Ön tudja a választ a 7,5 milliárdos kérdésre?

Ön tudja a választ a 7,5 milliárdos kérdésre?

Pedig sürgős lenne megtalálni a választ. Most már mindenki számára egyértelművé kell, hogy váljon, világunk megváltozik, és ennek a változásnak, ha tetszik, ha nem, Magyarország is részese. Az, hogy miképp jön ki belőle, az a következő generációtól is nagyban függ.

A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) „A 7,5 milliárdos kérdés” címmel országos környezeti- és globális nevelési vetélkedőt szervez 14-19 éves diákokból álló középiskolás osztályok számára a Fejlesztés Európai Éve kapcsán. A szervezők a versenyre 2015. szeptember 30-ig várják a jelentkezéseket.
 
Lapunkhoz eljuttatott közleményükben figyelmeztetnek: a szélsőségessé váló időjárás, globális konfliktusok, pénzügyi krízis, szegénység, vízhiány, mind-mind

egy globalizálódó világ válságtünetei.

Hírdetés

Ezért a középiskolásoknak egyre inkább tisztában kell lenniük a világban zajló folyamatokkal, fel kell ismerniük az összefüggéseket és saját felelősségüket, hogy maguk mit tehetnek a problémák mérséklésére.

7,5 milliárd

Miközben a Föld lakossága belátható időn belül eléri a 7,5 milliárdot, számos globális problémával kell megküzdenünk, azonban a valódi megoldásokat sokszor helyi szinten találjuk.

A diákok nem felelősek a kialakult helyzetért, de a probléma mégis az ő nyakukba fog szakadni. Ezért hívjuk már most őket közös gondolkodásra

– fogalmazott Éger Ákos, az MTVSZ csoportvezetője.
 
Kis Klára, környezeti, nevelési programvezető azt emelte ki, hogy

a vetélkedő során az osztályok változatos, kreatív feladatokon keresztül a fenntarthatósági dilemmák és kérdések összefüggéseit elemezhetik és kutathatják majd. A vetélkedő sikeres végrehajtását a diákoknak és tanáraiknak szóló online háttéranyagok segítik.

A létfontosságú tudás mellett…

Az országos vetélkedő első 3 fordulója interneten keresztül zajlik, aztán a 10 legeredményesebb osztály delegáltjai egy izgalmas élő döntőn mérhetik össze tudásukat, ahonnan minden csapat oklevéllel, valamint értékes és hasznos ajándékcsomaggal tér majd haza (sport felszerelések, kreatív környezettudatos játékok, öko – könyvek és magazinok, stb.). Az első három helyezett csapat osztálykirándulást nyer – derül ki az MTVSZ tájékoztatásából.
 
Ha Ön sem tudja a választ a 7,5 milliárdos kérdésre, de azt sem szeretné, hogy felkészületlenül érje a világunkat átformáló globális változás, akkor a vetélkedő részleteiért KATTINTSON IDE!


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »