Olaszország több településén még mindig lehet egy euróért ingatlant vásárolni

Olaszország több településén még mindig lehet egy euróért ingatlant vásárolni

Nyitókép: CNN

A szicíliai Sambuca város vezetői egy éve szokatlan akcióval hívták fel a települést sújtó elnéptelenedésre a figyelmet. Egy euróért kínáltak ingatlanokat. A kezdeményezést több olasz város is átvette.

 

A Földközi-tenger partján fekvő Sambuca di Siciliát 2016-ban Olaszország legszebb településévé választották. Csodálatos környezetben, természetvédelmi területen helyezkedik el, gyönyörű strandok, erdők és hegyek veszik körül.

Ennek ellenére a városból folyamatos volt az elvándorlás. A népességszám hatezer főre csökkent. A CNN számolt be először arról a kezdeményezésről, amelynek keretében a város elhagyatott otthonait a városvezetés egy euróért értékesíti.

Az egyik feltétel az volt, hogy az  új tulajdonosoknak vállalniuk kell, három éven belül felújítják a lakásokat legalább 15 ezer euró értékben, és 5 ezer euró letétet fizetnek, amit visszakapnak, ha a felújítás befejeződött.

Novemberben már beköltöztek az új lakók, de még mindig vannak elérhető otthonok.

Hírdetés

Egy olasz faluban egy euróért lehet házat venni

A CNN gyűjtése szerint újabb települések csatlakoztak az akcióhoz.

Az egyik a Palermo közelében fekvő Gangi, ahol már 160 elhagyatott ház újult meg, de még tucatnyi épületre lehet licitálni. Giuseppe Ferrarello polgármester elmondta, hogy a program új életet lehelt az ingatlanpiacba.

A szicíliai Buvona önkormányzatát naponta százával bombázzák az érdeklődők kérdéseikkel, ezért idegen nyelvű ügyintézőket vontak be, akik tájékoztatják a leendő vevőket a lehetőségekről.

A hatezer lakosú Cammarata eltekintett a jelképes egyeurós vételártól, ezenfelül még ezereurós bababónusszal csábítják az érkezőket. A többi településhez hasonlóan itt is felújítási kötelezettség terheli a vásárlókat, és letétet is kell fizetniük. Az új tulajdonosok a romos házakat nem csak lakóházzá alakíthatják, engedélyezett a panziók, szállodák, üzletek vagy éttermek kialakítása is.

Nemcsak Szicíliában népszerűek az egyeurós otthonok. A Piemont régiójában található 320 lakosú Borgomezzavalléban az elhagyott hegyi nyaralókat árulják, és minden újszülött után ezer eurót kínálnak a fiatal új lakóknak, és további kétezer eurót mindenkinek, aki hajlandó elindítani egy vállalkozást.

hirado.hu/CNN


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »