Ők azok a zsidók, akik Vona ünnepi üdvözletét megköszönték volna

Ők azok a zsidók, akik Vona ünnepi üdvözletét megköszönték volna

Kelemen Katalin, a Szim Salom Progresszív Zsidó közösség rabbija hibának tartja, hogy Köves Slomó, az EMIH elnöke határozottan elutasította Vona Gábor hanukai üdvözletét.

Kelemen saját bevallása szerint udvariasan megköszönte volna a Jobbik pártelnökének és egyházügyi kabinetjének közös levelét, majd maga is kellemes ünnepeket kívánt volna az ellenzéki néppárt első emberének. „Magyar zsidóként és a Szim Salom Progresszív Zsidó közösség rabbijaként hibának tartom, hogy az EMIH vezető rabbija nem így tett”hangsúlyozta Kelemen a Kibic magazinban. Szerinte „az ünnepi jókívánságok gesztusának visszautasítása és nyílt levelének további gondolatai negatív, bomlasztó üzenetet hordoznak”.

Mi több az, hogy egy zsidó egyház felelős vallási vezetőjeként szólalt meg magába rejti a magyar zsidókról, sőt a zsidókról általában való hamis kép kialakulásának és megerősödésének a kockázatát. Úgy fogalmazott, hogy a zsidó hagyományok a „derech erec” azaz jó modor fontosságát tanítják, illetve a „tesavut” azaz érett önvizsgálaton, állandó önreflexión alapuló irányváltást, belső fejlődést. Hozzátette: nem dolguk az, hogy mások tesuvájának az őszinteségét kétségbe vonják.

Kelemen Katalin nincs egyedül ezekkel a gondolatokkal; Polnauer Flóra, a Szim Salom kántora egyenesen a jobbikos pártelnök hivatalos közösségi oldalán címezte meg az üzenetét Vona Gábornak, mint írta „zilált és megosztott zsidó közösségünknek csak egy szűk rétegét képviseli Köves Slomó Ortodox Rabbi. Én (…) úgy gondolom a gesztus fontos nyitás volt az ön részéről, én biztos megköszöntem volna és kellemes ünnepeket kívántam volna. És ezúttal kívánok is. Az ortodox közösség az ortodoxokat képviseli, minket nem! Köves Slomó rabbi nem képviselője a magyar zsidóságnak!”

Később elárulta, hogy ők nem kaptak üdvözlő levelet, mert nincs egyházi státuszuk. Kifejtette: sajnos,

Hírdetés

ha nincs párbeszéd akkor marad a konfliktus, ez ilyen egyszerű.

Nem gondolja azt, hogy politikai, vallási vagy bármilyen konfliktust őrizni bölcs lenne.  Hangsúlyozta azonban azt is, hogy nem a zsidóság nevében köszönte meg Vona Gábor üdvözletét, hanem a saját maga nevében írta amit írt, illetve azok nevében akik szintén nem azonosulnak Köves Slomó elutasító magatartásával. Megjegyezte: nem minden zsidó ért egyet az EMIH elnökével, őt például egészben biztos nem képviseli Köves.

Milyen szép is lenne, ha üdvözletet üdvözlés követné, úgy látszik ez nem olyan egyszerű…

– húzta alá a zsidó kántor. A Szim Salom Magyarország első, de közel húsz éve működő progresszív (reform) zsidó hitközsége.  Leírásuk szerint egy olyan zsidó vallási közösség amelytől távol áll a hagyomány fundamentalista értelmezése; ahol a nők és a férfiak azonos jogokkal és méltósággal vehetnek részt a vallási életben; ahol elismerjik a zsidóság apai ágon való öröklését is.

Az ortodox és a neológ hitközségekkel ellentétben a Szim Salom sem a Magyar Államtól, sem nemzetközi ernyőszervezetétől nem kap közvetlen anyagi támogatást, és nem rendelkezik saját tulajdonú ingatlannal. A Szim Salom a Progresszív Zsidó Világszövetség tagja (World Union for Progressive Judaism). Saját becslésük szerint a világszerte több, mint 1,7 millió tagot számláló WUPJ ma nemzetközi viszonylatban a zsidó vallás legnagyobb létszámú irányzata.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »