Nyugdíjasok várták Orbán Viktort az iskolai tanévnyitón Pécsen

Nyugdíjasok várták Orbán Viktort az iskolai tanévnyitón Pécsen

Mintegy húsz perccel az első magyarországi egyetem alapításának 650. évfordulója tiszteletére rendezett PTE650 elnevezésű ünnepség hivatalos délelőtt tíz órai kezdete előtt érkezett meg a pécsi Kodály Központba Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormányfőhöz nem engedték közel a sajtót, mintegy ötven fideszes aktivista várta, szinte kizárólag nyugdíjasok. A kormányfő értesüléseink szerint humorosan meg is jegyezte, hogy ő tanévnyitóra érkezett.

A pécsi 2010-es Európa Kulturális Fővárosa program keretében megépített Kodály Központban tartják ugyanis a PTE650 ünnepéllyel együtt az országos tanévnyitót, a Magyar Felsőoktatás Napját.

Hírdetés

Az előzőekben közölt programmal ellentétben jelen van Balog Zoltán emberi erőforrások miniszter is.

A Kodály Központ hátsó parkolójában találkozott Orbán Viktor Páva Zsolt pécsi polgármesterrel is, együtt mentek be az épületbe. A hangversenyterem első sorában foglalnak helyet, majdnem egymás mellett, köztük csak Bódis József, a PTE rektora, a Magyar Rektori Konferencia elnöke ül.

A megnyitó előtt az Együtt és a Liberálisok közös sajtótájékoztatót tartottak, egyebek mellett Páva Zsolt távozását követelve, utalva arra a csütörtöki hírre, hogy egy mindenféle demokratikus felhatalmazás nélkül megalakult tanácsadó testület irányítaná lényegében Pécset, Csizi Péter pécsi országgyűlési képviselő elnökletével.

http://mno.hu/


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »