Nyugati jogi „vörös segély" a hazai baloldalnak

Nyugati jogi „vörös segély" a hazai baloldalnak

Dr. Somogyi János: „Ezek az ellenzéki politikusok a nyugat-európai és amerikai globalista elvű politikai hatalmi elit maximális támogatását élvezik a törvényes magyar kormány törvényes büntető politikájával szemben.”

Kép: thediplomatinspain.com

„Az indoklás szerint az elévülés mint büntethetőségi akadály fennállását megalapozzák a megjelölt elkövetési idők (1993-1995, illetve 1996-2002). A közokirat-hamisítás tekintetében a bűncselekmény büntethetőségének elévülése legkésőbb 2005-ben bekövetkezhetett – fejti ki az ügyészség a Nomentana Kft. vonatkozásában” – írja egy 2006-ban megjelent újságcikk. Dr. Somogyi János ügyvédnek, politikai publicistának tett föl kérdéseket a Gondola.

– Ügyvéd úr, Párizsban e napokban kemény bírói eljárásnak teszik ki Sarkozy volt államelnököt. Nálunk egy volt miniszterelnöknek nem kellett felelnie testület előtt kérdésekre „elévülés” miatt. Minthogy Bukarestben is kemény ítéleteket hoznak volt politikusok ellen, nem lehet azt mondani, hogy Nyugaton fejlettebb a demokrácia, ezért kell egy volt államfőnek több mint tíz évvel ezelőtti ügyekben kérdésekkel szembenéznie. Mi lehet az a különleges magyar ok, amely miatt nálunk valaki kivételezett helyzetet élvezhet?

– Régi igazság, hogy a jog a politika szolgálólánya. Vagyis a jogszabályokat az aktuális politikai hatalom alkotja, változtatja, alkalmazza és az igazságszolgáltatási rendszer keretei között annyiban szerez neki érvényt, amennyiben akar. Például a sztálini szovjet Alkotmány (amely a későbbiekben Sztálin által kivégeztetett Buharin alkotása) egy korszerű jogi normarendszer volt, de a gyakorlati végrehajtása….

Nyikolaj Ivanovics Buharin – Wikipédia

Buharin – wikipedia

Vagy a Kádár-rendszerben is az Alkotmány előírása szerint szólásszabadság volt, amit a nép érdekében lehetett gyakorolni, de, hogy mi a nép érdeke, azt a politikai hatalom mondta meg…
Ennek ismeretében, függvényében a mai viszonyok között is nagyon kényes terület a politikusi bűnelkövetők elbírálása, megítélése. Egy politikus büntetőjogi felelősségre vonása társadalmi üggyé válhat, sőt nemzetközi visszhangja lehet. Vagyis nem egyszerűen egy bűnügy, hanem politikai megfontolásokat igénylő esemény, amelynek társadalmi és nemzetközi megítélését a kormányzatnak mérlegelnie kell. A jelenlegi nemzeti alapú magyar kormány a nyugati globalista világ uraival (hideg) háborúban áll. Ez az a különleges magyar ok, amely miatt a globalista elvű, balliberális alapú magyar ellenzék politikus jogsértői kivételezett helyzetet élvezhetnek Magyarországon. Ezek az ellenzéki politikusok a nyugat-európai és amerikai globalista elvű politikai hatalmi elit maximális támogatását élvezik a törvényes magyar kormány törvényes büntető politikájával szemben. Ez a különbség a francia volt államelnök elleni eljárás és a román politikai elit büntetőjogi cicaharcai és a magyar globalista ellenzéki politikusok helyzete között.

– 2004. augusztus 17-én az akkori miniszterelnök a Népszabadságban bejelentette, hogy „Az SZDSZ tele van korrupciós ügyekkel.” Túl azon, hogy már ennek a miniszterelnöknek hivatali kötelessége lett volna fellépnie a tudomására jutott ügyek ellen, ő ezt nem tette, sőt két nappal később a köztelevízióban Friderikusz Sándor kérdésére élő adásban erősítette meg a Népszabadságban közölt korábbi állítását. Mindennek tetejébe a következő miniszterelnök sem indított vizsgálatot a tények feltárására, sőt azzal a párttal maradt koalícióban, amelyik elődje által megvádoltatott. Össze lehet-e számolni, hogy az itt vázolt rövid folyamatban hányszor rezdült meg a paragrafus?

Hírdetés

– A politikai hatalmi érdek még a demokráciában is felülírhatja a tételes jogot, illetve a jogalkalmazást, amint azt napjainkban is láthatjuk, akár csak az európai hadszíntéren a globalista hatalmi elit és az egyes nemzeti erők küzdelmében. Látványosan tapasztalható ez a politikai köntösben megjelenő jogállamisági vitákban.

Harcos a jogállamisági hisztériában – bbj.hu

Ezek különböző EU-s fórumokon, sőt bíróságokon folynak, ahol politikai furkósbotként alkalmaznak sokféleképpen értelmezett jogi fogalmakat.

– 2006-ban egy akkori miniszterelnök pártnyilvánosság előtt bevallotta, hogy a közérdekű adatokat illetően végighazudott másfél-két évet. Ezzel brutálisan Alkotmányt sértett, hiszen neki mint kormányfőnek éppen a közérdekű adatok megismerhetőségén kellett volna dolgoznia, ám nemhogy megnehezítette ezt, hanem kifejezetten hazudott. Mi lehet az a különleges ok, amely miatt ez az alkotmánysértés mind a mai napig homályban maradt?

– Néven nevezve a szóban forgó miniszterelnököt, Gyurcsány Ferenc és követői (köztük a Barba-trükkös Márki-„Zagyva” Péter is) büszkén emlegetik az úgynevezett őszödi beszédet, amelyet „igazságbeszédnek” aposztrofálnak.

Másfél-két évet végig hazudott – mandiner.hu

Noha, ha egy regnáló miniszterelnök vállalja, hogy a kormányzati, kormányfői tevékenységéről évekig hazudott az ország népének, a választópolgároknak, akkor azt lehet ugyan „igazságbeszédnek” is titulálni, de az ténylegesen egy büntetőjogi kategória, amelyet jogilag beismerő vallomásnak neveznek. És amit büntetőjogi felelősségre vonásnak kellene követnie. Hogy erre a mai napig miért nem került sor? A választ az előző két pontban már megadtam.

Molnár Pál


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »