Öljünk vagy imádjunk – gondolatok a népvándorlásról

Életünk és látásmódunk akkor lesz korrekt és kiegyensúlyozott, ha hagyjuk, hogy sokan sokféle oldalról közelítsék meg a problémákat. Egyetérteni persze senkivel sem kell, de az új nézőpontok mindig segíthetnek eligazodni: ahogy a buta ember azt hiszi, ő már minden tud, az okos minél többet tanul, annál jobban rálát saját korlátaira.

Tehát eredendően azzal sincs baj, ha valaki mindenáron humanitárius kérdést akar csinálni a népvándorlásból, hiszen ott van sok másik, aki szerint ez a folyamat társadalmi-gazdasági válságot fog előidézni, és a menekültlét csak álca. Így legalább a vita szintjén, de kiegyenlített lehetne a téma, ha nem csúszna a szokásos mélységbe a színvonal. De sajnos csúszik.

Vegyük sorra: a liberális oldal láthatóan nem hajlandó törődni a ténnyel, hogy ezeknek az embereknek a többsége már csupán a jólétet keresi a biztonság helyett: ezért képes még egy Szíriához képest teljesen élhető közép-európai országban is összecsapni a hatóságokkal, hogy a világ leggazdagabb országaiba eljuthasson. Sőt, ezek a jótét lelkek migránssimogatásuk közben már odáig jutottak, hogy az internet egyik titkos fegyverét, az állatos cukikampányt ültetik a bevándorlási krízis nyakába: egyre több felvételt mutatnak be, amiben vagy kismacskát, vagy kiskutyát cipelnek magukkal több ezer kilométeren át ezek az imádni való, kedves, állatbarát menekültek. Mert ők ilyenek. Mindegyik. Szeressük hát őket!

Hírdetés

Ennél a vakságnál a másik oldal sem termett többre: azokkal sem lehet dicsekedni, akik szerint tűzparanccsal kellene várni a bevándorlókat, hiszen, pár halott igazán beleférne egy kora őszi délutánba, „csak hogy megtanulják”. Hogy megtanulják azt a valamit, ami egyébként nem létezik, és ami miatt különbség van Magyarország és Szíria vagy Afganisztán között. Az emberek verekedésekről és terrortámadásokról osztanak meg fotókat és videókat, bizonyítván, hogy kik jönnek közénk. Mert ők ilyenek. Mindegyik. Utáljuk hát őket!

Az egyik fél szerint csupa mérnököt és orvost kapunk, míg a másik szerint csak gettóból radikalizálódó muzulmán terroristát. Pedig az igazság az, hogy tényleg van köztük mérnök, ahogy terrorista, és élősködő bűnöző is. Sőt, biztosan akad tisztaságmániás háziasszony is, aki egy vonaton utazik a mindent összeszaró többivel. Van köztük érdekszülő, aki talán egy árvaházból kihozott gyerekkel próbál sajnálatot kicsikarni a határon őt váró idegenrendészektől, és olyan is, aki tényleg féltette gyermeke életét, miután egy este kirobbantottak pár téglát a gyerekszoba falából.

A keménykedés és simogatás párharca odáig fajult, hogy már senkit nem érdekel, valójában milyen emberek özönlik el Európát. Hogy van-e egyáltalán esély a beilleszkedésükre, vagy szimplán átveszik a vallási-kulturális hatalmat Európában. Hogy tényleg van-e köztük olyan, aki megérdemli a segítséget, vagy csak az Iszlám Állam stratégiájának megfelelően beengedjük a trójai falovat. Ezek helyett maradt az ajnározás és a fenyegetés kettőse.

Mert gumicsontnak minden jó. A baj csak az, hogy ez a szintű népvándorlás már sokkal komolyabb dolog annál, mint ahogy azt a közélet kezelni tudja. Ölni, vagy imádni – ez a kettő maradt. Alattuk meg a vitáink mércéje.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »