Oltástálib lettem

Oltástálib lettem

Nem így terveztem, de így sikerült. Két, egymást követő napon is a coviddal foglalkozom. Illetve inkább azokkal az idiótákkal, akiknek óriási felelősségük van abban, hogy a covid még mindig veszélyes, és még mindig kiszámíthatatlan a járvány végkifejlete. Ez van. Mi oltástálibok már csak ilyenek vagyunk. Nincs más témánk.***

Elöljáróban annyit, hogy az írásaimra érkezett kommenteket nem egyedül adminisztrálom. Kétségtelen azonban, hogy amennyiben egy hozzászólás függőben van, s valamelyik admin előtt olvasom, néha bizony kirostálom.

Így tettem ezzel a kommenttel is:

*

*

„Ostoba oltástálib lettél, Tamás. A facebook, az ismerősi körök tele vannak olyanokkal, akik az oltástól lettek betegek és magatehetetlenek. Ezzel a cikkel olyanná váltál, mint akikről írsz.” (sic!)

Ezt írja nekem „f.” felhasználó, IP-címe alapján a felvidéki Vágsellyéről.

***

Szóval oltástálib lettem. No, az még eddig nem voltam. De annak is lennie kell valakinek, gondolom. Ha jól sejtem, a vírushívőségen keresztül vezet az út a fanatikus vakcinapártiság felé, melynek legfőbb kiteljesedése az oltástálibizmus. Persze amúgy covid-vahhabita módon, a Karikó-saria törvényeinek szigorú betartásával és betartatásával.

Már csak azt nem értem, hogy a társadalmi szempontból kiemelten fontos szabálykövetés mikor lett anarchoszindikalista lázadás? Netán akkor, amikor a szimpla pártolás után már a deviancia kötelező imádatát követelte meg minden demokráciák legdemokráciábbika, a liberális demokrácia? Vagy közben? Esetleg utána?

Nem gondolnám, hogy ezt bárki is el tudná nekem magyarázni úgy, hogy megértsem. Mert például azt sem értem, hogy baráti társaságom egyik tagja miért gondolta azt, hogy azért nem jön velünk nyár végén sátorozni, mert én be vagyok oltva Pfizerrel, és köztudottan éjszakánként tüskefehérjéket lélegzek ki, amik aztán az ő szervezetébe is behatolnak, s így őt is irányítani tudják majd katonai céllal a műholdakról. És nem, ezt nem én találtam ki. Ez tényleg elhangzott.

Hírdetés

***

Bevallom, jó ideje elegem van a covidból. Egyetlen jó dolga mellett (nem muszáj kétnaponta borotválkoznom, hiszen a maszk alatt a kutya se látja, mennyire vagyok borostás) csak bosszúságot okozott nekem. Érthető tehát, hogy a hátam közepére se kívánom a vírustagadókat és az oltástagadókat. Nem azt mondom, hogy miattuk nincs vége a járványnak, de óriási szerepük van abban, hogy lett negyedik hullám, s hogy még mindig tart. A baj azonban sokkal nagyobb ennél.

Ugyanis ha akarjuk, ha nem, a vírusok és világjárványok korát éljük. Félreértés ne essék, ezt nem én állítom, hanem komoly tudósok mondják. Hogy aztán ez spontán folyamat-e, avagy egy új típusú világháború fegyvereként a kiberhadviseléssel egyidőben megjelenő biológiai hadviselés, az újabb elmélkedés tárgyát képezi. De ha magára a megállapításra szorítkozunk, akkor egy meglehetősen sötét jövőképet kapunk.

Ebben a jövőképben a covid után megjelenő újabb vírussal kell majd felvennünk a versenyt, méghozzá megfáradt, megcsontosodott, rezignált állapotunkban. Lehet, hogy csupán két-három hónappal, vagy két-három évvel a koronavírus-járvány megfékezése után.

Amikor pediglen ránk köszönt az újabb világjárvány, a vírustagadók meg az oltástagadók újabb és újabb híveket szereznek maguk mellé, egy olyasfajta 22-es csapdájába kergetve az emberiséget, ami, ha nem is sodorja a kihalás szélére fajunkat, de mély és sajgó sebet üt rajta.

Az egyetlen jó a rosszban, hogy a Karikó Katalin és tudóstársai által kifejlesztett technológia már most univerzális alapját képezi a jövőbeni vakcináknak.

Nem, nem, még véletlenül sem az a valamiféle algából kinyert akármicsoda, amit Toroczkai Lászlónak mutatott valami sufnitudós a minap egy videóbeszélgetés alkalmával. Hanem az mRNS-technológia.

***

Na, de térjünk vissza a kommentelő sarkos véleményére! „A facebook, az ismerősi körök tele vannak olyanokkal, akik az oltástól lettek betegek és magatehetetlenek.”– írja.

Én pedig ettől teljesen tanácstalanná váltam. Mert meglehetősen nagy ismeretségi köröm van, ráadásul kifejezetten széles spektrumú merítésből. Mégis akárhogyan erőltetem meg a memóriámat, egyetlen olyan ismerőst se tudok magam elé idézni, aki az oltástól lett beteg, pláne magatehetetlen.

***

Nem így terveztem, de így sikerült. Két, egymást követő napon is a coviddal foglalkozom.

Ami persze teljesen elfogadható egy oltástálibtól.

() VBT ()

Kiemelt kép: Oltástálib – szokványos vakcináció közben

The post Oltástálib lettem appeared first on VBT.


Forrás:vbt.pestisracok.hu
Tovább a cikkre »