Olasz egyetemek rektorait fogadta Ferenc pápa

Olasz egyetemek rektorait fogadta Ferenc pápa

Ferenc pápa fogadta a Lazio tartományban, illetve Róma városában működő több egyetem rektorát május 16-án. Arra kérte őket, hogy tevékenységüket összefogással valósítsák meg, globális nevelési terv keretében, továbbá segítsék a rászoruló, és főként a háború elől menekülő fiatalokat.

Beszéde kezdetén a Szentatya a jelen történelmi időszakban az egyetemeket illető nagy felelősségre hívta fel a figyelmet. A világjárvány, a globális környezeti kérdés, az egyenlőtlenségek növekedése soha nem látott kihívás elé állítanak mindenkit, azok kulturális, intellektuális és erkölcsi vonatkozásaival együtt.

Ebből adódik Ferenc pápa szerint az „egyetemek felelőssége”, ami indokolttá teszi a „jelentősebb oktatási beruházásokat”. Ezért globális oktatási megállapodást, közös munkaprojektet készítenek nemzetközi intézmények és oktatási intézmények részvételével.

A pápa utalt az emberi testvériségről szóló, 2019. február 4-én Abu-Dzabiban aláírt dokumentumra, melyben megállapodtak egy olyan organikus nevelés eléréséről, mely „saját magunk, testvéreink, a teremtés és a transzcendens megismerésében foglalható össze”. Ebben áll a béke távlata, amelyet ma joggal követelünk, és amelyért intenzíven imádkozunk – hangsúlyozta a Szentatya.

A jelenlegi nagy változások megkívánják, hogy újragondoljuk gazdasági, kulturális és társadalmi modelljeinket. Maga az egyetem kifejezés közösséget jelöl, de egyben a tudás konvergenciájának eszméjét is egy olyan keresésben, amely igazságot és értelmet ad az emberek egymás közti párbeszédének.

Hírdetés

A pápa arra buzdította az egyetemi rektorokat, hogy segítség azokat a fiatalokat, akik noha megérdemlik, nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel, hogy maradéktalanul élhessenek a tanuláshoz és képzéshez való jogukkal. Ezért is fontos, hogy befogadják azokat a diákokat, kutatókat és tanárokat, akik a világ különböző országaiban üldöztetések, háborúk és diszkrimináció áldozataivá váltak.

Már csak néhány év van hátra a 2025-ös jubileumig. Ennek kapcsán a Szentatya az első jubileumi szentévre emlékeztetett, melyet 1300-ban tartottak, és amely után pár évvel megalapították a Studium Urbist, a város egyetemét. Az Egyház a „Remény zarándokai” mottójú, 2025-ös jubileum gyakoraltba ültetve szeretné megerősíteni az egyetemi intézmények közötti kapcsolatot – hangzott el Ferenc pápának a római és Lazio tartománybeli egyetemek rektoraihoz intézett beszédében.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »