Öngyilkossági lavinától tartanak egy debreceni gimnáziumban

Nemcsak osztálytársak, de egymás szerelmei is voltak azok a fiatalok, akik két hónapon belül megölték magukat Debrecenben. Mindketten a Szent József Gimnázium tanulói voltak.

A fiú még tavaly novemberben döntött úgy, hogy véget vet életének, míg a lány a múlt héten ölte meg magát, mert nem tudta feldolgozni a fiú ha­lálát.

A lányt furdalta a lelkiismeret

– Nagyon szerette a fiút, aki egy komolyabb összezörrenésük után dobta el magától az életet. A lány emiatt hibásnak érezte magát, ami külön teherként nehezedett a vállára – árulta el egy neve elhallgatását kérő közeli ismerősük.

Abból, hogy a lány milyen szörnyűségre készül, a környezete nem vett észre semmit. Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint a lány ismerősei nem lehettek tisztában az erre utaló jelekkel, ezért nem kapott időben segítséget a lány.

– Az öngyilkosság egy folyamat vége, amely mély depresszív állapottal kezdődik. Ennek kiváltója lehet szerelmi csalódás is, ilyenkor az ember céltalannak és értéktelennek látja saját magát és az életet. Amit megél, olyan belső nyomással gyötri, amitől beszűkül az elméje, ettől kezdve pedig nem képes racionálisan gondolkodni, s meghozza az utolsó döntést – árulta el a szakember.

Öngyilkossági lavinától tartanak

Hírdetés

A Blikk megtudta, hogy az iskolában nagyobb szükség van a pszichológusokra, mint valaha: a két eset után néhány nappal másik két diák is öngyilkosságot kísérelt meg – szerencsére mindketten életben maradtak.

Az iskolában tanuló diákok szüleinek nagyon oda kell figyelniük, hiszen a két eset „öngyilkosság-lavinát” indíthat el, amely ellen a figyelmesség a legjobb ellenszer.

– Az öngyilkosság megakadályozható, hiszen markáns jelei vannak. Ha a szülő felismeri ezeket, akkor szinte kötelező a pszichológiai segítségkérés – javasolta a szakember.

Bódis Zoltánt, az iskola igazgatóját a lap telefonon érte utol.

– Ma egész nap válságtárgyalásokat tartottunk. Az iskola­pszichológus a közvetlenül érintett diákokkal folyamatosan foglalkozik, az intézmény egészét átfogó kríziskezelést pedig külső szakemberek segítik. Együttműködünk az egészségügyi, rendőrségi szakemberekkel – mondta az igazgató.

(Blikk nyomán)

Korábban írtuk: Két hónapon belül két gimnazista lett öngyilkos Debrecenben


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »