Ön elhiszi? Kósát egy csengeri háztartásbeli kereste meg az 1350 milliárd ígéretével

Ön elhiszi? Kósát egy csengeri háztartásbeli kereste meg az 1350 milliárd ígéretével

Kósa a videóban elmondta, hogy 2012 őszén kereste fel egy csengeri háztartásbeli az ügyvédjével, aki állítása szerint egy nagy összegű örökség tulajdonosa volt. Kósa Lajos úgy érezte, hogy azzal segít a hölgyön és az országon is, ha államkötvényeket vásárolnak.

Aztán

“telt az idő, számtalanszor át kellett írni ezeket a megállapodásokat, de én 2016 végén, 2017 elején azt gondoltam, hogyha valós, ez a történet, akkor már kellett volna, hogy történjen valami”

– fogalmazott.

“És ahogy telt az idő, láttam hogy ebből az ég adatta világon nem lesz semmi. Később más információk alapján azt gondoltam, hogy engem ez a hölgy megtévesztett, és az egész történet egy nagy humbug, és azt gondolom, hogy be is megszüntettem vele a kapcsolatomat. Soha egyetlen egy fillérhez nem nyúltam hozzá, soha egyetlen egy bankszámla fölött nem adta át a rendelkezést a hölgy, azt a bank nem fogadta el”

– idézte most fel szokatlan részletességgel az esetet Kósa Lajos.

A politikus végül azzal próbálta a történet élét venni, hogy “vannak ilyen megkeresések”.

Azonban azért még nem látja rózsásnak a jövőt:

“Nem lennék meglepve, hogyha még mindenfajta egyéb dokumentum előkerülne, hamisítás, vagy valami egyéb dolog, mert látjuk, hogy választási kampány van”.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »