Gyakran halljuk a politikai és kulturális közbeszédben, „nyugati civilizáció”. A politikai elit számára a Nyugat kétségtelenül ma az 1789-es francia forradalom szellemi emlőiből táplálkozó, a „toleranciára” épülő, köztársaságpárti, a gyakorlati materializmus útján haladó vezérlőelv. Hatalmas önhittséggel párosul magabiztosságuk, a feltételezését is elutasítják, hogy ez volt és lehet másként. A történelem viszont mást mutat.
Mielőtt górcső alá vennénk néhányat, érdemes leszögeznünk, függetlenül értékrendbeli tartalmától, mit is értünk a Nyugat alatt. Semmiképpen sem értjük a teljes európai nagyteret, földrajzilag Nyugat-Európa országait jelenti, tehát – legalábbis ezen értekezés keretein belül – a magyarság nem veendő ebbe a Nyugat-felfogásba. Természetesen, ha a világ távoli pontjáról tekintünk Magyarországra, akkor kétségtelenül a nyugati civilizáció részeként kell felfognunk, de azt gondolom, helyesebb, ha úgy fogalmazunk, az európai kultúrkör fontos tagja. Mindettől függetlenül mégsem kezelhető a magyarság külön a szorosan vett Nyugattól sem, de ennek vonatkozásaira majd később térünk ki. De hangsúlyozzuk, a félreértések elkerülése végett, itt most egy merőben leszűkített Nyugat-fogalmat járunk körbe.
Mindenesetre a történelem folyamán jelentkező Nyugat-definíciókból legalább egy tucat megkülönböztethető, kíséreljük meg legalább felsorolás és pontos meghatározás szintjén ismertetni ezeket.
1. A Római Birodalomról kell szót ejtenünk elsőrendűen, mely messze túlnyúlt az európai félszigeten, és tartós nyomot hagyott Európa fejlődésén. Még a mai napig megkülönböztethetők azok az országok, akár Franciaország és Spanyolország, amelyek a birodalom szerves részét képezték, és azok, amelyeket a rómaiak sohasem hódítottak meg. Ilyenek Lengyelország vagy Svédország is. Ebből a nézőpontból a „Nyugat” Európának azon részeire utal, amelyek részesültek a római örökségből, szemben azokkal, kik nem.
2. Gyakran és igencsak történeti korokon átívelően azonosítják a keresztény civilizáció fogalmát Európával, benne a Nyugattal. Mondván, ennek a civilizációnak az alapjait Európában fektették le. Ebben a tartományban a földrajzi Nyugat igencsak elhomályosodik, a 7. századtól lerakott keresztény alapok az iszlámmal szemben alkotott vallási határt jelölte ki. Röviden és tömören: a kereszténység volt a Nyugat, az iszlám a Kelet.
3. Tovább haladván a vallás vonalán, magán a kereszténységen belül is kitapinthatunk egy választóvonalat. Mondják, a katolikus világ a római és a görög egyház – főként az 1054-es egyházszakadás után – eltérő hagyományaira, valamit a latin közös nyelvként való használatára épült. Ebben a felfogásban a Nyugat a katolicizmussal egyenértékű, amelyben az egyházi és a világi hatóságok gyakori szétválása megkönnyítette, hogy olyan ellenzéki mozgalmak alakuljanak ki, mint akár a reneszánsz, a reformáció, a tudományos „forradalom”, és a felvilágosodásnak nevezett, de sokak szerint bizonyos vonatkozásokban, a transzcendens irányában kétségtelenül szellemi elsötétülés. Ezek a folyamatok – legalábbis a kezdeti időkben – vajmi keveset hatottak az ortodox világra.
4. És amennyiben a reformációt megemlítettük, mondhatjuk, a protestantizmus a nyugati civilizációnak új központot is adott. Ugyanis az észak-európai országok a 16. század folyamán tulajdonképpen kicsúsztak a Katolikus Egyház vallási fennhatósága alól. Viszont jelentős mozgások történtek a katolikus nagyhatalmak körében is, Spanyolország és Lengyelország mintegy drámaian lehanyatlott, ezzel párhuzamosan németalföldi tartományok, Anglia, Svédország, később Poroszország pedig felemelkedett. Ezzel együtt jártak a tengeri-katonai erő, a gazdasági és technikai vívmányok.
5. A mai nemcsak nyugati, hanem európai felfogáshoz, mint mondtuk, nagyban hozzájárult az 1789-es francia forradalom is. Ez a „francia változat” szerinti Nyugat-felfogás a 17. és 18. században került előtérbe. A „felvilágosodás” világi, materialista filozófiájában öltött testet az irányzat, és érdekesség, mivel a német és a kelet-európai szellemi elit a sajátjának fogadta el a francia nyelvet, ez általánosabb érvényre tett szert, mint korábban a latin.
6. Persze más felfogások is kialakultak akkor még, az egyiket például jobb híján úgy is nevezhetjük, birodalmi változat. Ez a vezető nyugati birodalmak önbizalmára épülő szemlélet volt. Az a hit táplálta, hogy a birodalomalkotásra képes fajoknak joga és kötelessége fennhatósukat kiterjeszteniük, ugyanis ezek kulturálisan, gazdaságilag és alkotmányos berendezkedésüket tekintve magasabbrendűek. Korszakilag ez talán 1914-ig, az első világháborút megelőző időszakig is jelentősen működött. Ilyen vezető hatalmak voltak Németország, Anglia, Franciaország, és ők képesek voltak gondolkodásmódjukban befolyásolni másokat is, mint például Portugália vagy Hollandia, kik Európában ugyan kisebb szerepet játszottak. Ugyan Oroszország és Ausztria-Magyarország (kétségtelenül osztrák vezetéssel) birodalmi hatalmak voltak, de egyéb ismérveik hiányoztak. A Nyugat gazdag „birodalmi klubjába” ugyanis csak a fejlett ipari gazdasággal kerülhettek be felfogásuk szerint.
Lantos János – Kuruc.info
(Folytatjuk)
Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »
