Öngyilkos merénylet a kabuli repülőtérnél: második robbantás is történt

Kép

Legalább 13 halottja – köztük több gyermek – van az afgán főváros, Kabul repülőterénél csütörtökön elkövetett robbantásnak, több tálib fegyveres őr megsebesült – közölte egy tálib tisztségviselő a Reuters brit hírügynökséggel. Amerikai hírforrások szerint a robbantást követően tűzpárbaj tört ki.

A robbanás a kabuli repülőtér egyik beléptető kapujánál történt. Amerikai tisztviselők szerint öngyilkos merénylet történt – közli a CNN,  amely kezdetben nyolc halálos áldozatról és 20 sebesültről számolt be. A halálos áldozatok száma azonban ennél több a legfrissebb adatok szerint.

Az al-Dzsazíra pánarab televízió egy szintén meg nem nevezett tálib tisztségviselőre hivatkozva legalább 15 sebesültről adott hírt. Amerikai médiumok, köztük a Fox News beszámolója szerint a sebesültek között amerikai katonák, tengerészgyalogosok is lehetnek. A konzervatív hírcsatorna kongresszusi forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy második robbantás is történt.

Az al-Dzsazíra pánarab televízió egy szintén meg nem nevezett tálib tisztségviselőre hivatkozva legalább 15 sebesültről adott hírt. A Sky News brit hírcsatorna arról tájékoztatott, hogy a támadást  öngyilkos merénylő hajtotta végre a repülőtér északi bejáratánál, ahol általában ezrek várakoznak az okmányellenőrzés miatt. A térségben többnyire brit katonák tevékenykednek.

A Fox News úgy tudja: legalább három amerikai katona megsebesült, de közülük is kerültek ki áldozato. Ezt az információt a hírtelevízió szerint amerikai tisztségviselők is megerősítették.

Hírdetés

Meg nem nevezett fehér házi tisztségviselőkre hivatkozva azt írták, hogy a robbantást követően tűzpárbaj tört ki a repülőtér környékén.

A Politico című lap amerikai csütörtökön amerikai kormányzati és egyéb jól értesült forrásra hivatkozva azt jelentette, hogy a támadásért az Iszlám Állam dzsihadista szervezet a felelős a támadásért.

A repülőtér összes bejáratát lezárták.

A kapuknál afgánok tömegei próbáltak bejutni a repülőtérre. Biden elnököt tájékoztatták a kabuli repülőtéren történt robbanásról – közölte a Fehér Ház egyik tisztviselője.

A BBC hozzáfűzi: jelentések szerint lövések dördültek el a helyszínen. A robbanás az Abbay gate nevű bejáratánál történt, ahol az elmúlt napokban brit csapatok állomásoztak. Ez egyike volt annak a három kapunak, amelyet a terrorfenyegetettségre vonatkozó figyelmeztetések nyomán zártak le.

Mint arról a hirado.hu a nap folyamán beszámolt, James Heappey, a brit védelmi minisztérium fegyveres erőkért felelős államtitkára a BBC televízióban csütörtökön kijelentette: hiteles források szerint küszöbön állt egy terrortámadás a kabuli repülőtéren.

Akkor hozzátette: részleteket nem árulhat el a fenyegetésről, de határozottan állította, hogy az amerikai és az ausztrál kormánynak is hiteles értesülései vannak arról, hogy „nagyon rövid időn belül nagyon súlyos” támadás következhet be a kabuli repülőtéren.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »