Ön milyen színű autókat tiltana be, ha Türkmenisztán diktátora lenne?

Ön milyen színű autókat tiltana be, ha Türkmenisztán diktátora lenne?

Éppen három esztendeje, hogy a türkmén határra megérkezett két Toyota és egy Lexus. Dubajból rendelték az autókat, de a vámosok nem siettek a papírmunkával, csak annyit hajtogattak: a fehér szín jobb választás lett volna, az ugyanis szerencsét hoz.

Kelet-Közép-Európában megtanultuk, hogy a nagy fekete autó a diktatúrák jelképe, akiért eljön, az bizony bajban van. Létezik azonban egy közép-ázsiai ország, amelynek vezetője fittyet hány az efféle hagyományra. Egyszerűen azért, mert nem kedveli a fekete színt, szemben a fehérrel, amely közel áll a szívéhez.

2015-ben Türkmenisztánban betiltották a fekete járművek importját, a türelmi idő a 2018-as év kezdetével lejárt, és akinek gyászosra fényezett kasztni parkol az udvarán, lépnie kell. Pontosabban átfújatnia a gépjárművet, természetesen fehérre.

A Szovjetunió felbomlása után Türkmenisztán első türkménbasija – minden türkmén atyja, jobb helyeken: elnök – Saparmyrat Nyýazow lett, 1991-ben került a vezetői székbe. Különös rendeletek jellemezték uralmát. Betiltotta többek közt az algebrát, a fizikát, a hippokratészi esküt, a sminket és az internetet. Nem úszta meg a cirkusz és az opera sem, ahogyan nemkívánatossá vált a dohányzás vagy a hosszú haj is. Ezek után kár lett volna pont a tudományos akadémiát meghagynia. Megszüntette a kórházakat is, mert sokba került a fenntartásuk, mindössze egy maradt belőlük a fővárosban. Finom megalomániájára mi sem jellemzőbb, mint hogy korcsolyapályát terveztetett a sivatagba, hatalmas, aranyozott szobra pedig a napot követve forgott körbe Aşgabatban.

Utódja, Gurbanguly Mälikgulyýewiç Berdimuhamedow is meglehetősen különös figura. Az anyagi fedezet mindkettejüknek rendelkezésére állt, ugyanis Türkmenisztán rendkívül gazdag kőolaj- és földgázkinccsel bír. Emiatt az üzemanyagot minden polgár számára évente 1200 literig állja az állam, a víz szintén ingyenes, ahogyan az áram is 40 kilowattig, a földgázért pedig csupán jelentéktelen összeget kell fizetni.

http://mno.hu/

Hírdetés

Az ország a piros naptári napok hazája, megünneplik a szőnyegek, a versenylovak, az egészség, a haditengerészet és még sok minden más napját, s kiemelt ünnepet kapott Türkmenisztán kedvelt eledele, a dinnye is.

Berdimuhamedow sokkal jobban élvezi az életet elődjénél. A türkmén hadsereg fejlettségét méltató propagandavideóban például kommandós szerelésben lő célba a legfejlettebb fegyverekkel. Minden lövése pontosan középre talál, és lelkes katonák tapsolják sikerét. Szintén tapsot érdemel gitáros-énekes produkciója egy olajipari üzem dolgozóinál, s az állami televízióban is szerepelt már dalaival. Megható dallamaival, tisztán csendülő énekhangjával, amelyet – természetesen fehér – gitárján kísér, a legkeményebb szíveket is ellágyítja. A nép közvetlen atyja a földön ülve készíti elő az ételt egy pásztor jurtájában, fehér pólóban szeli a húst.

A sokoldalú vezető nemcsak az erő és a művészet nyelvén ért, a sportok sem állnak távol tőle. Felvétel örökíti meg, amint fehér Mercedes terepjárójával érkezik meg egy próbapályára, és az ott parkoló hatalmas, erős BMW-k közül is a szívéhez legközelebb álló fehéret választja, hogy aztán percekig csikorogva faroljon körbe vele az aszfalton úgy, ahogyan ez idáig csak a legnagyobb versenyzőktől láthattuk. Később fehér szerelésben emel nagy súlyokat egy konditeremben.

Aki figyelmes, talán észrevette már a fehér szín kiemelt szerepét a Berdimuhamedow körüli események sorában. Az előzmények után talán az sem meglepő, olyasvalakiről beszélünk, aki szereti, ha ízlését, akaratát és rögeszméit másokra is ráerőltetheti. Így történt, hogy hatalomban töltött éveit Türkmenisztán fehérforradalmaként is emlegetik, és az ország meghatározó színe lett a fehér.

Az elnök szinte kizárólag fehér öltönyt, pólót, inget visel, az ünnepségein részt vevő gyerekek, akár a kis elsőáldozók, e színben virítanak, kezükben virág és lufi, természetesen mind fehér. Irodája minden kis részletében visszaköszön a szín, még a hagyományosan inkább a vörös árnyalataiban játszó türkmén szőnyegen is. 2013 márciusában a főváros, Aşgabat bekerült a Guinness-rekordok könyvébe mint település, ahol a legtöbb fehér márványt használják fel az új építkezéseknél. Valóban, a főváros épületeihez és burkolataihoz gigantikus mennyiségben használnak fehér márványt, az újonnan átadott épületek – lakótelepek, közintézmények, kormányhivatalok – mind az ártatlanság és a tisztaság színében pompáznak.

Az elnök rögeszméje nem áll teljesen távol Türkmenisztán hagyományaitól. A nomád kultúrákban a fehér tiszteletnek örvend, az ugyanis a tej, a legtermészetesebb és leggyakoribb élelmi alapanyag színe. A közép-ázsiai kultúrák is kedvelik a fehéret, úgy tartják, a tisztaság és a jó szerencse jelképe. Ha ez igaz, Türkmenisztán népe nem számíthat túl sok rosszra. Kivéve azokat, akik eddig fekete autóval jártak. Ők, ha nem akarják elveszíteni gépjárművüket, jobban teszik, ha sürgősen fényező után néznek, és megbarátkoznak a fehér színnel. Jobb a békesség.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2018.02.03.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »