Nyúlüreg vezet a templomos lovagrend 700 éves barlangrendszeréhez

Nyúlüreg vezet a templomos lovagrend 700 éves barlangrendszeréhez

A hét évszázaddal ezelőtt, a szakértők szerint minden bizonnyal a templomos lovagrend által épített, a nyugat-angliai Shifnal kisváros közelében lévő földalatti  barlangrendszer csupán a helyiek által volt ismert, ám most egy fotósnak köszönhetően az egész világ a csodájára járhat. A több évszázados rendszerhez, amely egy farmer földjén található, egy nyúlüreg vezet.

A Caynton Caves nevű barlangrendszer közel egy méterrel a föld alatt található, és homokkőből van kifaragva. Megközelítése nem egyszerű, ugyanis négykézláb, egy keskeny üregen keresztül érhető el. A most következő fotókat készítő Michael Scott elmondása szerint, ha nem tudta volna pontosan, hogy hová kell mennie, szinte biztosan nem találta volna meg a bejáratot. „Figyelembe véve, hogy milyen idős a szerkezet, csodás állapotban van, olyan mint egy földalatti templom. A befelé vezető részén kissé iszapos a talaj, de belül csontszáraz” – mondta a The Telegraph-nak.

Nem világos ugyanakkor, hogy a boltívekkel, faragott fülkékkel és még egy szenteltvíztartóval is ékesített földalatti rendszert mire is használták pontosan, illetve hogy mikor építették. Az átlagosan 180 centiméteres magasságú járatokat a The Shropshire Star helyi hírlap közlése szerint az elmúlt években számos vallási szekta (az angol örökségvédelmi szervezet, a Historic England szerint még feketemágia-szertartásokat végző közösség is) felkereste, ám az egyre gyarapodó számú látogató miatt 2012-ben a földtulajdonosok elzárták a kíváncsi szemek elől.

A Templomos Rendet 1118-ban – főként a szentföldi zarándokok védelmére – Hugues de Payens champagne-i lovag nyolc társával együtt hozta létre. A templomosok egyszerre voltak katonák és szerzetes papok. A Clairvaux-i Szent Bernát által megalkotott regula szerint a szüzességi fogadalmat tett templomosok csak anyjukat, nővérüket és nagynénjüket csókolhatták meg. Mivel II. Balduin jeruzsálemi király az egykori Salamon-templom egyik szárnyát adományozta a lovagoknak, elterjedt a legenda, hogy a katona-papok a templom kincseinek birtokában (frigyláda, Szent Grál stb.) szerezték óriási hatalmukat.

Hírdetés

Mivel a szerzetesek szegénységi fogadalmat tettek, nem lehettek gazdagok, a rend azonban saját ügyeinek bonyolítására óriási vagyont halmozott fel. A templomosok hatalma a hódítások, az adományok, valamint banki tevékenységük révén hamarosan egész Nyugat-Európára kiterjedt, és az uralkodók legfőbb hitelezőivé váltak. (A 13. századra az Európa bankáraivá váló templomosok – más keresztény hitelezőkkel szemben – már kamatot is felszámolhattak.)

IV. Szép Fülöp francia király legnagyobb hitelezői is a Szentföldről kiszoruló templomosok voltak, az uralkodó helyzete könnyítése érdekében 1307. október 13-án 140 lovagot letartóztatott, és megkezdte a rend felszámolását. Sokak szerint péntek 13-át azért tartjuk szerencsétlen napnak, mivel 1307. október 13-a, a templomosok elfogásának napja péntekre esett, ez azonban valószínűleg csak egy legenda. A templomosokat többek között a feszület leköpésével, Krisztus tagadásával, ördögimádással, valamint azzal vádolták, hogy fenéken csókolták egymást a beavatási szertartásokon.

 


Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »