Olyan következik Ferihegyen, amitől tátva marad a száj

Rekordévre számít a ferihegyi Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport – mondta Hardy Mihály kommunikációs igazgató a Napi Gazdaságnak.

A gazdasági napilap pénteki számában megjelent írás szerint az első tíz hónap adatai alapján 7,2 százalékkal több utas fordult meg a repülőtéren, mint egy évvel korábban, és ha nem lesz valamilyen rendkívüli esemény, már december közepén átléphetik a kilencmilliós utasszámot.

Hardy Mihály a lapnak kiemelte: ennyien még soha sem fordultak meg a reptéren, eddig a 2011-es év 8,9 milliós utasszáma volt a rekord, de akkor még működött a Malév.

Hírdetés

Ferihegyi összetevők

A gyarapodásnak sok összetevője van – mutatott rá Hardy Mihály, ezek között említette az új járatok megjelenését, új útvonalak nyitását, azt, hogy illetve több légitársaság, köztük a Wizz Air sűrítette járatainak számát.

A lap írása szerint annak ellenére, hogy idén kiugró utasforgalom-növekedést tudhat magáénak a repülőtér, a Budapest Airport nem tervezi az 1-es terminál újranyitását, mert a 2-es kapacitása további kétmillió utast elbír.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »