Olasz–francia döntőt rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligájában

Olasz–francia döntőt rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligájában

Olasz–francia döntőt rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligájában Orosky Tamás2025. 05. 07., sze – 22:18

Negyed órán át volt igazán izgalmas az Arsenal párizsi visszavágója. Az Inter a PSG-vel találkozik a 2025-ös labdarúgó BL müncheni fináléjában május 31-én.

Érdekes párharcokat hozott a BL elődöntője: míg az Inter és a Barca őrületes meccseket játszott, fordulatokkal, bombagólokkal és összesen 13 (!) találattal, addig a PSG és az Arsenal mérkőzései – a szép számú helyzet ellenére – összesen 4 góllal zárultak.

A párizsi visszavágót a francia csapat várhatta jobb helyzetből, miután Londonban 1:0-ra győzni tudott egy hete. Az Emiratesben a PSG volt az összeszedettebb, érettebb játékot mutatott be, így Mikel Arteta, az Arsenal mestere előremenekült: védencei szerda este teljes erejükből nekiugrottak a házigazdának. 

Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy negyed óra alatt osztálykülönbséggel, 3:0-ra vezethettek volna, majdhogynem eldöntve a továbbjutást. De Rice mellé fejelt, Donnarumma pedig kétszer is hatalmasat mentett.

Aztán a 17. percben egy párizsi kontra végén Kvarachelia kapufájának csattanása mintha lezárta volna a valóban izgalmas történéseket: Luis Enrique védencei magukra találtak, átvették a meccs irányítását, a fölényük pedig a 27. percben Fabián Ruiz bombájával érett góllá – 1:0.

Kapcsolódó cikkünk

A labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének visszavágóján újra 3:3-as döntetlent hozott a rendes játékidőben az Inter–Barca, amelyből végül a milánóiak jutottak be a sorozat döntőjébe.

A hazaiak mestere, Simone Inzaghi nem változtatott a Barcelonában nagyon jó teljesítményt nyújtó kezdőcsapatán. Lautaro Martínez szereplése ugyan kérdéses, volt, de a csatár vállalta a játékot. A túloldalon a kupadöntőben gólt is szerző Koundé sérülés miatt nem tudott játszani, helyére Eric García került. 

Ami viszont nagy fegyverténynek tűnt, hogy Hansi Flick már a kispadra nevezhette Lewandowskit. 

A mérkőzés jó tempóban indult, és bár ezúttal többett kellett várni a gólra, mint egy hete, a vezetést ismét az olaszok szerezték meg. Először Barella lövését még védte a Barca kapusa, majd Dumfries a párharc negyedik Inter-góljában is szerepet vállalt. A 21. percben Dani Olmo labdavesztéséből indultak meg a hazaiak és egy jó kiugratás után a kifutó Szczesny mellett Dumfries adta a gólpasszt Lautaro Martíneznek, aki a szinte üres kapuba lőtt, 1:0.

Olmo gyorsan javíthatott volna, de Acerbinek az utolsó pillanatban sikerült mentenie az ötösön belül helyzetbe kerülő játékos elől, aki a visszapattanó labdát mellé lőtte. 

Néhány kisebb-nagyobb helyzet után a félidő hajrája hozta el a következő kiemelendő momentumot. 

A 43. percben egy nagyon jó indítás után Cubarsí kaszálta el Martínezt, és bár Marciniak nem, a VAR jelzett. 

Végül a visszajátszásokat látva a lengyel bíró is megadta a büntetőt. A kíméletlen és magabiztos ítéletvégrehajtó Calhanoglu volt, 2:0.

A második félidő elején még inkább támadásba lendült a Barcelona és az 54. percben a támadáshoz felzárkózó Eric García egy bal oldali beadás után teljesen üresen érkezett a tizenhatoson belül és szépített, 2:1.

Egy perccel később egyenlíthettek volna a katalánok, de Sommer óriási bravúrt bemutatva védte Eric García lövését. Igaz a jobbhátvéd célozhatott volna kissé jobban is. A 60. percben viszont már 2:2 volt az állás. Gerard Martín beadására Dani Olmo érkezett tökéletesen, és a hálóba fejelt.

Benne volt a levegőben az újabb gól és a 68. percben jöhetett is volna. Mkhitaryan buktatta a tizenhatos vonalán Yamalt, amiért büntetőt ítélt Marciniak, de a VAR jelezte, hogy a szabálytalanság még a vonalon kívül történt, legalábbis kint kezdődött, így csak szabadrúgással jöhetett a Barcelona. Ebből egy szép kombinációt hozott össze a La Liga éllovasa, de de Jongról fölé pattant a labda.

Továbbra is támadásban maradtak a vendégek és Sommernek figyelnie kellett, hogy ne legyen meg a fordítás.

Érdekesség, hogy Flick csak a 82. percben cserélt másodszor egy embert, amikor már kollégája mind az öt cseréjét kihasználta. Ezekben a percekben a milánóiak ki tudtak jönni a saját térfelükről és egy-egy ígéretesen induló akciójuknál a közönség is újra belelkesült. 

Gólt viszont a 87. perc legvégén Raphinha lőtt. Az Inter a saját térfelén eladta a labdát, ami két passzal később már a bal oldalon üresen helyezkedő brazilnál volt. Az első lövése még lepattant, de másodikra már a hosszú alsóba lőtt, 2:3.

Támadásba lendült az Internazionale és igyekezett beszorítani ellenfelét a tizenhatoson belülre. A Barca kontrái azonban így is veszélyesek voltak, az egyiknél már-már úgy tűnt megállnak a vendégek, de Yamal végül lőtt és a kapufát találta el.

Néhány másodperccel később viszont Acerbi egyenlített. Gerard Martín már-már szerelte Dumfriest, aki viszont visszaszerezte a labdát, majd középre lőtt, ahol az előrehúzódó középhátvéd a hálóba lőtt, 3:3. 

Hihetetlen végjáték. Hihetetlen mérkőzés. Hihetetlen párharc.

A 96. percben Yamal még helyzetbe került, de Augusto szorításában csak Sommerbe lőtte a labdát. Az első mérkőzés 3:3-as eredménye után a rendes játékidőben itt is ez lett a vége. Következett a hosszabbítás.

A ráadás nyugodt tempóban zajlott, így a 99. percben Frattesi a semmiből lőtt gólt, 4:3. 

A barcelonai védők kicsit elaludtak és közelről nézték a milánóiak akcióját.

A 107. percben Lewandowski fején volt az egyenlítés, de Yamal beadása után fölé fejelt. A túloldalon Frattesi lövését védte Szczesny. Yamalé volt a következő két lövés, de Sommer sokadik bravúrjait bemutatva nem változott az eredmény.

A hosszabbítás hosszabbításában de Vrij még mentett egy fontosat, ami után már nem jutott újabb helyzetig a Barca. A katalánok az elrontott első félidő után visszajöttek a mérkőzésbe, sőt, továbbjutásra is álltak, 

ám az Internazionale hatalmasat küzdött és nem érdemtelenül jutott be a Bajnokok Ligája döntőjébe.

Internazionale–FC Barcelona 4:3 (2:0, 3:3, 4:3)

Milánó, San Siro. Jv.: Marciniak (lengyel)
Gólszerzők: L. Martínez (21.), Calhangolu (45+1., 11-esből), Acerbi (90+3.), Frattesi (99.) ill. Eric García (54.), Olmo (60.), Raphinha (87.)
Sárga lap: Calhanoglu, Mkhitaryan, Acerbi, Augusto,Bastoni, ill. I. Martínez

INTER: Sommer–Bisseck (71. Darmian), Acerbi, Bastoni–Dumfries (108. de Vrij), Barella, Calhanoglu (79. Frattesi), Mkhitaryan (79. Zielinski), Dimarco (55. Carlos Augusto)–L. Martínez (71. Taremi), Thuram

BARCELONA: Szczesny–Eric García (98. Héctor Fort), Cubarsí (106. Gavi), I. Martínez (76. Araújo), Gerard Martín–de Jong, Pedri (106. Pau Victor)–Yamal, Olmo (82. Fermín López), Raphinha–Ferran Torres (90. Lewandowski)

7:6-os összesítéssel döntőbe jutott az Internazionale.

Elődöntő, visszavágó Kapcsolódó cikkünk

Semmi sem dőlt el a Barcelona és az Inter párharcának hat gólt hozó első meccsén a labdarúgó BL elődöntőjében. 

A meccs felvezetőjeként már szokásosan előkerült mindenféle statisztika és különféle összevetések. Például arról, hogy a Barcelona lőtte eddig a legtöbb gólt a BL-idényben, az Inter ellenben a legkevesebbet kapta. Vagy hogy az olaszok vereséggel hangoltak a kupameccsre a Serie A-ban, míg a katalánok nagy győzelmet arattak a Real felett a Király-kupa fináléjában.

Hogy ezek a tények mennyire kevéssé tükröződnek aztán a pályán, jó példa volt a szerda esti meccs. Thuram a 30. másodpercben sarokkal (!) vette be a Barca kapuját — ez volt a BL-elődöntők történetének leggyorsabb találata –, majd az Inter a 21. percben a második helyeztéből is gólt szerzett, ugyancsak szépségdíjasat Dumfries ollozásával?

A közbeeső szakaszokban, de 0:2 után is mi történt? A Yamal vezette Barca helyzetek sokaságát dolgozta ki. Jött is gyorsan a szépítés az említett fiatal sztár bombagóljával, majd az egyenlítés is még az első félidőben.  

Kapcsolódó cikkünk

A labdarúgó Bajnokok Ligája első elődöntőjében az Arsenal a PSG csapatát fogadta Londonban. A hazaiak hadilábon álltak a befejezésekkel, így a franciák várhatják előnyből a visszavágót.

Hírdetés

A korábbi sérülések után most Partey eltiltása okozott újabb gondot Mikel Arteta számára. Így a Real ellen csatárként szereplő Merino került vissza a középpályára, a támadósorban pedig Trossard foglalta el a helyét. Védekező középpályás így egyedül Rice maradt, a védelemben pedig továbbra is Kiwior tűnt a leggyengébb láncszemnek.

A túloldalon Luis Enrique nem húzott váratlant, megszokott csapatát küldte pályára. Talán a kérdés csak az volt, hogy ki kap majd lehetőséget elöl Dembélé és Kvarachelia mellett, ahol ezúttal a 19 évesen is remek szezont futó Désire Doué került bevetésre. Itt az volt a kérdés, hogy az Ágyúsok mennyire tudják rákényszeríteni Donnarummát a lábbal való játékra. Az olasz kapus ugyanis a bravúrjai mellett a játék ezen elemében gyengének számít.

A vendégek villámrajtot vettek, hiszen a 4. percben Kvarachelia passza után Dembélé 15 méterről kapufás gólt lőtt, 0:1. 

A kapáslövésnél kis szerencséje is volt a franciának, a lassítások alapján nem találta el tökéletesen a labdát, ami viszont így vált védhetetlenné.

A PSG-nél volt többet a labda és ők támadtak le igazán magasan, így a hazaiak nehezen hozdták ki a labdát és a támadásvezetések is a franciáknak mentek jobban. Körülbelül 20 perc kellett, hogy felébredjen az Arsenal és intezívebbé váljon Ödegaardék játéka. Ennek ellenére a párizsiaknak akadtak helyzeteik, Kvarachelia és Doué lövésénél is Rayának kellett nagyot védenie.

A 40. percben Saka átment a bal oldalra, onnan adott középre, ahol Martinelli centikkel maradt le a labdáról. Nagy lehetőség volt, de a VAR biztosan vonalazott volna, ha a kapuba kerül a labda. Nem sokkal ez előtt nem avatkoztak közbe a „stúdióban” ülő bírók, amikor Merino esett el a tizenhatoson belül Neves gyanús belépőjénél. 

A félidő utolsó percében adódott a hazaiak legnagyobb helyzete. Martinelli a leshatáron lépett ki és lőtt kissé éles szögből, 7 méterről, de Donnarumma bravúrral védett.

A második játékrész éppen ellentétesen kezdődött, a 47. percben Rice szabadrúgása után Merino fejelt a kapuba. A VAR azonban jelzett, és les miatt nem adták meg a gólt, maradt a vendég előny. Nem sokkal később Trossard is egyenlíthetett volna, de Donnarumma bemutatta második nagy védését is. 

Az Ágyúsokon hiába látszott, hogy szeretnének egyenlíteni, most a párizsi védekezésen nem volt rés, nehezen kerültek helyzetbe a hazaiak. Amikor pedig mégis, Donnarumma vagy a védelem mentett.

A hajrában, a csereként beszálló Ramos találta el a felső lécet, előtte pedig Barcola gurított nem sokkal mellé, könnyen még nagyobb bajba kerülhettek volna Rayaék. Összességében megérdemelt győzelmet aratott a PSG, amely bizakodva készülhet a jövő hét szerdán esedékes párizsi visszavágóra. 

A franciák történetük során először győzték le londoni riválisukat, akiknek a keddi játékából hiányoztak a higgadt utolsó passzok és a jó befejezések.

Arsenal–Paris Saint-Germain 0:1 (0:1)

London, Emirates Stadion. Jv.: Vincic (szlovén)
Gólszerzők: Dembélé (4.)
Sárga lap: Trossard, Saka, ill. Hakimi, Neves

ARSENAL: Raya–Timber (83. White), Saliba, Kiwior, Lewis-Skelly–Ödegaard (Nwaneri 91.), Rice, Merino–Saka, Trossard, Martinelli

PSG: Donnarumma–Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes–Joao Neves (Zaire-Emery 89.), Vitinha, Fabián Ruiz–Doué (70. Ramos), Dembélé (70. Barcola), Kvarachelia

Elődöntő, 1. mérkőzés Kapcsolódó cikkünk

A Tottenham 5–1-es legyőzésével a Liverpool megnyerte a Premier League 2024/25-ös szezonját, ezzel pedig a mérkőzésen két gólpasszt is kiosztó Szoboszlai Dominik a magyar futball történetének első PL-bajnoka lett. A Liverpool története huszadik angol bajnoki címével utolérte az örökrangsor élén a Manchester Unitedet – a klub ezt megelőzően 2020-ban diadalmaskodott a Premier League-ben.

A Liverpoolnak legalább egy pontot kellett szereznie a vasárnapi meccsen a zsúfolásig telt Anfielden, és bár az exliverpooli Dominic Solanke góljával a 12. percben hátrányba került, négy perccel később Szoboszlai gólpassza után Luis Diaz egyenlített, majd a szünetre – Alexis Mac Allister (24.) és Cody Gakpo (34.) révén – már 3–1-es előnyt szerzett.

A második félidőben – egy újabb Szoboszlai gólpassz után – Mohamed Szalah (63.) növelte tovább a két csapat közötti különbséget, majd Destiny Udogie öngóljával (69.) alakult ki a végeredmény. A magyar középpályást a 68. percben lecserélték.

Szoboszlai Dominik nagyszerűen játszott: a két gólpassza mellett összességében nyolc lehetőséget teremtett az összecsapáson, liverpooli mezben hasonlóra legutóbb Sadio Mané volt képes még 2021 januárjában a Burnley ellen.

Folytatódott Szoboszlai sorozata

A magyar válogatott 24 éves csapatkapitánya futballozott Ausztriában, Németországban és Angliában, és minden idény végén volt miért ünnepelnie.

Szoboszlai 2017-ben, az osztrák másodosztályú Lieferingben kezdte felnőttkarrierjét, de a Salzburggal lett négyszeres osztrák bajnok (2018–2021) és háromszoros osztrák kupagyőztes (2019–2021). 2021 tavaszán már az RB Leipzig színeiben nyert Német Kupát, amit egy évvel később megismételt, a 2022-es Frankfurt elleni fináléban Szoboszlai 85. perces gólja állította be a 2–0-s végeredményt, és 35 év után láthattunk ismét magyar gólszerzőt a Német Kupa döntőjében. Nyáron jött a liverpooli klubváltás, első szezonjában – még Jürgen Klopp irányítása alatt – angol Ligakupát nyert, de a döntőben sérülés miatt nem léphetett pályára. A 2024/25-ös szezonnak már a holland Arne Slot vezetésével vágott neki a Liverpool, az edzőváltás pedig egyéni és csapatszinten is kedvezett Szoboszlainak: alapemberré vált, és kreatívabb szerepet kapott a középpályán, a szezon végén pedig bajnoki címet ünnepelhetett a csapattal.

Az új stílus

Pedig a szezon előtt kevesen fogadtak volna arra, hogy így lesz, már csak azért is, mert a Liverpool nem volt aktív a nyári átigazolási piacon, emellett Jürgen Kloppp távozásával kicserélődött a teljes szakmai stáb – és egyébként a klub vezetése is.

Arne Slot mindössze az ötödik menedzser lett a 33 éves Premier League-érában, aki debütáló szezonjában képes volt megnyerni a bajnokságot. A teljesítménye azért is figyelemre méltó, mert Jürgen Klopp közel kilenc évig volt a klub menedzsere és vezéralakja, aki nehéz örökséget hagyott maga után.

Slot ahelyett, hogy a nyári átigazolási piacon költött volna, inkább a klubon belül nézett szét, több játékos posztját is megváltoztatta, és szeptember és április között 26 meccses veretlenségi sorozattal lepte meg riválisait.

A játékstílusban bekövetkezett változások – kevesebb nagy oktánszámú káosz, több labdabirtoklás-alapú kontroll – gyorsan elfogadottá váltak. Klopp távozása előtt maga is beszélt arról, hogy szerinte a csapat profitálna az új hangokból és ötletekből, és ez be is igazolódott.

„Az új stílus sokkal jobban fekszik nekem” – mondta a saját nevelésű Curtis Jones még az előszezonban.

 A középpályások lesznek a csapat szíve-lelke. A felépítésünket tekintve nyugodtabbaknak kell lennünk, és jobban csapatként kell játszanunk. Nem sietünk a támadásokkal. Mi akarjuk birtokolni a labdát, és ezzel megtörni a csapatokat. A múltban ez sokszor inkább kapkodás volt

– tette hozzá.

Slot megtartotta és tovább erősítette az öltöző meghatározó embereit, Virgil van Dijk csapatkapitányt, Trent Alexander-Arnoldot, Andy Robertsont, Mohamed Szalah-t és Alissont. Voltak azonban apróbb változások.

Slot kötelezővé tette a játékosok számára, hogy Kirkbyben reggelizzenek, mivel azt akarta, hogy minden napjukat együtt kezdjék, miután körülbelül 9.30-kor megérkeznek a munkába. Slot azt is közölte velük, hogy a hazai mérkőzések előtti éjszakán többé nem a város Titanic Hotelében szállnak meg, mivel úgy érezte, jobban járnának, ha otthon, a saját ágyukban aludnának, mielőtt másnap reggel találkoznak.

Nagy sikert aratott egy kávézó létrehozása közvetlenül a játékosok bejáratánál, az edzőközpontban. Gyorsan a játékosok gyülekezési helyszínévé vált edzés előtt és után is – elősegítve a bajtársiasság és az összetartozás érzését, nem beszélve arról, hogy az itt történtek mindig adtak anyagot a klub közösségimédia-csatornáinak – Szalah és Szoboszlai Dominik is törzsvendégek lettek.

Érdekes

Angliában Szoboszlai előtt még nem nyert bajnoki címet magyar játékos, topbajnokságban legutóbb 2004-ben, akkor Lisztes Krisztián ünnepelhetett elsőséget a Bundesligában. Az egykori ferencvárosi kedvenc 2001 nyarától volt a Werder Bremen játékosa, és a 2003/-04-es szezon végén ünnepelhettek bajnoki címet. Lisztes alapembere volt a csapatnak, a mezőnyjátékosok közül egyedüliként valamennyi mérkőzésen pályára lépett, de április 25-én, Bochumban a bal térdén keresztszalag-szakadást szenvedett, így a bajnokavatón két mankóra támaszkodva ünnepelt.

Szintén német bajnoknak mondhatja magát Szűcs Lajos és Hrutka János is, akik a Kaiserslautern együttesénél 1998 nyarán emelhették magasba a salátástálat. Az egykori újpesti és ferencvárosi kapus három meccsen védett, míg a télen érkező Hrutka a tavaszi szezonban három találkozón 101 percet játszott.

Előttük négy magyar labdarúgó volt még bajnok Németországban, Schaffer Alfréd és Szabó Péter 1920-ban az 1.FC Nürnberg színeiben, míg Sztáni István 1959-ben az Eintracht Frankfurttal, Tóth Gyula pedig kilenc évvel később szintén a nürnbergiekkel lett első.

Spanyolországban Puskás Ferenc sorozatban öt bajnoki címet ünnepelhetett (1961-65) a Real Madriddal. Kubala László négyszeres spanyol bajnok (1952, 1953, 1959, 1960) a Barcelonával, míg szintén a katalánokkal nyert két bajnoki címet (1959 és 1960) Kocsis Sándor és Czibor Zoltán.

Kubala 1952-es sikerében csapattárs volt Szegedi (Simatoc) Miklós, míg Plattkó (Platkó) Ferenc 1929-ben szintén a katalánokkal ünnepelhetett bajnoki címet.

Olaszországban Nyers István lett legutóbb bajnok a magyar labdarúgók közül, ő azonban kétszer is (1953, 1954) az első helyen végzett az Internazionaléval. Előtte négyen mondhatták el, hogy az adott idény legjobb csapatában futballozhattak, Hirzer (Híres) Ferenc és Viola József majdnem száz éve (1926-ban) a Juventus színeiben, míg Fábián II József és Schubert Gyula a városi rivális Torinóval lett első. Előbbi 1948-ban, utóbbi pedig egy évvel később.

A topligák magyar győztesei Előtérben az egyéni képzés

A szezon első hónapjaiban kultúrsokk is érte a csapatot: rengeteg egyéni és csapattalálkozóra kérték őket Kirkbyben. Slot – pedagógus szülők gyermeke – küldetésének tekintette az edukációt. A játékosok rendszeres visszajelzéseket kaptak a mérkőzésekről és minden edzésről, olyan részletekre való odafigyeléssel, amilyet korábban nem tapasztaltak. A felhasznált felvételek mindig kiemelték az erősségeket, valamint azt, hogy hol tudna egy játékos fejlődni. A segédedzőkből, Sipke Hulshoffból és John Heitingából, valamint Aaron Briggsből (az első csapat egyéni fejlesztőedzője), Ruben Peetersből (vezető fizikai teljesítményedző) és Fabian Otte-ből (kapusedző) álló új háttérstáb gyorsan pozitív benyomást tett a csapatra.

Klopp távozása a klub legnagyobb átalakítását indította el a Fenway Sports Group (FSG) 2010-es felvásárlása óta a vezetőségben is. Miután Michael Edwards gyakorlatilag átvette Mike Gordon FSG-elnöktől a kulcsfontosságú döntéshozói posztot, első dolga az volt, hogy a korábbi skót válogatott Richard Hughest nevezze ki sportigazgatónak, aki pedig Mark Burchillt és Craig McKee-t hozta magával vezető játékosmegfigyelőként. Emellett David Woodfine-t sportigazgató-helyettessé nevezték ki.

Az új játékrendszer

A klub eredeti terve az volt, hogy egy védekező középpályást igazol a nyáron. Augusztusban azonban komoly kudarc következett be, amikor a Real Sociedad játékosa, Martin Zubimendi úgy döntött, hogy marad a csapatánál, noha a Liverpool hajlandó lett volna kifizetni a 60 millió eurós kivásárlási záradékot.

Slot egy technikailag képzett hatost szeretett volna, aki szűk helyeken is tud mozogni, és nyomás alatt is képes a megfelelő passzokat kiosztani, ahelyett, hogy csak rombolna – ám a piacon nagy hiány volt megfelelő alternatívákból. Slot megoldása az lett, hogy Ryan Gravenberchben bízott, és abban, hogy egy mélyebb szerepkörben is kitűnik majd, miután tinédzserként látta őt ott játszani a Feyenoord holland riválisánál, az Ajaxnál. Ez a döntés aztán kiválónak bizonyult.

Már csak azért is, mert Slot a kedvenc 4–2–3–1-es felállását gyakorlatilag 4–2–4-re változtatta letámadásban, ezért a védelem jobban védetté vált a pálya közepén, mivel Szoboszlai vagy Jones játszott Gravenberch és Alexis Mac Allister előtt, vagyis a Liverpool nem egy irányító típusú 10-essel, hanem egy box-to-box játékossal játszott, aki a védekezésből is maximálisan kivette a részét – felszabadítva a gólrekordokat halomba döntő Mohamed Szalah-t is.

A pályán elért eredmények gyorsan igazolták Slot módszereit. A 2023–24-es szezonban a Liverpool mindössze 12 pontot szerzett a lehetséges 30-ból a „nagy hatos” elleni mérkőzéseken, ebben a szezonban pedig eddig 24-ből 20-at.

A győztes mentalitás

Abban a fordulóban, amikor az Arsenal kikapott a Newcastle Unitedtől, a Manchester City pedig a Bournemouth-tól, a Liverpool siralmasan játszott és hátrányba került a Brighton ellen, de végül Gakpo és Szalah góljainak köszönhetően megfordították a meccset. A győzelemmel a tabella élére kerültek, és ott maradtak.

Amikor a dolgok ellened fordulnak, akkor kell odatenni magad. A győztesek mindig győztesek. Szerencsére sok győztes van a csapatunkban

 – mondta Slot az újságíróknak a meccs után. „A közönség hihetetlen volt a második félidőben. A leghangosabb, mióta itt vagyok” – utalt arra, hogy a sikereik közösek.

A Liverpool márciusban a szezon legnehezebb hetét élte át, tizenegyesekkel kiesett a Bajnokok Ligájából a Paris Saint-Germain ellen, majd végignézte, ahogy a Newcastle United elhódítja a Carabao-kupát. Ennek ellenére a csapat nem esett össze, Slot megint jó döntéseket hozott: ahelyett, hogy a következő válogatott-időszak lejárta után a lehető leghamarabb újra összeállította volna a keretet, úgy döntött, hogy ad nekik néhány plusznapot a pihenésre és a felkészülésre a bajnoki hajrá előtt. A játékosok aztán extra teljesítménnyel hálálták meg neki, és végül teljesen megérdemelten nyerték meg a 2024/2025-ös bajnokságot.

Egy másik klisé szerint a szünet után gyakran megváltozik a játék képe, dinamikája, egy lüktető első 45 percet gyakran biztonsági foci követ. Annyiban ez érvényes volt az Inter részéről továbbra is, hogy az olaszok kontrajátékra rendezkedtek be; ellenben három perc alatt újabb két gól született. Dumfries egy sima szögletből juttatta ismét vezetéshez az Intert, míg Raphinha bombája után a hazai szurkolók is hitetlenkedve kaptak a fejükhöz.

És 3:3-nál sem ült le a meccs, mindkét csapat játékában benne volt a gólveszély. Az Intert egy milliméteresnek is alig mondható les fosztotta meg a negyedik góltól, a Barcelona pedig egy kapufára hulló labdáig jutott (amikor a milánóiak kapusa, Sommer „szemmel hárított”). 

Maradt a döntetlen, a jövő heti visszavágó előtt teljesen nyílt a továbbjutás kérdése.

A második félidőben (kisebb meglepetésre) nem változott a játék képe, a PSG jóval közelebb járt a második gólhoz, mint az Arsenal az egyenlítéshez. Előbbi egy VAR-ozás után, kezezésért megadott 11-essel egészen közel került az újabb találathoz, de Vitinha bűnrosszul végezte azt el. 

Három perccel később azonban csapattársa, Hakimi javította a hibát, a tizenhatoson belülről szépen tekert a sarokba – 2:0.

Nem sokkal utána az Ágyúsok becsületgólja is megszületett, egy olyan akció végén, amely során háromszor is kisebb-nagyobb szerencsével maradt a labda egy-egy londoni játékosnál (2:1). A meccs azonban akkor lett volna újra drámai, ha Saka négy perccel később a második gólját is meglövi: ehhez mindössze az kellett volna, hogy az árnyékra vetődő Donnarumma mögött hat méterről a tök üres kapuba passzolja a labdát. Ám ehelyett az égbe lőtt, ezzel pedig elszálltak a londoniak reális esélyei a hosszabbítás kivívására.

A PSG 2020 után jutott be ismét a BL-döntőjébe (akkor 1:0-ra kikapott a Bayerntől). Ellenfele az Inter lesz, amely szintén ugyanilyen arányú vereséget szenvedett a Manchester Citytől a 2023-as fináléban. 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »