Ők döntenek arról, kit jelöljünk Oscar-díjra

Ők döntenek arról, kit jelöljünk Oscar-díjra

A Népszabadság úgy tudja, Nemes Jeles nem kívánt részt venni a magyar Oscar-jelölésről döntő testület munkájában. A lehetséges jelöltek az idén bemutatott magyar filmek, szeptemberig még bővülhet a lista. A jelölés hivatalos határideje október 3.

A testület megalakítását Andy Vajna filmipari kormánybiztos kezdeményezte. Az idei tagok a Filmalap Filmszakmai Döntőbizottságának tagjai – Havas Ágnes Filmalap igazgató, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató és Andy Vajna kormánybiztos – mellett Novák Emil operatőr, a Magyar Filmakadémia elnöke, Petrányi Viktória producer és Ujj Mészáros Károly rendező-forgatókönyvíró.

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövőre 89. alkalommal átadandó Oscar-díjakra az idegennyelvű film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2015. október 1. – 2016. szeptember 30. között mutattak be hazai moziforgalmazásban. Az országok hivatalos nevezései (entry) közül az Amerikai Filmakadémia képviselői választják ki január elején az öt jelölt játékfilmet (nominee), amelyek végül a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscar-díjért versenyre kelhetnek. A jelöltek listáját 2017. január 24-én hozzák nyilvánosságra.

Hírdetés

A szeptember 30-ig bemutatott további magyar filmekkel még bővülhet a lista. Egyelőre a Veszettek, a LogIn, az Anyám és más futóbolondok, az Új esély, Az éjszakám a nappalod, a Szerdai gyerek, a Hajnali láz, a Gondolj rám, A lovasíjász, Az itt élő lelkek nagy része, a Zero, a Hurok, a Tiszta szívvel, a Liliom ösvény, a Kút és az Ernelláék Farkaséknál versenyez biztosan.

A Népszabadság úgy tudja: Nemes Jeles László, a tavaly Oscar-díjjal kitüntetett Saul fia rendezője azért nem vesz részt a bizottság munkájában, mert visszautasította a felkérést, vagyis a lap megfogalmazásában kikosarazta Andy Vajnát, aki a testület megalakítását kezdeményezte.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »