Olasz és lengyel régészek megtalálhatták a négy elveszett egyiptomi naptemplom egyikét

Olasz és lengyel régészek megtalálhatták a négy elveszett egyiptomi naptemplom egyikét

A források szerint egykor állt hat korai, Ré istennek szentelt templomból eddig csupán kettőt találtak meg a régészek.

Az egyiptomi Óbirodalom idejéből származó Abu-Szír nekropolisza az ókori főváros, Memphisz egyik fő temetője volt.

A nekropoliszban 14 uralkodói piramis, továbbá számos masztaba (alacsonyabb sírépítmény, az első lépcsős piramisok elődje) és sír található, melyek az i. e. 25. századtól a 24.-ig datálhatók.

A szóban forgó ásatást egy lengyel és olasz szakemberekből álló régészcsapat végezte az V. dinasztia hatodik tagjaként az i. e. 25. században uralkodott Niuszerré fáraó templománál.

Egy, a temploménál korábbi földrétegben a régészek egy vályogtéglákból álló épület maradványaira és kvarctömbökre bukkantak. Az Egyiptomi Régiségügyi és Idegenforgalmi Minisztérium illetékesei szerint e nyomok arra utalnak, hogy a négy elveszett naptemplom egyike került elő.

Hírdetés

A tudomány hat egykori naptemplomról tud az országban, ezek közül azonban eddig csak kettőt találtak meg. Ezeket a templomokat Ré, a gyakran sólyomfejű emberalakként ábrázolt egyiptomi napisten tiszteletére építették.

Ré egyúttal a rend, az uralkodók és az égbolt istensége is az egyiptomi mitológiában, ábrázolásain rendszerint fején egy, a Napot körbefogó kobrával jelenik meg.

A régészeknek számos különféle elmélete van a naptemplomokat illetően, mivel az eddig feltárt két templom kialakítása kevésbé az uralkodói temetkezésen túlmutató, a fáraó, mint intézmény kultikus imádatára utaló funkciót sugall.

Az egyiptomi minisztérium által kiadott sajtóközlemény szerint „az épület egy mészkőből épült bejáraton át közelíthető meg, amely egy kövezett padlójú térbe vezet, ahol nagyméretű kvarctömbök találhatók.”

A helyszínen ezeken kívül különféle kerámiaedények is előkerültek. Némelyikükben sört tárolhattak, a különleges, pirosra festett szájúak pedig feltehetően rituális célt szolgáltak.


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »