Olaszországban marad a baloldali kormány, a jobbközép vezeti a régiók többségét

Olaszországban marad a baloldali kormány, a jobbközép vezeti a régiók többségét

Döntetlennel végződött a tartományi választások hétfőn véget ért fordulója a még nem végleges adatok szerint, miután a baloldali kormányerő, a Demokrata Párt (PD) és a Liga vezette jobboldali koalíció is három-három tartományt szerzett meg. A másik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) a parlament létszámának csökkentéséről tartott népszavazás győzelmét ünnepelte.

Matteo Salvini, a Liga vezetője a párt milánói székházában tartott sajtótájékoztatóján nem titkolta, hogy jobban örült volna a négy-kettes eredménynek a jobbközép javára. „Nem arattunk mindenhol győzelmet, de a jobbközép képviseli a többséget az országban. Ha parlamenti választások lettek volna, több mint ötven százalékot mutattunk volna fel” – jelentette ki Salvini. Hangoztatta, hogy Liguria, Veneto és Marche régió megszerzésével a jobbközép a húsz tartományból tizenötöt vezet. A becslések szerint a Liga minden tartományban a legnagyobb pártnak bizonyult.

– jelentette ki.

Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke a párttól – huszonöt év baloldali kormányzás után – megszerzett Marche tartományban nyilatkozott.

– mondta arra utalva, hogy a római parlamentben még mindig a 2018-as választáson első pártként végzett M5S birtokolja a mandátumok többségét, miközben a mostani tartományi fordulón alig állított jelöltet.

– mondta Meloni.

Hírdetés

A Toszkána, Campania és Puglia tartományt megtartó PD főtitkára, Nicola Zingaretti úgy nyilatkozott, azok veszítették el a választásokat akik meg akarták buktatni a kormányt.

Az Öt Csillag Mozgalom történelmi eredménynek nevezte a parlamenti létszám csökkentéséről szóló népszavazás sikerét. Vito Crimi, a párt politikai vezetője kijelentette, az M5S ismételten bizonyította, hogy ország hajtóerejének számít.

– hangoztatta Crimi.

Első sajtókommentárok szerint a választás győztesének a 2018-ban jogászprofesszorból lett miniszterelnök, Giuseppe Conte tekinthető, aki a három-hármas eredménnyel, valamint a népszavazás sikerével, most abban bízhat, hogy legalább a 2021-es államfői választásig hivatalban maradhat.

Luciano Fontana a legnagyobb napilap, a Corriere della Sera főszerkesztője szerint a választások buktatás helyett stabilitást adtak a kormánynak, amely most már a törvényhozási ciklus 2023-as végéig kitarthat.

– vélte Fontana.  


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »