Ódor: Egyelőre nem drágul az energia

Ódor: Egyelőre nem drágul az energia

Ódor: Egyelőre nem drágul az energia Mészáros Richárd2023. 06. 16., p – 20:32

A szlovákiai családoknak egyelőre nem lesz drágább az energia – ígéri Ódor Lajos ügyvivő kormányfő. Hogy mit hoz a jövő, az azonban már nagyrészt az őszi választás után felálló új kormánytól függ. Ami biztos, hogy a busás állami támogatás hosszabb távon fenntarthatatlan.

„Az energiaválság elleni intézkedések évente több milliárd eurójába kerülnek a szlovák költségvetésnek. Ha a következő kormány folytatni akarja ezt a támogatást, valahonnan elő kell teremtenie az ehhez szükséges forrásokat” – figyelmeztetett Ódor a Joj televízió politikai vitaműsorában. A Hospodárske noviny gazdasági napilap számításai szerint a gáz árának mindössze 15 százalékos emelése csak idén 1,6 milliárd eurójába kerül az államkasszának, 400 millió euró a fűtésre megy el, a villamos energia árát pedig a kormány – a Szlovák Villamos Művekkel (SE) kötött memorandummal – befagyasztotta.

Célzott támogatások

Az ügyvivő kormányfő szerint a támogatásokat az eddigieknél jóval célzottabb módon kellene folyósítani. Mit jelent majd mindez a gyakorlatban? „Az alacsony jövedelműeknek valószínűleg még lesz némi segítség, a magasabb jövedelmű háztartások számára az elkövetkező időszakban azonban ezt már nem engedhetjük meg magunknak” – mondta Ódor, hozzátéve, hogy a következő kormány számára ezzel kapcsolatban előkészítenek néhány intézkedésjavaslatot.

A kérdés csak az, hogy mely családok szorulnak majd rá a támogatásra. Jozef Badida, az energieprevas.sk energetikai szakportál elemzője szerint kérdéses, hogy az állam rendelkezik- e az ehhez szükséges adatokkal, ezért úgy gondolja, hogy az energiaszegénység kérdésével is foglalkoznia kellene. Épp ez a kérdés volt napirenden az év elején, amikor a kormány elfogadta az Árszabályozási Hivatallal (ÚRSO) kapcsolatos jogszabályt. Az ÚRSO szerint egy család akkor lépi át az energiaszegénység küszöbét, ha az energia- és vízköltséget, valamint a létminimum másfélszeresének a levonását követően a jövedelme mínuszba kerül. A létminimum összege 268,88 euró havonta egy felnőtt egyedül élő személy esetében. Az ÚRSO elemzése szerint így az 1,8 millió szlovákiai háztartásból 432 ezer tartozhat az energiaszegénység által veszélyeztetett kategóriába. A „célzottabb segítségnyújtás” tehát úgy nézhetne ki, hogy az állam megemeli az energiaárakat, és az említett 432 ezer háztartás, amelyeknek gondot okozna a fizetés, szociális juttatásokat vagy más támogatási mechanizmusokat kapna az államtól.

Gáz egyelőre van elég

Hírdetés

A háztartások számára jó hír, hogy egyelőre úgy néz ki, Szlovákiának lesz elegendő gáztartaléka a következő fűtési szezonra.

„Az Európai Unió gáztárolóit átlagosan több mint 73 százalékban töltötték fel, Szlovákia esetében pedig ez már eléri a 76 százalékot” – mondta el Peter Kučera, a Szlovák Gázművek (SPP) kereskedelmi igazgatója. Szerinte az SPP eleve nagyobb tárolókapacitásokra szerződött, és diverzifikációs szerződéseket is kötött. „Úgy vélem, hogy a lakosság nem tapasztal majd gázhiányt, és az árak sem lesznek olyan drámaian magasak, mint tavaly télen voltak. A stratégiai cél az, hogy a jövőben minden irányból biztosítsuk a gázt. Az ideális az lenne, ha Észak-Európából, Dél-Európából és esetleg Lengyelországból is lennének szerződéseink” – tette hozzá Kučera.

Richard Kvasňovský, a Szlovák Gáz- és Kőolajipari Szövetség (SPNZ) ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy a téli szezon Szlovákiában és Európában a földgáz- és energiaellátás jelentős korlátozása nélkül ért véget. „A készletek minden bizonnyal jelentősebbek, mint tavaly. A téli szezonban azonban nem támaszkodhatunk csak a készletekre. Fontos, hogy a földgáz napi áramlása megmaradjon. Az elemzők kockázatosnak tartják, hogy az LNG (cseppfolyósított földgáz) biztosítja Európa ellátásának a nagy részét, miközben télen nagyobb verseny várható az ázsiai országok részéről” – figyelmeztet Kvasňovský, aki szerint sok függ majd attól is, hogy mennyire sikerül fenntartani az orosz gázszállításokat.

Nem lesz árplafon

Ódor a Joj televízió vitaműsorában nem csupán az energiaárakról nyilatkozott. A szlovákiai családoknak egyre nagyobb gondot okoznak például az egyre magasabb élelmiszerárak is. Az ügyvivő kormányfő szerint ezért szeretnék megvizsgálni az élelmiszer-előállítási láncot a gazdáktól a kereskedőkig, feltárva a gyenge pontokat. „Tudni szeretnénk, hogy vannak-e indokolatlanul magas árrések” – mondta el Ódor, aki szerint azonban a magyarországihoz hasonló árplafon vagy egyéb állami árkorrekció bevezetését nem tervezik, szerinte ugyanis ez nem működik.

Az Ódor-kabinet számára nem kis fejtörést okoz az is, hogy a parlamenti bizalmi szavazás elbukását követően az immár ügyvivő kormánynak egy valós állami költségvetési tervezet mellett, amelyet a következő kormány alapul vehet, egy kiegyensúlyozott költségvetési javaslatot is ki kell dolgoznia. Ha az Ódor-kabinet elnyerte volna a parlament bizalmát, akkor kétéves mentességet kapott volna a költségvetési felelősségről szóló törvény megszorításai alól. Mivel azonban a törvényhozás nem szavazott neki bizalmat, 2024-re kiegyensúlyozott költségvetést kell kidolgoznia, vagyis a jövő évi kiadások nem haladhatják meg a bevételek összegét. Ez azonban az állami kiadások drasztikus lefaragását teszi szükségessé. „Mivel nincs sok pénz, azokon a családokon próbálunk meg segíteni, akiknek a legnagyobb szükségük van rá. Annyi pénz nem lesz, hogy mindenkinek tudjunk segíteni” – jegyezte meg Ódor, aki szerint az államnak „meg kell húznia a nadrágszíjat, mert ez így már nem mehet tovább”.

(mi, TASR)


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »