Oltás: holnaptól adnak kétnyelvű igazolást

Oltás: holnaptól adnak kétnyelvű igazolást

Az oltási igazolvány lehet a szabadság kulcsa – hajtogatják a politikusok hetek óta. A papír alapú igazolás azonban kudarcba fulladt, és most gőzerővel próbálják behozni a lemaradást a nemzetközileg elismert elektronikus igazolvány terén.

Fekete Ferenc 72 éves párkányi olvasónk hívta fel figyelmünket az oltási igazolvány körül kialakult káoszra, amelyet saját bőrén tapasztalt meg. „Az első adagra annak idején Komáromba jelentkeztünk, szépen meg is ment minden. A második oltásra más-más napra kaptunk időpontot a feleségemmel, így sokat kellett utazni. Én az oltás után lebetegedtem, ezért a feleségem másnap a fiammal ment el” – meséli Ferenc. Fekete Kornélia május 12-re kapott időpontot, reggel a komáromi kórházban az elsők között oltották be Pfizerrel. „Reggel 7:25-re volt berendelve, a bejáratnál szólt a katonának, hogy Fekete Kornéliának hívják, a katona kihúzta a listán és beengedte. A teremben egy férfival kitöltötte a papírokat, majd mondták neki, a kettes helyiségbe menjen. Ott beoltották, de a dossziéba nem tették bele a második oltásról szóló igazolást. Még a számítógépes rendszerben sincs benne. Sehol. Beszúrták neki az injekciót, de nincs róla papírja” – osztotta meg lapunkkal Ferenc. Érdeklődésünkre elárulta azt is, az ügyben felkereste a komáromi kórházat, de azt a választ kapta, a felesége nem szerepel a rendszerben, így nincs beoltva. „Tegnapelőtt beszéltem a komáromi kórház igazgatóhelyettesével, aki azt állította, a feleségem nincs beregisztrálva, és be sem oltották” – panaszolta olvasónk. A nyugdíjas házaspár SMS-ben kapott időpontot, Kornélia adatait ellenőrizték az oltóközpontba való belépés előtt, a vakcinát pedig gond nélkül megkapta. „Megkérdeztem, odaadjam-e a személyi igazolványom, de csak annyit mondtak: nem kell, kint már mindent elintéztek” – részletezi Kornélia. Csak később döbbent rá, hogy hiányzik az oltást igazoló nyomtatvány. Ferenc állítása szerint a körzeti orvostól is próbáltak segítséget kérni, hogy a vérből kimutatott ellenanyag alapján állítson ki igazolást a szakember, de nem jártak sikerrel.

Martina Pavliková, a komáromi kórház szóvivője cáfolta, hogy bárki igazolás nélkül távozott volna az oltásról. Állítása szerint az oltóközpont regisztrációs rendszere ahogy az első, úgy a második oltásnál is több lépésben ellenőrizve van. „A feljegyzések a kórház információs rendszerében figyelve vannak, és visszamenőleg ki lehet őket keresni” – nyilatkozta lapunknak Pavliková. Hangsúlyozta, az oltásra érkező személy rögtön az érkezésnél igazolja személyazonosságát, mely alapján kinyomtatják az oltási igazoláshoz szükséges kötelező nyomtatványokat. „A kórelőzményi kérdőívet az oltásra igyekvő személy maga tölti ki, mindenkiét tároljuk” – folytatta a szóvivő. A következő lépésben a vakcina konkrét számát a számítógépben hozzárendelik az oltásra váró személy nevéhez. A kliens beoltását követően pedig a nővérke a fecskendőről az oltási igazolásra ragasztja a címkét. „Minden oltási nap végén összehasonlításra kerül a gyógyszertárból kiadott oltóanyag száma a beoltott személyek számával a kórházi információs rendszerbe bevitt adatok, illetve a beoltott személyek által kitöltött nyomtatványok alapján. Minden számnak ülnie kell, ezután küldik el az adatokat az egészségügyi minisztériumban és az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjába (NCZI)” – tájékoztatta lapunkat Pavliková. Leszögezte, nem lehetséges, hogy valaki nem kapott az oltásról igazolást, az meg végképp nem, hogy a számítógépbe háromból egy feljegyzés se kerüljön be. Hozzátette, a komáromi kórházban már 30 ezer embert beoltottak, de még soha nem történt hasonló eset.

Matej Neumann, az Általános Egészségbiztosító (VšZP) szóvivője lapunknak elmondta, ha valakinek nincs mobiltelefonos alkalmazása, mely segítségével ellenőrizni tudja, a biztosító jegyzi-e az oltásával kapcsolatos információkat, kérvényezhet kimutatást a személyes számlájáról. Ez azonban nem helyettesíti az oltóközpont által kiadott tanúsítványt.

Hírdetés

Az üggyel kapcsolatban az egészségügyi minisztériumhoz fordultunk, a szaktárca megerősítette, ha valaki elveszíti az oltásról szóló igazolást, az eredeti nyomtatványért felelős oltóközpont adhat ki másodpéldányt. „Jelenleg azonban azt javasoljuk, várjanak az átmeneti igazolás kiadására, mely már külföldön is érvényes lesz. A beoltottak jövő héttől elektronikusan igényelhetik ezt az igazolást” – válaszolta lapunknak az egészségügyi minisztérium. Ha Kornélia oltása valóban kimaradt a rendszerből, kérdéses, igényelheti-e visszamenőleg a szükséges igazolást. Ez azonban legkorábban hétfőn derülhet ki, mikor elindítják az átmeneti igazolványok küldésére szolgáló rendszert.

Az igazolással nem csak a Fekete házaspárnak gyűlt meg a baja. Az egészségügyi minisztériumot hetek óta kritizálják, amiért nem készített időben egységes, többnyelvű nyomtatványt. A járványhelyzet javul, az uniós országok fokozatosan nyitnak a külföldi turisták irányába, a szlovákiai oltási igazolás azonban nem teszi lehetővé, hogy külföldön igazolni tudjuk, már megkaptuk a vakcinát. Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter azt ígéri, hétfőtől a www.korona.gov.sk weboldalon lehet visszamenőleg igényelni az új, külföldön is elismert átmeneti igazolást, melyet az érdeklődők e-mailben kapnak meg. Az új nyomtatványt holnaptól adják ki mindenkinek az oltáskor. A tárcavezető tegnap azt is bejelentette, tárgyalást folytatnak az egészségügyi biztosítókkal, hogy az oltási igazolvány a biztosítók mobilapplikációjában is elérhető legyen.

Veronika Remišová (Za ľudí) befektetésekért, regionális fejlesztésekért és digitalizálásért felelős miniszter hangsúlyozta, az úgynevezett GreenPass telefonos alkalmazás már tesztelési fázisban van, melyhez a szükséges egészségügyi adatokat az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) biztosítja majd. A tervek szerint az oltással, PCR- és antigénteszttel, illetve ellenanyaggal kapcsolatos információkat is tartalmaz majd a QR-kód elven működő program. Remišová állítja, június 21-re készülhet el az európai normáknak megfelelő végleges verzió, mely a közös uniós oltási igazolvány részét képezi.

Az intézmények részére készül egy alkalmazás, mely jelenleg az OverPass nevet viseli. Marek Antal (Za ľudí) parlamenti képviselő úgy véli, az OverPass például a hotelek, színházak, éttermek, konditermek és üzletek számára fontos, akik ennek segítségével ellenőrizhetik a klienseik által felmutatott GreenPasst. A képviselő Facebook-oldalán egy harmadik applikációt is említ, konkrétan a CheckingPasst, melyet speciálisan a rendőrségnek dolgoznak ki, és a Szlovákiába érkezőket fogják vele ellenőrizni.

Egyelőre pontos részleteket nem közöltek, de korszerű, felhasználóbarát alkalmazást ígérnek. A Slovensko IT állami cég által nyilvánosságra hozott illusztrációs képek alapján úgy tűnik, a GreenPass az elektronikus pénztárcához fog hasonlítani, mely egyszerre több igazolvány tárolására is használható lesz.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »