"Olyan vakcina, amely nem hatásos és szövődményeket okoz, nem fog forgalomba kerülni itthon" – ígérte Kásler

A jövő év elejére valószínűsítette a koronavírus-vakcinát Magyarországon a parlament népjóléti bizottságában kedden tartott éves meghallgatásán az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós leszögezte: olyan vakcina, amely nem hatásos és szövődményeket okoz, nem fog forgalomba kerülni itthon.

A koronavírus elleni vakcinákról "még mindig nem tudunk mindent", de legalább 6-7 oltóanyag van előrehaladott kutatási fázisban, és "közel vagyunk ahhoz", hogy a szakemberek átnézhessék azok dokumentációit – mondta a miniszter, megjegyezve ugyanakkor: még sok a kérdőjel a védőoltások körül, így nem tudni, hogy mennyi időre ad, adnak védettséget, egy oltás kell-e vagy kettő.

Képviselői kérdésre Kásler Miklós úgy fogalmazott, "minden valószínűség szerint jövő év elejére lesz vakcina" Magyarországon.

Hírdetés

A koronavírus reprodukciós rátájára (R érték) irányuló kérdésre elmondta, októberben ez az érték majdnem kettő volt, míg mostanra 0,8-0,9 körülre csökkent.

Kásler Miklós elmondta azt is, hogy a 138 kórházból 78-ban ápolnak koronavírusos beteget, tervszerűen történt a kórházak előkészítése a betegek fogadására. "Ha csak valami durva változás nem történik, akkor az egészségügy tudja tartani a frontot" – fűzte hozzá.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »