Ömlenek a nyugat-európai összeesküvés-elméletek és uszítások a budapesti csúcstalálkozóról

Ömlenek a nyugat-európai összeesküvés-elméletek és uszítások a budapesti csúcstalálkozóról

A francia állami rádió (RFI) évtizedek óta Budapestről notóriusan hazudozó tudósítónője, Florence La Bruyere, a szabadnépes veterán, népszavás Várkonyi Tibor nagy barátja „Magyarország: Orbán a kínai miniszterelnök elé görgeti a vörös szőnyeget” című budapesti „tudósítását” (http://www.rfi.fr/europe/20171127-hongrie-orban-deroule-tapis-rouge-premier-ministre-chinois-li-keqiang-viktor-orban„) azzal zárja, hogy a magyar miniszterelnök számára a Magyarország-Kína közeledés „ideológiai is”, ugyanis három évvel ezelőtt Orbán Viktor bejelentette: illiberális demokráciát akar építeni (nem jelentette be), és Pekinget annak modelljének állította be. /A 2014-es tusnádfürdői beszédében a miniszterelnök elmondta, oda kell figyelni az illiberális demokráciák sikerére és annak több példáját említette, a példákat Szingapúrral kezdve./

A vezető német lap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung a budapesti csúcsról írt szövegét (http://www.faz.net/aktuell/wirtschaft/china-gewaehrt-ungarn-entwicklungshilfe-15312707.html) azzal zárja, hogy Sigmar Gabriel szociáldemokrata szövetségi külügyminiszter Kínának az együttműködését a „kelet-európaiakkal” kritikus szemmel nézi, és már nyáron óvott Európa kettéhasadásától. „Az Új Selyemút kezdeményezés mögött nagy geopolitikai, kulturális, gazdasági és végül kétségtelenül katonai stratégia húzódik, amely ellen az EU eddig semmit nem tett”, vizionálja összeesküvés-fantázia világának e káros termékét Merkel külügyminisztere ürügyként, hogy minél vastagabb küllőt hajítson Magyarország és a térség országai számára létfontosságú együttműködés kerekébe.

A magát uniós „szakportálnak” hazudó Euobserver a Kína-Közép-Kelet-Európa csúcsról írva azt állítja (https://euobserver.com/eu-china/140050), hogy az Új Selyemút kínai óriásprojekt részét képező Budapest-Belgrád vágányfelújítást Kína fizeti és ezért vizsgálja az Európai Bizottság, ugyanis az EU „tudni akarja, vajon ez a vállalkozás megsérti-e az uniónak a pályázati szabályait”. Írja az olvasóit félrevezető portál, egyetlen szóval nem említve, hogy a pályázat kiírását TEGNAP jelentették be, a csúcs megkezdésekor.

Hírdetés

Folytatás:

http://magyaridok.hu/kulfold/omlenek-nyugat-europai-osszeeskuves-elmeletek-es-uszitasok-budapesti-csucstalalkozorol-2509138/

 


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »