Ön mit tippel, hány külföldi kapott tavaly munkavállalási engedélyt Magyarországon?

Ön mit tippel, hány külföldi kapott tavaly munkavállalási engedélyt Magyarországon?

Az adatot Bodó Sándor, foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár volt kénytelen elárulni a DK-s Oláh Lajos írásbeli kérdésére.

Bodó válaszában igyekszik bizonygatni, hogy

„a kormány a munkaerőhiányt nem vendégmunkásokkal kívánja orvosolni”.

A számokból azonban ennek épp ellenkezője olvasható ki:

  • Míg 2016-ban 6303, addig
  • 2017-ben 9274,
  • 2018-ban pedig már 10553
  • munkavállalási engedélyt adtak ki az illetékes hatóságok a többnyire a szomszédos országokból érkező külföldieknek.

    Az államtitkár szerint a külföldi munkavállalók „kontrollált keretek között” juthatnak bizonyos pozíciókhoz, a magyar munkaerőpiacot pedig „kvóta védi, amit a magyar vállalkozások messze nem használnak ki”.

    Amíg a Fidesz piti kerítőként árusítja ki a magyar munkavállalókat, igenis jogos béruniót követelni

    Az elmúlt két esztendőt az országgyűlési választás mellett egy másik, európai és regionális szinten is létfontosságú felvetés határozta meg: a Jobbik béruniós európai polgári kezdeményezése. Bár végül nem sikerült elérni a kellő számú aláírást, a kelet-közép-európaiak számára is elérhető európai bérekért és életszínvonalért folytatott küzdelem nem került zárójelbe.

    Hírdetés

    Igazán érdekes az is, hogy milyen szakterületekre érkeznek a külföldi vendégmunkások. Bodó Sándor szerint a külföldiek főleg

  • az adminisztratív és
  • a szolgáltatást támogató ágazatokban,
  • a feldolgozóiparban,
  • az építőiparban és
  • az információs és kommunikációs iparban
  • helyezkednek el. Csupa olyan területen, amelyekről hónapról hónapra olvashatjuk, hogy súlyos munkaerőhiánnyal küzdenek. Az egybeesés bizonyára a véletlen műve.

    Ahogy az is, amire a 444 hívja fel a figyelmet, tudniillik, hogy a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal szeptember végi statisztikája szerint szerint

    2018. harmadik negyedévében 150 százalékkal több külföldi érkezett Magyarországra munkavállalás céljából, mint egy évvel ezelőtt.

    Szeptember végéig a hivatal összesen 69 848 tartózkodási engedélyt adott ki, ami tízezerrel több az előző évinél.

    A korkedvezményes nyugdíjak hiánya elsorvasztja a megterhelő hivatásokat

    Immár hét év telt el a nagy port kavart és jelentős elégedetlenséget kiváltó, egyes munkavállalói érdekképviseletek szerint minimum 15-20 százalékos lemorzsolódást eredményező intézkedés óta, és a korkedvezményes nyugdíj elvételének negatív hatásai egyre nyilvánvalóbban kezdenek kiütközni a magyar társadalomban.


    Forrás:alfahir.hu
    Tovább a cikkre »