Oltanak és tesztelnének

Oltanak és tesztelnének

Oltják az idősotthonok és szociális intézmények dogozóit, már szervezik a kisebb-nagyobb cégek alkalmazottainak tesztelését.

A dunaszerdahelyi kórházban már néhány napja megkezdték a frontvonalban dolgozók oltását. 

Hírdetés

Oltás Légen
A légi idősek otthona dolgozói közül is megkapták már néhányan a vakcinát. „A múlt héten kezdődött oltással elsősorban az alkalmazottakat oltják be, mivel ők első számú kockázatot jelentenek, ők vihetik be a fertőzést az intézménybe. A kliensek teljesen el vannak szigetelve, már hónapok óta tilos a látogatásuk. Nyilván ezeknek a szigorú intézkedéseknek is köszönhetően nincs fertőzött, sem a 140 alkalmazott, sem a kliensek között. Egyébként is rendszeresen tesztelünk, minden héten. Szerencsére az utóbbi hetekben nem volt pozitív teszteredményünk” – nyilatkozta Slovák Gyula, a légi idősotthon igazgatója. Az alkalmazottak mintegy fele megkapta már az első oltást. A kormány döntése alapján az idősotthonok lakóit úgynevezett mobil egységek fogják oltani, hiszen az otthonok lakóinak gyakran korlátozott a mozgásképességük, vagy éppen mozgásképtelenek, így nehezen elképzelhető, hogy önerőből eljussanak az oltóhelyekre. 

Oltás Ekecsen
Hasonló a helyzet az ekecsi bennlakásos szociális otthonban. „Első körben nálunk is az alkalmazottakat oltják be önkéntes alapon és attól függően, mennyi oltóanyagot tud a rendelkezésünkre bocsátani a dunaszerdahelyi kórház. Az 57 alkalmazottból eddig 23-at oltottak be, ennyi oltóanyag jutott. A jövő héten folytatódik a vakcinázás, a legfrissebb információ alapján mindenkinek, aki jogosult és kéri az oltást, online kell regisztrálni az oltási időpontért” – tájékoztatott Veres Tibor, az ekecsi otthon igazgatója.

Céges tesztelések
Az RLS logisztikai központnak az egyházkarcsai ipari parkban 230 alkalmazottja van. A munkahelyre való belépéskor eddig is kérték a negatív teszteredményt, lázat mértek a bejáratnál és ez változatlan lesz a jövőben is, de egyéni, vállalati tesztelést nem terveznek. Több alkalmazottuk is karanténba kényszerült, de szerencsére a járvány nem harapódzott el az alkalmazottak között. A dunaszerdahelyi Minit vállalat viszont tervezi, hogy 300 dolgozója számára lehetővé teszi a céges tesztelést. „Most próbálunk zöld ágra vergődni az információk és tévinformációk halmazában, mindenképpen szeretnénk a dolgozóink számára megteremteni a lehetőséget, hogy nálunk, a vállalaton belül teszteltethessék magukat” – nyilatkozta az Új Szónak Ambrovics László, a Minit vállalat ügyvezető igazgatója. Hozzá hasonlóan a Wertheim vállalat is céges tesztelést tervez. „Péntek óta folynak a tárgyalások a gazdasági minisztériummal a céges tesztelés ügyében. Azon vagyunk, hogy nemcsak a 750 munkatársunknak, hanem a legközelebbi hozzátartozóiknak is megadjuk a lehetőséget a cégen belüli tesztelésre, hiszen ezzel is könnyítenénk az önkormányzatok feladatán. Egyelőre 850 tesztre kaptunk ígéretet. Ez a mennyiség saját alkalmazottaink és a legközelebbi bedolgozó munkatársaink tesztelésére lesz elegendő, a hozzátartozókról tovább tárgyalunk és reménykedünk” – magyarázta Roman Rod ügyvezető igazgató. A Wertheim egyike azon cégeknek, amely az év első munkanapján letesztelte minden alkalmazottját, és a tesztelések folytatódnak a jövőben is. A cég 3000 antigéntesztet vásárolt Ausztriában, ezekkel január óta folyamatosan teszteli munkatársait. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »