Nyugaton már afrikai nyelveken is kommunikálnak

A nyugati hatóságok nem arra ösztönzik a migránsokat, hogy megtanulják az adott ország nyelvét, hanem pont fordítva: sok helyen hatalmas költséggel már afrikai nyelvekre is lefordítják a híreket és egyéb információkat. Természetesen az őshonos ország adófizetőinek költségén.

Nyugaton már afrikai nyelveken is kommunikálnak

Miközben a nyugati társadalmakban azt hangsúlyozzák, hogy nem szabad semmilyen megkülönböztetést nyilvántartani, ami bőrszínre és származásra utal, addig egyes helyeken konkrétan vezetnek ilyen statisztikákat – írja az erdely.ma dániai tudósítója. Az egyik legfontosabb média, a dr.dk írására hivatkozva munkatársunk azt közölte: először van dokumentációnk arról, hogy a nem nyugati hátterű bevándorló dánok miért vannak többségben a kórházakban, ezek ugyanis sokkal nagyobb valószínűséggel kapják el a koronavírust. (Polkorrekten a dánok „nem nyugati bevándorlók” – nak hívják a muszlimokat, a közel-keleti és afrikai migránsokat.)

Egészségügyi forrásokra hivatkozva a dán lap azt írja: a szomáliai, török vagy pakisztáni háttérrel rendelkező dánokat jóval gyakrabban veszik fel a koronavírussal fertőzöttek közé a kórházakba, mint a tősgyökeres dánokat. Pontosabban, ez a csoport 2,5-szer nagyobb eséllyel kerül kórházba, még akkor is, ha életkorához, neméhez és más betegségekhez igazítják a számokat.

Hírdetés

Az egészségügyi hatóságok szerint az okozza a problémát, hogy sokan nem beszélnek dánul, így nem értik az egészségügyi hatóságok üzeneteit. A megoldást abban látják, hogy minden lényeges információt le kell fordítani a migránsok nyelvére, példaként Norvégiát hozták fel, ahol már afrikai országok nyelvén is közlik a sajtótájékoztatókat.

A dániai statisztikai adatokat helyezzük magyarországi vagy romániai kontextusba, ami nem csak a fertőzöttek halálozási arányait taglalja, hanem a foglalkozásukat is bemutatná, esetleg a származásukra is kitérne. Képzeljék el milyen tiltakozást és elhatárolódást váltana ki a nyugati álcivil, George Soros által finanszírozott kamuszervezetek részéről, ha esetleg bemondanák a hatóságok, hogy például a cigányok körében jobban terjed a koronavírus vagy egyéb betegség.

A dánok egyébként Európa kihalásra ítéltetett nemzetei között vannak. Egy emberöltőn belül kisebbségbe fognak kerülni a saját hazájukban, 2090-re már a migránsok és leszármazottaik lesznek többségben.

B.B.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »