„Itt küldöm önnek ezt a kis csacskaságot” – ezekkel a szerény szavakkal kommentálta könnyedén Carlo Collodi 1881-ben egy római gyerekújság szerkesztőjének elküldött meséjét. A „csacskaság” – amely egy rakoncátlan fabábu történetéről szólt – azóta világhírnévre tett szert, és a meseirodalom egyik megkerülhetetlen alkotásaként tartják számon. A Pinokkió 133 éve, 1890. október 26-án elhunyt szerzője már nem érhette meg regénye legnagyobb sikereit.
Az újságírással foglalkozó Collodi (akit eredetileg Carlo Lorenzininek hívtak, és írói álnévként vette fel a Collodi nevet) Firenzében született, és igazi lokálpatriótaként az olasz városban töltötte egész életét.
1848-ban csatlakozott Garibaldi szabadságharcához, majd 1859-től az olasz egységért harcolt. Ezután a fegyvert letéve tollat ragadott és újra írni kezdett. Eleinte gyermekirodalmat fordított, majd megalkotta saját figuráit és történeteit is. Számos nevelő jellegű gyerekmesét írt az egyesült Olaszország számára.
Leghíresebb meséje Egy fabábu története címmel 1881-től folytatásban jelent meg, és hamar népszerűvé vált az olvasók körében. Collodi azonban megunta a fabábu történetét, és egyszerűen lezárta Pinokkió felakasztásával. A felnőtt és gyermek rajongók tiltakozó levelei miatt meg kellett változtatnia a tragikus befejezést: Pinokkiót egy tündér segítségével felélesztette, és igazi kisfiúvá varázsolta.
Az eredetileg 15 részesre tervezett sorozat a panaszözön hatására további 21 résszel bővült. Collodi közben érzékelte egyre növekvő sikerét, és magasabb honoráriumot kért. A beszélő fabábu berobbant az olasz mesepiacra: 1883-ban jelent meg először önálló kötetben, és hatalmas sikert aratott.
A mese cselekménye az olasz irodalomban akkoriban még kevésbé ismert pikareszk, azaz kaland- vagy kópéregények világát idézi meg. A pícaro-kópé rendszerint vándorútra kel, kalandjai során veszélyes helyzetekbe sodródik, jó és gonosz emberekkel egyaránt találkozik.
A mese tartalmában és stílusában is modernnek számított a maga korában. A népszerűség titkát az irodalmárok és meseszakértők Pinokkió megszokott mesehőstől eltérő figurájában vélték felfedezni.
A fabábu ugyanis nem mintagyerek, hanem az igazi gyerekek tulajdonságait birtokolja. Eleven, játszik, barátkozik, és néha a rosszra is elcsábul. A cselekmény tanulsága a szülők és a tanárok tetszését is elnyerte, ráadásul a gyerekek kalandvágyát is kielégülhetett.
Carlo Collodi
Pinokkió jelentőségét keletkezésének ideje is növeli. Az egységes Olaszországban az új közös kultúra és értékrendszer kialakításában a didaktikus irodalom is szerepet játszott, ahová Collodi nevelő célzatú meséje is besorolható.
A kritikusok egy része a szófogadatlan, ugyanakkor szerethető és ragaszkodó bábuban nemcsak egy ambivalens regényhőst látott, hanem a mindannyiunkban meglévő jó és rossz erők harcát.
A Pinokkiót rengetegen olvasták és elemezték is: egyesek a szimbolikus utalásokra lettek figyelmesek, mások a morális tartalmat domborították ki. A bábu nem akar iskolába járni, nem fogad szót, ezért bűnhődik és meg kell változnia, jó gyerekké kell válnia ahhoz, hogy igazi kisfiú lehessen belőle. Végül visszatér a mese világából a reális – az olvasók által is ismert – világba.
A rossznyelvek szerint Pinokkió történetét Collodi kártyaadóssága ihlette, amelyet a kapott honoráriumból akart rendezni. Ennek az elvárásnak a teljesítését jócskán meghaladta a mese sikere. Olaszországban több mint 200, angol nyelven több mint száz kiadást élt meg és több mint 300 fordításával 2018-ban a világ legtöbb nyelvére lefordított, nem vallásos témájú könyve lett.
Pinokkió kulturális ikonná vált, a gyermekirodalom legtöbbször újragondolt szereplője. Világkörüli hódító útja során számos más művészeti ágat megihletett, feldolgozták játékfilmen, rajzfilmen, képregényben, sőt avantgárd színházi darabban is. A fabábu története jól kelendő kulturális árucikk lett. Leghíresebb adaptációja Walt Disney 1940-ben készült rajzfilmje, amelynek főhőse azonban a kritikusok szerint sokban eltér az eredetileg megálmodott olasz kisfiú figurájától.
A regényt 1940-ben fordították magyarra, de igazán akkor robbant be a köztudatba, amikor 1941 decemberében – karácsonyi szenzációként – a rajzfilm is megérkezett a magyar közönséghez.
A lapok áradoztak róla: „Walt Disney, az ördöngös kezű élőmesekönyv-rajzoló, gyerekek, fiatalok, öregek, hölgyek és urak zseniális szórakoztatója új csodaalkotással lepte meg a moziba járó közönséget, amikor megfilmesítette Pinokkiót, amely egy fabábu történetét meséli el.”
A Pinocchio Park Collodiban, Olaszországban (Wikipedia / Francenanni / CC BY-SA 4.0)
A rajzfilm díszbemutatóját beharangozó Magyar Nemzet cikkírója az eredeti történetet sem győzte méltatni: „A lélekszerző útra indult fabábu története szinte halmozza a morális tanulságokat, könnyed eszközökkel nevetve tanít, és bebizonyítja, hogy hosszú az út az anyagtól a lélekig. Az iskolakerülő kis fabábu története így válik meséből tanítóvá.”
Collodiban, az író édesanyjának szülőhelyén 1951 óta működik a Pinokkió-park, amely alapítója szerint Disneyland megálmodóját is megihlette. A vidámparkban a gyereklátogatók kis kártyákat kapnak, amely feljogosítja őket, hogy hetente egyszer füllenthessenek.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
