Olyan díszkíséretet kapott Alonso, mint senki más – videó

Olyan díszkíséretet kapott Alonso, mint senki más – videó

Nem akármilyen külsőségek közepette fejezte be Formula-1-es pályafutását a kétszeres világbajnok Fernando Alonso vasárnap Alu-Dzabiban. Noha a nagydíjon csak 11.-ként zárt és így élete utolsó F1-es futamán pontot sem szerzett a veterán spanyol pilóta, a célegyenesben díszkísértetet adott neki a jelenkor két legnagyobbja, az immár ötszörös világbajnok brit Lewis Hamilton (Mercedes) és a négyszeres egyéni első német Sebastian Vettel (Ferrari).

Az autós piruettezés után az összesen tizenegy „világbajnoki cím” érzékeny ölelkezésbe kezdett, majd a pályafutását lezáró spanyol hondás a dobogósokkal együtt nyilatkozhatott a korábbi mclarenes csapatvilágbajnok skót David Coulthardnak.

Alonsó elérzékenyülten kereste a szavakat. A versenyzőegyéniség azt mondta: noha
akkora nagyságokkal versenyzett együbb, mint Michael Schumacher vagy Jenson Button, de egyiküket sem részesítették ilyen búcsúban,

Hírdetés

amit nem is tud elégszer megköszönni.

Vettel sportszerűen elmondta Alonsónak, hiányozni fog, és bizony még nem száz százalék, hogy a 37 éves spanyol örökre távozik az F1-ből, de egy évre biztosan, mert várhatóan az Indy500-as, zárt karosszériás sorozatban kíván maradandót alkotni 2019-ben.

Fernando Alonso 2001 óta volt a száguldó cirkusz „artistája”, 2005-ben és 2006-ban Renault-val világbajnok is lett. Máig ő az egyetlen spanyol vb-első, és mostani díszkíséretének tagjai után a harmadik legfiatalabbként ért fel a csúcsra.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »