Ököllel megütötte tanárát egy „fiatalember” Hajdúböszörményen

A fiatalkorú vádlott az egyik hajdúböszörményi bentlakásos iskola 8. osztályos tanulója – írja a nyugat.hu A SZÁRMAZÁSÁT TERMÉSZETESEN TITKOLJÁK…

Az iskolában pedagógusként dolgozik a sértett, aki tavaly áprilisban az osztályába tartozó tanulókat sorakoztatta az épület előterében. Ekkor észlelte, hogy a felsőbb éves fiatalkorú vádlott a kisebb gyerekek között járkál és rajzszeggel ijesztgeti őket.

A sértett ezért a vádlottat rendre utasította és felszólította arra, hogy a nála lévő rajzszeget adja át.

Hírdetés

A 8. osztályos tanuló azonban nem tette, feldühödve, tiszteletlenül beszélt a pedagógussal, majd hirtelen ököllel a feje irányába ütött, azt azonban a sértettnek a karjával sikerült elhárítania. Ezután a vádlott ismét rátámadt a pedagógusra, őt ököllel a jobb halántékán megütötte, majd a haját megragadva lerántotta a földre.

Az egyensúlyát vesztő sértett a földre kerülő vádlottra esett, majd őt a padlón leszorítva tartotta, amíg az iskola portása és egy másik pedagógus a segítségére sietett.

A pedagógus a hatályos jogszabályi rendelkezés értelmében közfeladatot ellátó személynek minősül, az eset miatt sérülést nem szenvedett.

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség a vádlott ellen közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járásbíróságon. A vádlottal szemben felfüggesztett fiatalkorúak fogháza büntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy a járásbíróság állapítsa meg, hogy a vádlott a próbaidő tartama alatt pártfogó felügyelet alatt áll.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »