Olaf Scholz megszólalt a németországi késes támadással kapcsolatban

Olaf Scholz megszólalt a németországi késes támadással kapcsolatban

Szombat délelőtt még mindig nem találták meg a hatóságok azt a gyanúsítottat, aki előző este leszúrt három embert és sokakat megsebesített a németországi Solingenben egy fesztiválon. Az országot sokkolta az eset, több vezető politikus reagált rá.

A rendőrség szóvivője szombaton közölte, hogy a sebesültek száma nyolc, közülük ötnek súlyos az állapota. A gyanúsítottról nagyon kevés információ áll rendelkezésre, hollétéről semmi.

Olaf Scholz német kancellár kifejezte megdöbbenését a késes támadás miatt, és hangsúlyozta, hogy „az elkövetőt gyorsan el kell fogni, és a törvény teljes szigorával le kell rá sújtani”.

„A solingeni támadás szörnyű bűneset, teljesen felzaklatott. Gyászoljuk az áldozatokat és együttérzünk a családjukkal. A sebesülteknek mielőbbi felépülést kívánok” – írta Scholz az X-en.

Többen meghaltak egy késes támadásban Németországban

Nancy Faeser belügyminiszter – szintén az X-en – kijelentette: a német hatóságok minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy elfogják a brutális támadás elkövetőjét, és tisztázzák a bűncselekmény indítékát.

Hírdetés

A miniszter a szövetségi kormány támogatásáról biztosította Észak-Rajna-Vesztfália rendőrségét munkájában. Hozzáfűzte, hogy az ügyben folyamatos kapcsolatban áll Herbert Reul tartományi belügyminiszterrel.

Frank-Walter Steinmeier német elnök is hasonlókat írt közleményében, mint a kancellár. „Fogjunk össze a gyűlölet és az erőszak ellen!“ – tette hozzá.

Korábban a Bild című újság arról számolt be, hogy a támadó találomra választotta ki áldozatait.

Philipp Müller, a városi jog megszerzésének 650. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség egyik szervezője a péntek késő este történt támadás után a színpadról arra kérte az embereket, hogy próbálják megőrizni nyugalmukat, de „tartsák nyitva a szemüket, mert sajnos az elkövetőt még nem sikerült elfogni”.

Németországban az utóbbi időben megnőtt a késes támadások száma, ami aggasztja a társadalmat. Egyelőre még csak javasolta a belügyminiszter, hogy szigorítsák a közterületen birtokolható szúró-vágó eszközökre vonatkozó szabályozást: 12 centiméteres élhosszússág helyett csak 6 centiméteres legyen megengedhető.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »