Odaszúrt Varga Judit az uniós politikusoknak

Odaszúrt Varga Judit az uniós politikusoknak

Hosszú, évértekelő interjút adott Varga Judit. Arról is beszél benne az igazságügyi miniszter, hogy „az Európai Parlament, amely eddig számtalanszor politikai zsarolóeszközként használt eljárásokat az intézményekkel és a tagállamokkal szemben, most morális válságba került”.

A Magyar Nemzet adott hosszú interjúban (amelyet az Infostartnak is elküldtek) Varga Judit arról is beszélt „az Európai Parlamentnek mindenképpen változnia kell”. Nem véletlenül javasolta a Fidesz azt, hogy az uniós képviselőket a nemzeti parlamenteknek kell delegálni, ezzel biztosítva a valódi politikai legitimitást, továbbá, hogy a tagállami kormányok és a nemzeti parlamentek is kezdeményezhessenek uniós jogalkotási eljárást.

Ami a magyarokat illeti, szerinte „a magyar szabályokat be kellene vezetni minden uniós tagországban, és

Hírdetés

akkor számos európai vezető nagy kihívás előtt állna.

Hiszen akkor mindenhol a végrehajtó hatalomtól szervezetileg is független ügyészségeknek és bíróságoknak kellene működniük.

Nem lehetne betiltani többek között a népszavazás intézményét és olyan átláthatósági szabályokat kéne megalkotni, amit nem biztos, hogy a sok tagállamban működő törékeny kormánykoalíció el tudna fogadtatni. Szerinte ilyen szabályokat egyetlen ország sem fog bevezetni, és „így még egy okunk van büszkének lenni a magyar jogállamra” – érvelt a magyar igazságügyi miniszter a Magyar Nemzetben.

Nyitókép: Varga Judit/Facebook

Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »