nek kedvezett.

A lista viszont nem tudni, hogy kinek kedvez. A mandátumokat úgy osztják ki, hogy a jelöltek közül kiesnek azok, akik polgármesterként alanyi jogon a közgyűlés tagjaivá válnak, és az így a listán maradók közül az előrébb álló jutnak képviselői megbízatáshoz. A pártok pedig nyilván taktikáznak aszerint, hogy kit tartanak biztos befutónak polgármesterként, és kit szeretnének mindenképpen bejuttatni a Fővárosi Közgyűlésbe.

A Fidesz listáját Tarlós István vezeti, mögötte az a Bagdy Gábor a második aki öt éve is a kompenzációs listáról jutott mandátumhoz, majd két szinte biztosan nyerő jelenlegi polgármester, Pokorni Zoltán és Láng Zsolt következik. Az ellenzéki listán a főpolgármester-jelölt Karácsony Gergely az első, tehát ő mindenképpen a testület tagja lesz, mögötte az MSZP-s Tüttő Kata és a DK-s Gy. Németh Erzsébet van biztos helyen, utóbbi 2014-ben is a kompenzációs listáról került a testületbe.

A közgyűlési tagsága megőrzéséhez viszont valószínűleg polgármesteri címet kell nyernie két jelenlegi MSZP-s képviselőnek, mert Horváth Csaba a 13., Szaniszló Sándor pedig csupán a 16. az ellenzéki listán.

A listák

Fidesz-KDNP

  • Tarlós István
  • Bagdy Gábor
  • Pokorni Zoltán
  • Láng Zsolt
  • Hassay Zsófia
  • Kovács Péter
  • Szentgyörgyvölgyi Péter
  • Wintermantel Zsolt
  • Sára Botond
  • Borbély Lénárd
  • Hoffmann Tamás
  • Karsay Ferenc
  • Kovács Róbert Antal
  • Nagy Gábor Tamás
  • Hírdetés

  • Ughy Attila Gábor
  • Bácskai János
  • Vattamány Zsolt
  • Bús Balázs
  • Pintér Gábor
  • Dódity Gabriella
  • Rozgonyi Zoltán
  • Horváth Tamás
  • Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP

  • Karácsony Gergely
  • Tüttő Kata
  • Gy. Németh Erzsébet
  • Havasi Gábor
  • Élő Norbert
  • Kiss László
  • Déri Tibor
  • Váradiné Naszályi Márta
  • Nemes Gábor
  • Somlyódi Csaba
  • Németh Angéla
  • Soproni Tamás
  • Horváth Csaba
  • Niedermüller Péter
  • Pikó András
  • Szaniszló Sándor
  • Erdősi Éva
  • László Imre
  • Balog Róbert
  • Őrsi Gergely
  • Gajda Péter
  • Tóth József

  • Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »