Ő aztán tudja, milyen Budapest!

Ő aztán tudja, milyen Budapest!

A „megmondó néni” Varsóból osztja az észt

, hogy milyennek is kellene lennie a magyar fővárosnak. A hír, hogy Varsónak új főpolgármestere van, nem nagyon érte el a magyar hírfogyasztók ingerküszöbét.

Miért is lett volna így? Hiszen, a Lengyelországba látogató honfitársaink nem igen (vagy igen csak nem) fordulnak meg a festői szépségűnek egyáltalán nem nevezhető városban.

A lengyel fővárost 12 éve egy Hanna Gronkiewicz-Waltz nevű asszony uralta, aki nem a most kormányon lévő jobboldali (PiS) tagja. Nagyon nem! Ő a Polgári Platform polgármestere volt, és párttársának adta át a stafétabotot. (Mellékzönge, hogy a lengyel és nemzetközi baloldali sajtó a Polgári Platformot mindig a „jobbközép-liberális” jelzővel illeti, holott ebből csak az utóbbi igaz, de az durván.)

De, ami kiakasztott igazán az Hanna asszony leköszönő beszéde, melyben a következőket mondta:

Sugallván, hogy Budapest nem szabad, implicite a magyarok sem azok, sőt egyáltalán nem toleránsak.

Mármint mi! Mi? Nem tudom (és nem is érdekel), hogy a varsói leköszönő polgármester-asszony mikor járt utoljára Budapesten, de rosszul ítéli meg a helyzetet. Itt az emberek – fiatalok, idősebbek egyaránt– még napnyugta után is biztonságban sétálhatnak az utcán, nem dobálja meg senki kővel a zsidókat, sőt, a volt gettóba jár fél Európa bulizni.

Tök szabadon!

Hírdetés

Nem beszélve a tolerancia azon értékeiről (többek között), hogy Budapesten van évente az egyik legnagyobb európai melegfelvonulás (Pride). De a legaljasabb az utolsó mondat. Ha nem szeretnénk ennyire lengyel testvéreinket, még kenyértörés is lenne:

„A varsóiak értik, hogy mit jelent a szabadság.”

Mi magyarok nem értjük, hogy mit jelent a szabadság, (itt Budapesten)?! Hányszor küzdöttünk közösen érte veletek együtt? Mi nem tudjuk, mi az az együttérzés, amikor az 1956-os forradalom lángja abból a parázsból táplálkozott, amit lengyel testvéreink gyújtottak meg, és támogatták mindvégig (amíg csak tudták) a magyar forradalmat?!

Ki vagy te, Hanna, hogy ezt kétségbe vonod, a két nép több évszázados barátságát megpróbálod aláásni?! Szégyelld magad, és menj Brüsszelbe a gazdáidhoz!

P.S.: Hannának küldöm ezeket az örökérvényű sorokat:

„Polak, Węgier, dwa bratanki; I do szabli, i do szklanki; Oba zuchy, oba żwawi; Niech im Pan Bóg błogosławi.”

Csókol benneteket:
Eleméry T. Olivér

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »