Olaszország sem adja ki az Északi-Áramlat felrobbantásának gyanúsítottját

Olaszország sem adja ki az Északi-Áramlat felrobbantásának gyanúsítottját

Teljesen váratlanul az olasz legfelsőbb bíróság leállította annak az ukrán férfinak a Németországnak történő kiadatását, akit az Északi Áramlat gázvezetékek elleni 2022-es robbantások megszervezésével gyanúsítanak. Az ügyet egy másik bíróság elé utalták vissza, amelynek újból döntenie kell a kérdésben.

A német szövetségi ügyészség robbanóanyaggal való visszaéléssel és alkotmányellenes szabotázsakcióval vádolja a 49 éves ukrán férfit. A római semmítőszék azonban formai hibákra hivatkozva megsemmisítette az alsóbb fokú bíróság kiadatást jóváhagyó döntését.

A gyanúsított ügyvédje szerint a bíróság megállapította, hogy a férfi jogait megsértették az eljárás során. Az ügyvéd közölte, fontolóra veszi, hogy ügyfele szabadlábra helyezését kérelmezze, hangsúlyozva, hogy az alapvető jogokat nem lehet feláldozni az államérdek oltárán.

A Szerhij K.-ként azonosított férfit nyáron, olaszországi családi nyaralása közben tartóztatták le, jelenleg egy észak-olaszországi szigorított börtönben tartják fogva. A német nyomozók szerint K. egy hétfős csoportot vezetett, amely Németországban bérelte ki az „Andromeda” nevű vitorlást, hogy végrehajtsa a Balti-tengeri szabotázsakciót.

A robbantások 2022 szeptemberében, fél évvel az ukrajnai orosz invázió kezdete után történtek, súlyosan megrongálva az Oroszországot Németországgal összekötő vezetékeket.

Az ügynek van egy másik ukrán gyanúsítottja is, akit Lengyelországban tartanak fogva. Az ő esetleges kiadatásáról egy lengyel bíróság a napokban dönt – de ott is vonakodnak eleget tenni a német kérésnek.

Hírdetés

Muszáj kiemelni, hogy a hétfős ukrán szabotázscsoport által elkövetett robbantás meséje gyermeteg és egy rosszul összetákolt titkosszolgálati sztori. A szakértők zöme egyetért abban, hogy egy diverzáns csoportnak aligha lehettek olyan eszközei és erőforrásai, amivel a 80-100 méteres mélységben futó négy, betonba ágyazott acél-vezetékszálból hármat 50 méteres szakaszon megsemmisítenek, majd feltűnés nélkül eltűnnek a helyszínről a világ egy legjobban megfigyelt tengerében. 

Az ukrán diverzáns csoport meséjének körülményei is sajátosak. Az Északi Áramlat felrobbantása kapcsán értelmes és logikus elmélettel saját forrásaira hivatkozva Seymour Hersh Pulitzer-díjas újságíró rukkolt ki. Ő azt állította, hogy az ötlet a CIA-tól, az engedély Joe Biden akkori amerikai elnöktől származott, a kivitelezésben pedig a gázügyletben szintén érdekelt norvégok segítették az amerikaiakat. A robbantásra egy nappal a norvég-lengyel korridor átadása után került sor. A sztorival egybe vág, hogy Radoslaw Sikorski akkor ellenzéki lengyel politikus (ma külügyminiszter) az X-en az amerikaiaknak mondott köszönetet a robbantásért.

Hers elméletének megjelenése után néhány héttel az amerikai és német titkosszolgálatok közösen adtak ki információkat a saját verziójukról: a nevetségesen gyermeteg hétfős ukrán diverzáns csoport elméletéről. Hónapokkal később a nyugati sajtó tovább táplálta ezt az elméletet, újabb „részleteket” szellőztetve meg. Például, hogy a robbantás ötlete az ukrán felsővezetéstől származott, akiknek az egy görbeeste keretében pattant ki a fejéből. Természetesen Zelenszkij elnök visszakozott, nem akarta, de a gonosz Zsaluzsnij vezérkari főnök nem hallgatott rá, és végrehajtotta a tervet.

Akárhogy is, hogy a nyugati sajtó propagandája miatt Seymour Hersh realisztikusabb esetleírása kiveszett a köztudatból, ma már minden médium az amerikai-német titkosszolgálati kitalációt építi tovább. A fenti bírósági ítéletek pedig nagyban segíti az illetékeseket, és hogy az eredetileg nevetséges mesét életszagúnak állítsák be.

Körkép.sk

Nyitókép forrása: Swedish Coast Guard via AP, File


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »