„AZ ÜVEGGYÖNGY ÉS A SZÉKELY INDIÁNOK
Orbán János Dénes
Az üveggyönggyel megvásárolt, elhülyülésre hajlamos erdélyi magyarságról posztoló jobbikos Szotyori-Lázár Zoltán alaposan megkapta a magáét, és a pártja is kénytelen volt fülön fogni és a kamerák elé cipelni, ahol kínosan magyarázkodni és bocsikázni kellett a skandalum lecsitításának reményében.
A delikvens azzal védekezett, hogy „egy Facebook-vita hevében az ember sokszor mond olyan dolgokat, amelyek nem kellően cizelláltan vannak megfogalmazva.”
Még egy fél nap sem telt el a bocsánatkérés óta, és a megtért bűnös máris újabb Facebook-bejegyzéssel örvendeztette meg a nemzetet. Ezúttal cizellálta.
„Innen üzenem a mélyen tisztelt Bayer úrnak, hogy holland telepesek üveggyöngyért és némi készpénzért vásárolták meg egykoron Manhattan szigetét az indiánoktól. A Fidesz pont ilyen módon csapja be az erdélyi magyarokat. Valóban kellemetlen párhuzam − nem is csoda, ha felháborodik rajta −, de nem az erdélyiek, hanem a Fidesz számára.”
Uff! – fakadt föl belőlem a tradicionális székely indulatszó. Ez igen! Hű, beh jól megcizellálta!
Ez a nemzeti porcelánboltban idétlenkedő elefánt egyszerűen nem fogja fel, hogy üveggyöngyös taplóságával nem a Fideszt járatja le, hanem az erdélyi (és ezáltal a teljes határon túli) magyarságot degradálja a primitív népek szintjére.
Az anyaországiak egy része – azok, akik nem jártak Erdélyben vagy azok, akik jártak, de megérkezésük után két órával már berúgtak és csak hazaérve józanodtak ki – valamiféle idióta idillt ápolnak erről a tartományról. János bácsi kaszál a harmatos, zöld legelőkön, közben a székely himnuszt énekeli, és büh nagy kisebbségi könnyek potyognak a szeméből. A nők, a gyermekek meg a cinkák gyűjtögető életmódot folytatnak, egy kis áfonya, peccs meg burung akad az erdőn és cukorka, rágógumi a magyar turistától.
A székely a magyar nemzettársakat oroszhegyi szilvapálinkával fogadja, majd gyertyafényes vacsi következik, mert nincs áram a wigwamben. Ha vendégei feltétlenül tisztálkodni akarnak, fát aprít, tüzet rak, és vizet melegít a lavórban. Ha mindezekért kap egy ezerforintos bankót, szinte kibújik a bőréből örömében, ebből egy hétig habzsidőzsizik az egész család, még a városba is el tudnak menni belőle. Facér férfiak tankoljanak föl pár száz forintos bizsuból, akkor a gazda lánya is velük hál, és hát szép fehércselédek ám ezek, sokat vannak a friss levegőn, mert legeltetik a jószágot.
Hát körülbelül ezt a jelentést hordozzák Szotyori-Lázár cizellálatlan és cizellált allegóriái. De tényleg. Hadd világosítsam fel azt a sajnos nem kevés észlényt, aki az erdélyi magyarságot valamiféle panteisztikus, elmaradott, csóró törzsnek képzeli, hogy Erdélyben is van áram, meleg víz, mi több: széles sávú internethálózat is van, mégpedig az egyik legperformensebb a világon, Dél-Koreával versengenek az első helyért.
És az erdélyi magyar ugyanúgy hozzáfér a magyar televíziók adásaihoz és a digitális sajtóhoz (köztük a Jobbik orgánumaihoz: az Alfahírhez, a KurucInfóhoz, a Magyar Nemzethez, a Hír TV-hez, a Zsúrpubihoz és az Indexhez), mint az anyaországi, emellett pedig saját médiája van, és ráadásul a román médiából is tud tájékozódni. Azaz ha úgy akarja, szélesebb rálátása van a világra, mert nem egy, hanem két nyelven tájékozódik és nem egy, hanem két ország médiájából. Az erdélyi magyarságnak vannak komoly oktatási intézményei, és ha időnként az erdélyi magyarnak netán románul kellett megtanulnia valamit, az még nem azt jelenti, hogy nem tudja, mert a romániai oktatás legalább olyan színvonalas, mint a magyar, sőt: a követelmények nagyobbak.
Nem Erdély nincs a XXI. században, hanem azok, akik ilyesmiket gondolnak róla.
Szégyen és szegénységi bizonyítvány, hogy egy magát patriótának nevező, székely gyökerekkel hivalkodó, felelős beosztású politikus nem talál más toposzokat a korteskedéshez, és hogy a bocsánatkérés utáni cizellált verzióban sem jut más az eszébe.
Aztán hogy miért szavaz az elsöprő többség a Fideszre, az egy külön tanulmány témája lehetne, hiszen hosszú története van, amely nem az állampolgárság megadásával kezdődött, hanem 1990-ben, az azóta Tusványosként elhíresült Bálványosi Nyári Szabadegyetemen.
A határon túli magyarok honosítását két évtizednyi törődés előzte meg, miközben a Jobbik még nem is létezett, a szocialisták meg a liberálisok pedig 2004. december 5-ével bezárólag végleg elk…rták ezt a tartományt is, még hamarabb, mint Magyarországot. Álpatriotizmussal – amely mögött valójában a határon túli szavazókat gügye hülyének néző, üveggyöngyös eszmék vannak – pedig, hogy úgy mondjam, cseppecskét nehezecskén lehet növelni a Jobbik 2,31 százaléknyi szavazatban kifejezett népszerűségét (2014-es választási adat, azóta minimum feleződött).
A székelyek az anyaországiakat három kategóriába osztják. Vannak a magyarországi testvérek, azaz azok, akiknek kellő ismeretük van Erdélyről, nem csöpög belőlük a pátosz, és egyenlő partnernek tekintik az erdélyieket.
Aztán vannak a táposok. Ide tartoznak azok, akik valamiféle panteisztikus népnek tartják a székelyt, eksztázisba esnek egy tehén látványától, kidőlnek két pohár szilvapálinka után, no meg affektálva beszélnek, de alapvetően ártalmatlanok.
Végül van egy harmadik kategória: az, aki alsóbbrendűnek tartja, netán le is románozza őket. Az, aki szerint a határon túliaknak egy évszázadnyi konok kitartásért, a magyarnak való megmaradásért nem jár vissza az állampolgárság, amelytől felmenőiket megfosztották.
Aki szerint nem jár nekik szimbolikus szavazati jog. Mert ne feledjük, a határon túliak csak listára szavazhatnak: 2014-ben egy mandátum múlt rajtuk, 2018-ban legfeljebb két mandátum sorsát befolyásolják.
Nos, ezt a harmadik kategóriát a székelyek tápos köcsögnek szokták nevezni.” (Magyar Idők)
Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »
