Olvasó: én még jól emlékszem, hogy az Index mindig örült, ha a Kuruc.infót elhallgattatták

Olvasó: én még jól emlékszem, hogy az Index mindig örült, ha a Kuruc.infót elhallgattatták

Olvasónk írja:

Kedves Kurucok!

Emlékszem, amikor üldöztek benneteket a hatóságok. Sosem felejtem majd el, hiszen a több tucatnyi rendőrségi kihallgatás és zaklatás mellett nálam is tartott egy fél hadseregnyi fegyveres navos házkutatást hajnalban, mert egy exindexes barom azt írta, hogy Kuruc-szerkesztő vagyok. Emlékszem, amikor Bartusék leállíttatták a szervereteket, vagy amikor a Facebook törölte az oldalatokat már akkor közel 100 ezer követővel. És jól emlékszem, amikor ezen alkalmakkor az Index mindig örült.

Boldogan számolt be ezekről, helyeselve a történéseket. Meg is indokolták, vagy erősítették az indokokat: törvénysértést követtetek el, mert bűnözők, gyerekbántalmazók, tömegbe lövetők, 2006-os tüntetőket ártatlanul elítélő bírók sokszor egyébként is nyilvános adatait közzétettétek, ez pedig a törvény szerint tilos, személyes adattal való visszaélés.

De élni mertetek a véleménynyilvánítás szabadságával is, történészi kutatásokkal firtattátok a holokauszt hivatalos tételeit. Ekkor is felháborodtak, mert a Btk. 333. paragrafusa hivatalosan ezt is megtiltja. Mindig fontos volt kihangsúlyozni, hogy ezek törvénysértések. Hogy ezért jogos és támogatandó minden, ami indult ellenetek.

Hírdetés

De mit látok ma reggel a heroikus halál halt Indexen? Közönséges rongálásoktól hatódnak meg, és írják könnyes szemmel, hogy "köszönjük". És hogy ez a "bizalom és a szeretet áradása". Azt most hagyjuk, hogy neoluxszal földre-falra csak ócska prolik fújkálnak. A Btk. szerint ez rongálás, és büntetendő. Remélem, ez az utolsó kettős mércéjük, mielőtt végleg eltűnnek.

(R)

Már toborozzák a következő generációs zsindexeseket

A Zsindexért és a hiper-szuper független sajtóért fájt a ballib ellenzék kicsiny szíve

Ez már félig holokauszt: távoznak a Zsindex legszebb arcai

Médiahisztéria az Index körül – a függetlenség kényszerképzete a balliberális gondolkodásban

Kirúgták az Index főszerkesztőjét


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »