Nyugatiasodnak a tálibok: engedélyezték a lányoknak az érettségit

Noha az afganisztáni tálibok megtagadták a lányoktól a középiskolai továbbtanulás lehetőségét, most váratlanul mégis engedélyezték az érettségi bizonyítvány megszerzését – jelentette a helyi sajtó.

A tájékoztatás szerint a 12. évfolyamba járó, vagyis végzős diáklányok érettségi vizsgáját szerdán tartották a radikális iszlamisták uralta dél-ázsiai országban.

Egy kabuli diáklány a dpa német hírügynökségnek elmondta, hogy mindössze néhány nappal a vizsga előtt kapott értesítőt az iskolától. Az érettségi vizsga ilyen rövid határidejű meghirdetése azonban sokaknál csalódást váltott ki. "Először nem tudtunk az oktatáson részt venni, most meg vizsgáznunk kell" – panaszolta a diáklányok egyike a Tolo News helyi hírtelevíziónak. Egyik társa pedig azt kifogásolta, hogy az iskolabezárások következtében nem jutott hozzá tananyaghoz.

Hírdetés

Mindennek ellenére többen örömmel fogadták "a kis esélyt". Sikeres bizonyítvány megszerzése ugyanis megnyithatja a nők számára még nyitva álló egyetemi oktatás lehetőségét.

A hatalomba való visszatérésük után a tálibok szigorúan korlátozták a nők jogait, ismét rájuk kényszerítve az iszlám szigorú előírásait, kizárva őket a közéletből és nagyrészt az oktatásból. A nők oktatási, munkavégzési és egyéb szabadságjogaiért tüntetők megmozdulásait sorra elfojtották.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »