Önkéntes védelmi és katonai tanfolyamok indulnak Lengyelországban

Önkéntes védelmi és katonai tanfolyamok indulnak Lengyelországban

Lengyelországban már jövőre 400 ezer ember kaphatna védelmi és katonai ismereteket azokon az önkéntes tanfolyamokon, amelyeken kiskorúaktól a nyugdíjasokig minden lengyel állampolgár részt vehet – jelentették be csütörtöki sajtóértekezletükön a védelmi tárca vezetői.

„Meg kell tanulnunk (…) hogyan kell viselkednünk nehéz helyzetekben” – jelentette ki Wladyslaw Kosiniak-Kamysz védelmi miniszter. Azzal indokolta a kezdeményezést, hogy közel négy éve tart az ukrajnai háború, és „a legveszélyesebb időszakot éljük a második világháború befejezése óta”.

A Készenlétben nevű program próbáját november 22-én indítják el – közölte Kosiniak-Kamysz. Hozzátette: a képzésben iskolás gyerekek és idősebb állampolgárok is részt vehetnek, az intézmények és cégek pedig csoportos formában is jelentkezhetnek a tanfolyamokra.

Cezary Tomczyk miniszterhelyettes kifejtette: már novemberben és decemberben mintegy 100 ezer ember vehet részt a kurzusokon, jövőre pedig mintegy 400 ezer állampolgárt képeznének a tervek szerint.

Hírdetés

A program több modulból áll. Részint azoknak a civileknek szánják, akiknek eddig nem volt katonai tapasztalatuk, másrészt a tartalékosoknak. A civilek a hétvégeken tartandó, 8-8 órás tanfolyamokon megtanulhatják, hogyan kell reagálni az esetleges krízishelyzetekre: elsajátíthatják az elsősegélynyújtási ismereteket, az alapvető biztonsági és túlélési képességeket, és megismerkedhetnek a kibervédelmi szabályokkal is.

A 18 és 60 év közötti tartalékosok önkéntes katonai kiképzésben részesülhetnek, amely után továbbra sem kötelezik őket hivatásos katonai szolgálatra. Wieslaw Kukula vezérkari főnök elmondta: a fegyveres erők szempontjából a tartalékosoknak szánt tanfolyamok lehetőséget adnak „bizonyos potenciál kiépítésére”, „rendelkezésre állásuk növelésére, valamint készenlétük biztosítására is”.

MTI

Nyitókép forrása: police.hu – illusztráció


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »