‘Most már nincs süketelés, nincs bújócska, nincs indiánosdi: egyszerűen nem engedélyezzük. Nem és nem..’
‘A Viking nevű szórakozóhelyen még el sem kezdődött a szkinhed-koncert. A többit már tudjuk. Úgy éjféltájban valahogy, az „ellenőrzésre betérő rendőröket megtámadták” a híradások szerint.’
E sorok írója nem most kezdte már a ‘mozgalmárkodást”. Sőt: fiatalabb korban igazi ‘szélre húzó’ módon rendezvényekre, koncertekre járást is egyben. Emlékeimben fel-feldereng néha amikor egyszer vidéki koncertre indulva páran gyülekeztünk a Kálvin téri aluljáróban a többiekkel. Egyszerre csak az összes létező lépcsőn zúdultak lefelé az akkor divatba jött, kék munkásruhához hasonló gyakorlóba öltözött készenléti rendőrök.
Körbefogták a csoportot, az akkor divatba jött (és azóta is kedvelt) magyarázatuk szerint “fokozott közbiztonsági ellenőrzést” tartva. Mire észbe kaptunk, gatyára vetkeztünk, és kis kupacba lerakva a zsebek tartalmát, a járókelők (főleg a lánykák) örömére megvolt a napi látványosság. Ilyen időket éltünk, Orbán király első uralkodása tartott éppen.
Ugyanis vannak, voltak is mindig bizonyos rétegei a társadalomnak, amelyeknek az említésétől is kellőképpen összecsinálja magát. Hát, ezeket kérem szépen vissza kell szorítani, el kell lehetetleníteni…
Aztán másik emlék: a németországi „szélsősök” mintájára, egy-egy koncert megtartása szabályos ipi-apacs játék számba ment. Szigorúan titkolva volt minden, a kezdési időpontig. Nem egy esetben az autópályán jött a telefon a pontos helyszínről. Néha még az is befulladt, mert mire odaértünk, a tulajdonos azzal fogadott, hogy nyakkendős urak voltak ott nemrég, és vagy kőkemény KÖJÁL-os ellenőrzést helyeztek kilátásba, vagy passzolja az egészet. Lehetett ad-hoc újabb helyet keríteni, a zenekarok már készültek, a közönség se különben. Így ment ez akkoriban.
Minden idők legemlékezetesebb eseménye volt az a becsület napi megemlékezés, amit ugyan meg lehetett tartani a Várban, a krach azután ütött be, a későbbiek folyamán. Mint hívójeles rádióamatőr, aznap este is kagylózgattam az étert. (Akkoriban még nem tömte degeszre a zsebét pár ember a szupertitkos TETRA rendszer okán, elég volt egy rádióvevő, és már lehetett tudni merre járnak a „szervek” éppen).
Na, már úgy este hét óra magasságában felkeltette a figyelmet a bevetési központ forgalmazása, amikor is sisak és pajzs felszereléssel küldözgette ki a járőrautókat. Este hétkor…
A Viking nevű szórakozóhelyen még el sem kezdődött a szkinhed-koncert. A többit már tudjuk. Úgy éjféltájban valahogy, az „ellenőrzésre betérő rendőröket megtámadták” a híradások szerint. És ők kétségbeesett vinnyogással (híradórészlet is van róla) “hívtak segítséget”. Percek alatt a környék teli lett rohamrendőrökkel. Na persze… Szervezésben, koreografálásban mindig tudták a dolgukat azok ott fönt. Médiaháttér is pillanat alatt megvolt…
Végeredmény: hosszú-hosszú évekre aztán be lett tiltva minden évben a hasonló rendezvény.
Vagy mégse… Először valamelyik évben egy másik nyuszit húzott ki a Nagy Bűvész a cilinderből: Ellentüntetés bejelentését fogadták el, így aztán a szemlélőnek élménydús benyomásai akadtak. Jákob rabbi és csapata a kék mintás zászlóval üvöltve skandálta túl a magyar himnusz dallamait, természetesen a rend őrei ezt laza és hanyag testtartással nézték végig, még vigyázzba állni sem akaródzott nekik. Hát, az se jött be. Vannak provokációk, amik leperegnek az okosabbról, mint falról a borsó.
Aztán éveken át így ment ez, mindig február táján. A szervezők is kénytelenek voltak trükközni néha, volt amikor több helyszínre jelentette be valaki az eseményt, aztán az utolsó órában derült ki, melyik a valódi. Igazi bújócska volt ez, a farsanghoz méltó komolysággal.
Megint teltek évek, a több helyszínes bejelentés megmaradt. Csak most már a valóságnak megfelelően. Mert Cipolla és társai már újabb eszközöket is bevetettek, melyek közül a legütősebb: a széthúzás, szétszakítás régi római receptje. Így a több helyszínes meccseknek mind-mind megvolt a saját gazdája is, akik valóban külön-külön, egymástól elhatárolódva tartották meg a megemlékezésüket. Jól jött ez a Nagy Máguséknak, de a közrendőröknek is. Több munka, több lehetőség némi túlórára. Folytassam? Ezzel együtt persze lehetett rendőrösdit is játszani, akár a gyanúsan viselkedő élő fát is igazoltatni, abajgatni. Így szép a magyar valóság, nem?
De persze nem hiányzott mostanáig a kelléktárból Hataloméknak a süketelés sem. „A közlekedés biztonságának akadályoztatása”, vagy „aránytalan leterhelése a belváros forgalmának, a lakók nyugalmának” – mindenki számára ismerős fordulat, amikor egy bejelentett rendezvényt éppen el kellett utasítani.
Ugyanis, kérném alássan van azért egy nemzetközi szabályozás, ami a vélemények szabad nyilvánításának lehetővé tételéről szól. Na meg ugye demokráciákban a gyülekezés szabadságáról is szólna. Most aztán kiderül, hogy ez se különb, mint a többi törvénynek nevezett írásba fektetett kifordítós kabát.
Olvasom az interneten közzétett legújabb elutasító határozatot, egy, a soron következő becsület napi megemlékezés kapcsán. Solomon Berkowitz is megirigyelné
A fából-vaskarika szövegezését. „Van ugyan gyülekezési jog, van azzal való élés, de: ha ez másokat zavar, és másoknak lelki-emocionális zavart okoz, akkor azok javára meg lehet tiltani”. Pfff. Így szól a betiltó határozat indokolása többek között. És most akkor mi is van? Nézzük már az arányosság elvét, könyörgöm. A nyaranta az egész belvárost felforgató (és hányingerre késztető) „másneműek” vonaglásával akkor mi is van? A statisztikák szerint ugyan egyre több a saját nemét nyalogató szivárványosok létszáma (eléggé elkeserítő, hogy ez szinte egy új önkifejezési mód párjukat ritkító bombázók között is, de arányában akárhogy vesszük, a normálisan, hagyományosan kamatyolók azért többen vagyunk.) És, valljuk be: igenis irritál, zavar, felháborít bennünket az a vonaglás amit ezek a fő utakon művelnek. Nekik viszont valahogy mégis engedélyezi az egész ocsmányságot a rendőrség, sőt még óvja őket a fúvó széltől is…
Másról lehet itt szó az én olvasatomban. Most már nincs süketelés, nincs bújócska, nincs indiánosdi: egyszerűen nem engedélyezzük. Nem és nem. Ha a fene fenét is eszik, akkor se. Akinek nem tetszik válassza a rabszállítót, a bilincselést, a vegzálást.
Mert ugye akié a hatalom, azé a dicsőség. És övé a szabályozás is. Innentől kezdve ez akár precedens is lehet akár. Ha nem tetszik valaki vagy valami a hatalomnak vagy a Dohány utcai főrabbinak, akkor betiltjuk. Nincs kifogás-keresés, bizonyítvány-magyarázás. Akivel van az Erő, azé a döntés. Ennyi…
Hogy állítólag ez az ország is demokratikus? Hogy Brüsszelben a képviselőink védik az érdekeinket, sábeszdeklit viselve vagy csak az iratmappába rejtve? Ugyan kérem. Amennyire ez igaz valójában annyira az egyébként is. „Diktatúra” mormogná a köznapok embere az orra alatt, de az se így van. Mikor nem volt az valójában? Csak a csomagolás volt színesebb, csillogóbb, az meg leszakadt aztán róla, és ott maradt a szürke valóság. Ilyen egyszerű.
És hogy egyáltalán minek kapcsán merült most fel ez az egész gondolatsor bennem is? Tényleg,… Az Index nevű közvélemény-formáló oldal elég hosszú cikket szán ennek a kérdésnek is. Szerinte, szerintük nem is volt kitörés, nem is volt más, csak mészárlás. És jó látványosan, érzékletesen körüljárva a témát, még még el is hiszi a leírtakat az, aki járatlanabb a magyar történelemben. Pedig bizony, hősök voltak azok a katonák. Életüket áldozták abban a harcban, amelyet a vörös fenevaddal folytattak. Talán értünk is. A mi nemzedékünkért, hogy élhessünk. Meg a rá következő nemzedékért. Akiket most már kegyeletet leróni sem hagynak. Sztálin katonáinak, tisztjeinek kései utódai fején csak a színe más a tányérsapkának. A formája ugyanaz, az alatta lévő szürkeállomány-halmaz is a kommunista-szocialista ideológiára rezdül ha kell. Hiszen mint tudjuk, soha nem volt itt úgynevezett rendszerváltás. A közkatonáik pedig? Most még ugyan nem mészárolják le a maroknyi „ellenséget”, de bilincselni, gumibotozni azt tudnak ha kell. Ehhez mindig is értettek.
Kapcsolódó: Becsület napja betiltva, indoklás egy része 30 évre titkosítva
Csak idáig le volt húzva a sisak rostélya. Most már az sem, nincs mit szégyellniük a külvilág felé…
Személy szerint én nem elégednék meg egy szál mécses gyújtásával. Mert azok, akikre emlékezünk majd február 11-e környékén, sokkal, de sokkal többet érdemelnek…
Ostoros Ferdinánd közíró
Forrás:magyarhajnal.com
Tovább a cikkre »
