Öccse szerint megölték Epsteint, méghozzá az általa készített zsarolóvideók miatt

Öccse szerint megölték Epsteint, méghozzá az általa készített zsarolóvideók miatt

Mark Epstein biztos benne, hogy bátyja nem saját kezével vetett véget az életének.

Tavaly augusztus 10-én találták meg a 66 éves Jeffre Epstein holttestét egy New York-i börtön cellájában. Bár a hivatalos közlemény szerint öngyilkosságot követett el, Mark Epstein mégis úgy véli, hogy valaki a bátyja életére tört. Halálával ugyanis szerinte több befolyásos ember is jól járt.

Hírdetés

„A fivéremnek voltak olyan házilag késztetett videói, amivel igazi nagykutyákat tudott zsarolni. Miután letartóztatták Jeffreyt, a környezetében jó páran elkezdtek aggódni” – idézi Mark a brit The Sunnak adott nyilatkozatát a Ripost. Hozzátette, „nem hiszem el, hogy a testvérem felakasztotta magát. Megölték őt, és folytatódik a hazudozás csak azért, hogy a bűnös nagykutyák menthessék a bőrüket”.

Az egyik áldozat tanúvallomásában el is hangzik, hogy a pedofil zsidó rejtett kamerákat helyezett el a szobákban, és az akkor készült videókra állítólag úgy tekintett, mint az életbiztosítására.

(atv nyomán)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »