Októbertől literenként 10 centre korlátozza a kormány az üzemanyagok kiskereskedelmi árrését – jelentette be a kabinet szerdai ülése után Robert Fico miniszterelnök.
„Bejelentem, hogy október 1-től korlátozzuk a kiskereskedelmi árrést: az üzemanyagok értékesítésekor a maximális árrés literenként tíz cent lesz. Szlovákia nem vezethet be különadót az olajfinomítókra, mert ezt már korábban megtettük. Csehország ezt most lépte meg. Mi ezt ágazati adónak hívjuk, és már hatályban van Szlovákiában” – tette hozzá.
Ugyanakkor megjegyezte, a limitált árrés nem jelenti azt, hogy Szlovákiában nem emelkednek tovább az árak, ha a világpiaci ár is emelkedik.
„Ha ma egy hordó olaj 100 dollárba kerül, ahhoz még 20-30 dollár prémiumot is elkérnek. Ha az ár tovább emelkedik, akkor ez a korlátozás egyfajta fék lesz, ami tisztességes magatartásra kényszeríti az üzemanyag-értékesítőket” – jelentette ki.
Fico azt is elmondta, a kormány ülésén részt vett a Slovnaft vezetősége, nemcsak a finomító képviseletében, hanem az üzemanyagok első számú értékesítőjeként is.
„Megismételtük a kormány világos elvárását – Szlovákiának az Európai Unióban a mezőny második felében kell lennie az üzemanyagárak terén, és ezt sikerül is teljesítenünk”
– tette hozzá.
„Az uniós tagállamok eltérően kezelik az üzemanyagok drágulásának kérdését. Egyes országok korábban a jövedéki adó vagy az áfa csökkentésével próbálkoztak, amivel százmilliókat, esetleg milliárdokat dobtak ki az ablakon, és nem volt semmi haszna. Miután mindezt eltörölték, néhány ország ismét különféle intézkedésekkel próbálja fékezni az üzemanyagárak további emelkedését” – tette hozzá a kormányfő.
TASR/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


