Önként jelentkezett a rendőrségen a bácsfai gázoló Mészáros Richárd2025. 10. 20., h – 10:47
A cserbenhagyásos gázolásban egy 41 éves férfi vesztette életét.
Amint arról korábban beszámoltunk, a baleset péntekről szombatra virradó éjszaka történt Bácsfán, az I/63-as úton. A rendőrség valamivel éjfél előtt kapott bejelentést arról, hogy az úttesten egy sérült férfi fekszik. A helyszínre érkező rendőrök és mentősök már nem tudták megmenteni az életét. A 41 éves férfit egy ismeretlen járművezető gázolta el, aki a baleset után elhagyta a helyszínt.
A rendőrség közlése szerint vasárnap egy személy önként jelentkezett, és beismerte, hogy ő okozta a halálos balesetet. A hatóság hozzátette, hogy a nyomozás továbbra is folyamatban van, és a szakértők bevonásával minden szükséges lépést megtesznek az eset körülményeinek teljes körű tisztázására.
Kapcsolódó cikkünk
Negyvenegy éves férfit gázolták halálra, a sofőr segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről.
A rendőrség vizsgálja annak a tragikus közlekedési balesetnek a körülményeit, amely a péntekről szombatra virradó éjszaka történt Bácsfán, az I/63-as úton.
A rendőrség tájékoztatása szerint az operatív központ valamivel éjfél előtt kapott bejelentést arról, hogy az úttesten egy férfi fekszik. A helyszínre kiérkező rendőrjárőrök a mentőszolgálat munkatársaival együtt találták meg a sérültet, aki a 41 éves férfi volt. Az eddigi vizsgálatok alapján a férfit egy egyelőre ismeretlen járművezető ütötte el, majd elhagyta a helyszínt.
A férfi a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az ügyben a járási nyomozó eljárást indított halált okozó közúti baleset és segítségnyújtás elmulasztása bűncselekmény gyanúja miatt.
A rendőrség vizsgálja a baleset pontos okait és körülményeit.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


