Ömleni kezdett a bankokba a pénz

Kevesen gondolnák, de a bankok bizonyos szempontból örülhetnek a brókerbotránynak. Az emberek bizalma megingott a pénzügyi befektetésekben, ezért inkább a kamatról is lemondanak, ha biztonságban tudhatják pénzüket. Ezt a nagyobb biztonságot pedig a nagybankoknál és az állampapírokban vélik megtalálni.

Amíg a befektetési vállalkozásokra rájár a rúd a brókerbotrány miatt, addig a bankfiókokban megnőtt a betétlekötések iránti igény. Azok az emberek ugyanis, akiknek befektetése lejárt, vagy csak egyszerűen kivették pénzüket a pénzügyi befektetésekkel foglalkozó vállalkozásokból, most biztonságos helyre szeretnék tenni megtakarításukat.

Az elmúlt néhány hét tapasztalatai azt mutatják, hogy az emberek leginkább a nagyobb bankoknál keresnek megbízható helyet pénzüknek – nyilatkozta lapunknak a BankRáció.hu vezető elemzője. Gergely Péter elmondta, most az elsődleges cél nem a minél nagyobb hozam elérése, hanem az, hogy biztonságban tudja megtakarítását a legtöbb ember. Éppen ezért az ügyfelek jó része néhány hónapra szeretné lekötni pénzét, bármennyit is fizet érte a bank. Persze a lehetőségek közül azért a legjobbat választják az emberek. Erre utal az is, hogy a BankRáció.hu internetes bankszámla- és befektetéskalkulátorának használata megugrott a korábbi időszakhoz képest.

Hírdetés

Ezekkel a folyamatokkal a pénzintézetek is tisztában vannak, s a néhány hónappal ezelőtti helyzethez képest nem is nagyon kínálnak csábító akciókat, hiszen amúgy is jönnek a pénzüknek biztonságos helyet keresők. A legutóbbi alapkamat-csökkentést követően a bankok például viszonylag gyorsan mérsékelték a látra szóló és a lekötött pénzek után járó kamatokat.

Egyelőre a hitelintézetek kivárnak, hiszen egyre több pénz folyik be hozzájuk. Néhány hónap elteltével azonban, amikor várhatóan megnyugszik a pénzügyi világ, s az emberek kezdenek azon gondolkodni, mit is tegyenek a rövid távú lekötéseikből fölszabaduló összeggel, minden bizonnyal a bankok magatartása is megváltozik. Jó eséllyel a mainál kedvezőbb feltételeket kínálva igyekeznek majd maradásra bírni a brókerbotrány miatt hozzájuk menekülő ügyfeleket, illetve azok megtakarításait.

Az Azénpénzem.hu híre szerint akkora az érdeklődés a banki lekötések iránt, hogy több bankfiókban meghosszabbították a nyitvatartási időt, mert csak így tudták kiszolgálni az érdeklődőket. Annál is inkább meglepő a nagy érdeklődés, mert vannak olyan lekötések, amelyek után gyakorlatilag nem fizet kamatot a pénzintézet. Egyes esetekben a 0,01 százalékkal kínált lekötés kamata csak azért magasabb nullánál, mert a pozitív kamat alkalmazását törvény írja elő. S bár ezek iránt is mutatkozik minimális érdeklődés, azért a brókerbotrány egyértelmű nyertese az állampapírpiac: leginkább ezeket keresik az emberek, mert visszafizetését szavatolja az állam, s a jelenlegi körülmények között befektetésnek sem rossz. Ez persze nem meglepő, hiszen három-négy százalékos kamataival egyetlen banki lekötés sem tud versenyezni.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »